Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 8. hétfő (37. szám) - Dúró Dóra és Kulcsár Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Van-e következménye a hazugságnak és a gyermekjogok semmibevételének?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK: - KULCSÁR GERGELY (Jobbik):
3222 Várom érde mi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence államtitkár úr válaszol. Öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm képviselő asszonynak, hogy ezt a vizsgálatot és annak eredményét ide a Ház elé hozta, hiszen sokan nem ismerték ezt, bár itt a helyi képviselők az ön által elmondott ak egyikmásik részét helyben cáfolták. De ettől függetlenül hadd tájékoztassam önt is arról, hogy a HajdúBihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat működésével kapcsolatban sem a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, sem a HajdúBihar megyei megyeközponti t ankerületi igazgató, Pappné Gyulai Katalin nem jelzett eddig semmiféle működési zavart. A jogszabályváltozások következtében az új típusú megyei szakszolgálati intézmények, köztük a HajdúBihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat is, 2013. szeptember 1. napjáv al jöttek létre, akkor kezdték meg működésüket. HajdúBihar megyében két egymást követő alkalommal is megbízott főigazgató, két különböző személy vezette az intézményt, míg ez év nyarán végre az intézményvezetői pályáztatás eredménnyel zárult, és egy harma dik szakember, név szerint dr. Bartháné dr. Kmetty Éva került az intézmény élére. A főigazgató asszony kinevezésére a HajdúBihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat szakalkalmazotti értekezletének 90 százaléka, 132 igen szavazat, 12 nem és 1 érvénytelen szava zat, a működtető önkormányzat 60 százaléka, 3 igen és 2 nem szavazat, a nemzetiségi önkormányzatoknak pedig 100 százaléka, mind a négy szavazó igen támogatásával került sor, tehát igen nagy bizalom volt a kinevezett iránt. A főigazgató asszony 2014. szepte mber első napjával lépett hivatalba, így a tankerületi igazgató által azonnal elrendelt és a szeptemberi hónapot elemző vizsgálat több mint aggályos mind céljai, mind eredményei tekintetében, hiszen objektív okokból az eltelt idő hiánya miatt, 30 napról be szélünk, nem volt még vizsgálható dr. Bartháné dr. Kmetty Éva tevékenysége. A vizsgálat önök által is beidézett megállapításai önmagukban is ellentmondóak, részben pedig olyan elemeket rónak föl, amely nem az intézményvezető felelősségi körébe tartozik. De ettől függetlenül természetesen az ön jelzése alapján az ügyben kezdeményezünk egy vizsgálatot, és intézkedünk arról, hogy a szakszolgálat működése zavartalanul folytatódjék tovább, és minden gyermek jogait tiszteletben tartsák. Köszönöm szépen. (Szórvány os taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem Kulcsár Gergely képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó. KULCSÁR GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Természetesen nem tudjuk elfogadni az államt itkári választ, hiszen a kérdésekre nem válaszolt. Nem beszélt arról államtitkár úr, hogy mit szól a gyerekek ellátatlanságához, arról sem, hogy a szakszolgálat pazarló működéséről mi a véleménye, az utazási költségtérítések túlzott mértékéről, ami ebben a jelentésben szerepel. Az októberi jelentés is a kezünkben van, abban is hasonló megállapítások vannak. Arra sem válaszolt, hogy a főigazgató asszony miért kapott maximális vezetői pótlékot, illetve a főigazgató asszony leváltásáról sem beszélt. (15.10) Azt is diszkréten elhallgatta - amit mi, HajdúBihar megyeiek, debreceniek tudunk , hogy a hölgy az ön államtitkártársa, Tasó László államtitkár úr kegyeltje, az ő lobbierejének köszönhetően jutott ebbe a magas pozícióba.