Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3108 szakmailag jól felkészült, egyébként a közösség által kedvelt műsorkészítőt és műsorvezetőt távolítottak el, az ő elmondásuk szerint is politikai okok alapján. Tehát az eredményt látjuk: egy túlszámlázó, pazarló kifizetőhe llyé tették ezt a közmédiát, de önök eddig mindig megvédték ezt a csődhalmazt, azt mondták, úgy jó, ahogy van, és megérdemli, hogy számolatlanul öntsük bele a pénzt. És akkor most Dunai Mónika és Tuzson Bence képviselők egy borongós őszi délutánon egymás h omlokára csaptak, és ketten kitalálták, hogy mégis újra csak alakítsuk át a közmédia rendszerét. Az egyébként egy vicc, kettő darab vicc van ebben, hogy ezt már megint önálló képviselői indítványként hozzák be, a másik vicc pedig az, hogy egy ilyen mértékű közmédiaátalakításnál azt kell mondania a Házat vezető elnöknek, hogy a kormány azt üzeni, nem óhajt ehhez az ügyhöz hozzászólni, pedig nem ártott volna, ha a kormány ebben az ügyben hozzászól, mert a kormánynak azért ebben jelentős felelőssége van. Nyil vánvalóan Tuzson Bencének és Dunai Mónikának kisebb felelőssége van ebben, mint a kormánynak, de a kormány mégsem hajlandó megszólalni ebben az ügyben. Szóval, beadták ezt a képviselői indítványt, hogy egyesítsék a négy nagy közmédiumot, Duna Médiaszolgált ató Nonprofit Zrt.vé, most már ez lesz a neve. Nyilvánvalóan a név az egy dolog, az, hogy hogyan működik, az egy másik kérdés. Most akkor az a pont van, amikor el kellene dönteni nyilván, amiről eddig is beszéltem, hogy akkor most eddig nem volt igaz, hog y a médiaszolgáltatás úgy működik jól, ahogy van, vagy ezután nem lesz igaz, mert eddig is azt hallottuk, amit az előbb idéztem is, hogy ennél jobban médiaszolgáltatás nem tud működni, és minden kritika teljesen alaptalan, mert még saját maguk jönnek ide, hogy a tapasztalatok alapján át kell alakítani. Akkor nyilvánvalóan mégsem voltak alaptalanok azok a kritikák, amiket eddig elmondtunk, vagy elmondtak azok, akik ezt kritizálták. Szóval, az MTVA eddig is egy politikailag kézi vezérlés alatt működő szerveze t volt, és most is nagy valószínűséggel az lesz, mert olvasva a törvénytervezetet, ebben az ügyben semmilyen előrelépés nem látszik, ebben az ügyben továbbra sem lesz semmivel sem közszolgálatibb. Önök azt mondják, hogy majd mérni fogják a közszolgálatiság ot. Hát akkor a nulláról kell kezdeni ezt, mert jelen pillanatban, legalábbis a hírműsorok terén a közszolgálatiság minimumát nem üti meg a magyar közmédia, erről viszont azok tehetnek, akik önöket politikailag ott kiszolgálják, illetve azok, akik erre őke t ráveszik. Most beleírták a törvénybe az új munkajogi szabályt, hogy az új, egyesített közszolgálati médiaszolgáltatónál évi 400 óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. Az nyilvánvaló, hogy a két képviselő, aki ezt benyújtotta, nyilván nem egyeztetett a z ottani munkavállalók képviselőivel, nyilván ők maguktól most ezt kitalálták, hogy 400 óra rendkívüli munkavégzés legyen elrendelhető. Ez azt jelenti, hogy minden nap másfél óra pluszmunkára lehet kötelezni azokat, akik ott dolgoznak. Nyilvánvalóan ez is a póráz szorosabbra fogásáról szól, nyilván ez is arról szól, hogy minél nagyobb befolyás legyen az ott dolgozókra, és minél nagyobb hatással lehessenek arra, hogy ők úgy ugráljanak, ahogy önök fütyülnek. Ez nyilvánvaló, ebből is látszik. Azután az, hogy a munkavállaló alapszabadságának egynegyedére vonatkozó kérést sem kötelező figyelembe vennie a munkáltatónak, ez sem egy munkavállalóbarát vagy egy családbarát intézkedés. A nemsokára következő vasárnapi nyitva tartás ügyben pedig azzal fognak érvelni nyi lvánvalóan, hogy önök mindent a munkavállalók jogai miatt tesznek. Ezután itt is a munkavállalók jogaival kellene egy kicsit többet foglalkozni. A törvényben az is szerepel, hogy az új szervezetnek egy darab vezérigazgatója van, ez jó, viszont az is szerep el benne, hogy ez az egy darab vezérigazgató korlátlan számú vezérigazgatóhelyettest nevezhet ki. Ez nyilvánvalóan megint arról szól, hogy még több fideszes havert lehet majd vezérigazgatóhelyettesként elhelyezni a közmédiánál, mert ha ez nem így lenne, akkor önök jóval pontosabban meghatározták volna, hogy hogy néz ki ez a szervezet. Ha van egy vezérigazgató, és annak azt mondjuk, hogy akárhány vezérigazgatóhelyettest kinevezhet egy közpénzből működő közmédiánál, akkor nyilvánvalóan arról van szó, hogy megint valakiket el kell helyezni, megint néhány száz millió forintot el lehet tapsolni a közmédia esetében.