Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról” szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz):
3007 Egy háborúban letarolt, kifosztott, majd a kommunizmus által elszegényített ország nem tudja egyből ezeket a paradicsomi ígéreteket megadni, mint amit a jóléti államok válság előtti gazdasági eredményei máshol megteremtettek. A polgári kormány az utóbbi években nem mulasztotta el a szembenézést a riasztó helyzettel, ahogy a politikai vita kezdeményezői ezt kifogásolják, de ehhez nem talált a politika mezej ében társakat. Emlékezhetünk rá, az elmúlt ciklusban a magyar kormány kísérletet tett arra, hogy legalább a képzési időre itthon tartsa a végzős diplomásokat, de éppen a vitaindítót aláíró képviselő k csoportjai tiltakoztak nagy hangoskodással az ilyen röghöz kötés ellen. Akkor kellett volna, tisztelt képviselőtársaim, összefogni valamilyen tisztességes megoldás érdekében, és nem kihasználni a fokozódó kivándorlás teremtette szomorú helyzetet. Különös en, ha azt is tudjuk, hogy a távozók 50 százaléka magasan képzett diplomás vagy a szakmájának a mestere. Úgy tűnik, hogy egyeseknek politikai haszonszerzésből minden eszköz alkalmas a polgári kormány gyengítésére, még akkor is, ha ez a kormány a magyar jöv őt védelmezi. Minél rosszabb, annál jobb, gondolják, és amikor már közreműködésük eredményeként itt a gond, itt van a baj, itt kopogtat az ablakon, akkor jön az álságos siránkozás, hogy mit is kellett volna tenni. Tisztelt Képviselőtársaim! Beláthatják, ho gy ez így nem működik. A szavak értelmetlenné válnak, csak olyanná, mint az inflációs pénz, olyanná, amivel mindig lehet fizetni, de érte már semmit sem adnak. Helyes és támogatandó törekvés, hogy megvitassuk az elvándorlás okait, de egyetlen ellenzéki kép viselőtársamat sem hallottam még, aki a nyilvánosság előtt azzal érvelne, hogy kedves fiatalok, bármilyen nehéz is, itthon kell maradni. Néha azt gondolom, hogy az ilyen sorskérdések felvetését is inkább politikai reklámnak használják, nem egy közös gondol kodás szükséges kiindulópontjaként és megoldására. Mi, itthon maradók, vita nélkül is tudjuk, hogy nekünk erős kötelességeink vannak a magyar nemzeti közösség iránt. Önök előjöhetnek azonban azzal az üres sóhajtással, hogy fizessünk annyit, mint az Európáb an szokásos, és akkor itthon maradnak az elköltözők. De ez ma lehetetlen, ezt önök is ugyanúgy tudják, mint bárki más, hiszen nem tudunk közpénzen annyi béremelést végrehajtani, hogy az anyagi igényességben versenyre kelhessünk a fejlett államok pénzügyi l ehetőségeivel. Lényegében ugyanez vonatkozik a versenyszférára is. Ha kizárjuk az állami nyomásgyakorlást, akkor az ösztönzés, a támogatás, illetve a meggyőzés és a hazaszeret becsületes értelmezése marad az eszköztárunkban a távozás elleni érvelés során. Több lépést megtettünk már, de teendőink még sokrétűek, ugyanakkor vannak figyelemre méltó érveink, amelyeket itt és most elmondhatunk. Azt hiszem, senki sem vitathatja, hogy a polgári kormány alapvetően másként szemléli az elvándorlást, mint az azt megelő ző kormányok, mert az „el lehet menni” felfogás helyett a „maradj itthon, gyere haza” elv alapján tekint minden állampolgárára. Magyarország egy új fejlődési szakasz kapujában áll, és ha itthon maradnak és támogatják ezt, akkor ők is részesei lehetnek az e redményeknek. Helyes irányt jelölt meg a polgári kormány a nemzeti kutatásfejlesztés és innovációs stratégia keretében az innováció új nemzedékének megteremtésével, amelyek lehetőséget teremtenek, a kutatók és a kreatív szakemberek ezreit tarthatják ittho n az országban. Szeretnénk megkönnyíteni a fiatalok helyzetét, a családalapítást, támogatjuk az otthonteremtést és a hasznos képzettség megszerzését; ezzel kívánunk alternatívát állítani az eltávozók elé. Sorsközösséget azok tudnak vállalni, akik Magyarors zágot nem csak egy kifizetőhelynek tekintik, akik, ha csökken az ellátás színvonala, egyszerűen más területekre vándorolnak. Vannak azonban, akiknek nehéz kimondani, hogy Magyarország a hazánk, csupa nagybetűvel, idekötnek bennünket emlékeink, örömeink, bá natunk, vállaljuk történelmünket, veszteségeinket, hibáinkat, nyelvünket, kultúránkat, fiataljaink jövőjét és az időskor tisztességét. Nem mondhatjuk vállunkat megvonva, hogy mi közünk az egészhez. Ne gondolja senki, hogy nincs keserűség a szívünkben minde n eltávozott, az országot elhagyó polgárunk miatt, de szédelgő csodadoktor az, aki azt terjeszti, hogy könnyű, egyszerű megoldásokat tud ajánlani ennek a jelenségnek a megszüntetésére.
