Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről:
3113 megállapodott 35 százalékban. Örültünk ennek, de azt nem gondoltuk, hogy még képes a Petőfi rádió is arra, hogy nem teljesíti ezt a kvótát. Nem beszélve arról, hogy a rádiók jó része ráadás ul a halott idősávban, éjfél és hajnali 5 óra között játszott magyar zenével éri csak el ezt az arányt. A hírkvótákról, zenei kvótákról hosszasan beszélhetnénk még, azonban az idő rövidsége miatt még az első felszólalásomban csak címszavakban néhány pontot mondanék, hogy mit hiányolunk ebből a törvényből. Például a lelkiismereti szabadsággal visszaélő ezoterikus műsorok folytatólagos csalásának betiltását. Vagy a média feladatai közé beemelendő a nemzeti jelképek védelme, a nemzeti összetartozás erősítése, amit még mindig nem találunk a médiaalkotmány rendelkezései között. Szeretnénk az MTVA ellenőrzését is megteremteni. A Közszolgálati Közalapítvány lehetne a kezelője, hogy beszámoltathassa a vezérigazgatót, hogy átláthatóvá váljon a gazdálkodás. És végül, de nem utolsósorban még egy, ami az időmbe talán belefér, az önkormányzati tulajdonú médiaszolgáltatásokat és sajtótermékeket is szabályozni kellene a kiegyensúlyozottság követelménye kikényszeríthetőségének megállapításával, törvénybe foglalásával, hiszen ezek is egyfajta közszolgálati médiumok. A törvény mégsem így kezeli őket, mi több, a fideszes önkormányzatok sem. Sajnos saját párthíradójukként kezelik ezeket az önkormányzati médiumokat. Így visszaköszönnek sajnos az országos tendenciák. Köszönöm figye lmüket. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Sallai Róbert Benedek képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon! SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja r észéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormánypártok megint úgy módosítanának egy törvényt, hogy közben nem merik vagy nem akarják annak teljes politikai felelősségét felvállalni. A közmédia újraszabályozásáról szóló törvénymódosítást Dunai Mónika és Tuzson Bence önálló képviselői indítványként nyújtották be, emiatt félő, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan majd most is elbújhat a kétharmad megnyugtató árnyéka mögé az, akinek esetleg kényelmetlenséget okozna a mostani módosítás melle tt kiállnia. Emlékezzünk csak Navracsics Tibor őszi EPbiztosjelölti meghallgatására, amikor is a médiatörvénnyel kapcsolatos bírálatokra azt mondta, hogy az csupán egyéni indítványként került a törvényhozás elé, az eredeti szöveg pedig több ponton sem tük rözte az ő személyes véleményét. Azt is mondta, és most idézem szó szerint: „A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdo nított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak.” Navracsics Tibor már valóban nem tagja a kormánynak, de ettől ez a médiatörvény még gátolja a sajtó szabadságát és sokszínűségét, a mostani módosító javaslat pedig tovább növeli a közmédia fölötti egy párti kontrollt, és tovább rontja a közmédia átláthatóságát. A törvénymódosító javaslat egyik legfontosabb célja, hogy a három médiaközalapítvány összevonása révén létrejönne az új közszolgálati médiaszolgáltató, a Duna Médiaszolgáltató Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság, tulajdonosa pedig a szintén újonnan létrehozandó Közszolgálati Közalapítvány lenne. A szervezeti átrendezéssel együtt 100 és 200 közötti munkavállalónak mondanának fel. 2011 óta ez már a negyedik csoportos, sőt tömeges létszámle építés a közmédiában. Eddig több mint ezer embernek kellett távoznia ettől a testülettől, mindeközben pedig évről évre nő az MTVA állami támogatása. Jövőre már több mint 80 milliárd forint közpénz jut a köz szolgálatára, a közmédiumra. Az átalakítások ered ményeként csökkentenék a Közszolgálati Közalapítvány eddig sem túl jelentős jogköreit, így a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap érdemi kontroll nélkül költheti el