Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - A magyar zászló és címer napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
3077 Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden. Egyrészt jó, hogy ilyen vita tud kialakulni, mert ritkán kap az ellenzék arra lehetőséget, hogy diskurzusba keveredjen a kormánypárttal. Ezt ezúton is egyébként köszönöm; ann ak ellenére, hogy inkább azt kell mondjam, Szávay képviselőtársam megfontolását, vagy félelmeit - mondjuk úgy - jogosnak érzem. Azt gondolom, helyes igény részünkről, akár az ellenzék részéről, akár a Jobbik részéről is, hogy egy transzparenciát, egy ívet kér számon a kormány nemzetpolitikájában. Ezt én sem mindig látom. Ha arról beszélünk, hogy egy olyan javaslat van előttünk, amely alkalmas arra, hogy a nemzeti egységet kifejezze, úgy gondolom, hogy ez a javaslat ilyen. Az én számításom szerint 47 országn ak van ilyen emléknapja, tehát lehet akár 48nak is Magyarországgal együtt. Nos, tehát, ha ez a kérdés alkalmas arra, hogy a nemzeti egységet kialakítsa, a nemzeti egységet a szimbólumai köré megteremtse itt a Házban, akkor, ha egy kritikát elfogadnak az e lőterjesztők, bizony az előterjesztésnek is olyannak kellett volna lennie, hogy alkalmas legyen erre. Abban különbözik a Szocialista Párt álláspontja a Jobbik álláspontjától, hogy mi úgy gondoljuk, ezek szimbolikus ügyek, azonban nem szeretnénk, ha adott e setben akár a mi tiltakozásunk okán is, bár erre kicsi az esély, ez a törvény nem születne meg. Úgy gondoljuk, hogy ezt a fajta előlegezett bizalmat megadjuk most, hogy ez a törvény létrejöjjön. Ugyanakkor fontosnak tartanánk és szeretnénk most is rámutatn i, hogy ha önök komolyan gondolják ezt a szándékot, amely szimbolikus ügyekben nemzeti egységet kíván megteremteni, akkor kérjük önöket arra, hogy a megfelelő formát találják meg. Kérjük önöket arra, hogy ha valóban van ilyen vagy hasonló kezdeményezésük, amelyről önök is azt gondolják, hiszen az előterjesztő is, államtitkár úr is, Petneházy képviselőtársam is pont erről beszélt, hogy ez bizony alkalmas lenne a nemzeti egység kialakítására, akkor legalább olyan módon terjesszük be a Ház elé az indítványokat , amely alkalmas arra, hogy ezt az egységet ki is fejezze. Azt hiszem, hogy akár már ebben a ciklusban is volt erre példa, amikor a kormányzatnak sikerült ezt a dolgot megugrania. Én nem vindikálom magamnak azt a jogot, hogy azt gondoljam, a következő háro m évben ez lehetetlen lesz. Tehát kérem önöket arra, hogy a következő ilyen jogalkotásnál próbálják meg ezt a nemzeti egységet ki is alakítani, ennek megfelelő formákat választani. Ezzel együtt azt gondolom, hogy építő vita alakulhat ki majd a bizottság ül ésén, és tudjuk támogatni ezt a javaslatot. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces hozzászólások következnek; elsőként Ikotity István képviselő úr, LMP. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elsősorban Gyopáros Alpár hozzászólására szeretnék reagálni. Elsősorban is azért, mert jeleztem, hogy támogatjuk ezt a javaslatot. Azt, amit számon kér és közben nemzetietlenséggel is megvádol, mind a saját nevemben, mind a pártom nevében, azt gondolom, a leghatározottabban kikérjük. Amit nagyon fontosnak tartok és ezt el is mondtam az imént, az az, hogy nem a legjobb mód ez arra, hogy akár a nemzet egységének, akár az önök által javasolt nemzetpolitikai konszenzusnak a legjobb megvalósulása legyen. Az előb b személy szerint erről beszéltünk, hogy könnyen lehet, hogy kényszerré válik akár a diákok számára is egy ilyennek a megünneplése. Nem biztos, hogy ez a legpozitívabb hatást váltja ki akár a diákokból is. Tehát arra szeretném kérni önöket is majd, hogy en nek az ünnepnek a további megtartásával kapcsolatban némi visszafogottságot mutassanak. Nem azért, mert ez nem lenne nagyon fontos dolog, hanem azért, mert könnyen az ellenkezőjébe fordul. Teljes egészében bizonyosak vagyunk benne, hogy önöknek is a szándé ka az, hogy ezek a nemzeti jelképek megfelelően, még inkább megtisztelve legyenek. Csak ha ezt erőből a lehető leghatározottabban megkövetelik, a visszájára tud fordulni. Szeretném, hogy ezt tisztán lássuk.