Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról” szóló politikai vita - FODOR GÁBOR (Független):
3004 Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az elsőként írásban jelentkezett független képviselői felszólalásra kerül sor. Megadom a szót Fodor Gábor képviselő úrn ak. Parancsoljon! FODOR GÁBOR ( Független ): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy a Liberális Párt nevében kifejtsem álláspontomat a mai vitanap kérdéséről, az elvándorlásról. Nos, hadd kezdjem azzal, hogy Hargitai János, a kereszténydemokraták szónoka, általam tisztelt képviselő úr azzal kezdte a felszólalását, hogy talán ez a mai nap is egy olyan koreográfia szerint folyik, amelyben az ellenzék elmondja a maga kritikáit, a kormány elmondja a maga álláspontját, elbeszélünk egymás mellett, semmi értelme nincs az egésznek. (Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Nos, hadd mondjam azt nemcsak Hargitai képviselő úrnak, hanem hadd hívjam föl a figyelmét a jelen lévő államtitkároknak is a kormány k épviseletében, hogy a vitanapnak van értelme, és az elhangzó gondolatok között valójában lehetne konszenzust teremteni. (11.00) Én, ahogy elhallgattam a szónokokat, azt látom, hogy nagyon sok elemben hasonlót gondolunk. És ha a demokráciáról való felfogásu nk hasonló lenne, akkor meg tudnánk találni a közös alapot arra, hogy valamiféle igazi stratégiát dolgozzunk ki ezzel a nagyon súlyos problémával kapcsolatban, ennek a nagyon súlyos problémának a megoldásával kapcsolatban. A nemzeti együttműködés rendszere szerintem nem azt jelenti, hogy kétharmaddal a Fidesz egyébként eldönt olyan kérdéseket, amelyekhez a társadalom nem akar hozzájárulni, és lényegében azt a látszatot keltjük, mintha valami egyeztetés lenne, hanem például ilyen kérdésekben kellene politika i konszenzust teremteni. Ez nagyon fontos lenne. Egyébként a vitanapnak van értelme, azt gondolom, és ez egy helyes dolog, hogy vitanapot kezdeményeztek, és el kell ismerni a Jobbik részéről, hogy szerintem helyesen tette a vitanap kezdeményezését. Teszem ezt liberálisként még akkor is, ha tudom, hogy egészen más a felfogásunk a demokráciáról, a piacgazdaságról, a jogállamról, az alapvető emberi jogokról vagy az atlanti értékrendről, de helyes, hogy ilyen kérdésekről beszélünk. Nos, továbbmenve: mi itt - sz erintünk, liberálisok szerint - a fő probléma ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban? Hangsúlyoznám, hogy szerintem, ha figyelt valaki ezen a vitanapon, azt érzékeli, hogy a lényegi kérdésekben nagyon hasonlóak az álláspontok, a szónokok által elmondott álláspo nt. És az is szerintem helyes dolog, és én ezt egy fontos és pozitív fejleménynek tartom, hogy lényegében mindenki kimondta azt, hogy ez valójában egy közös ügy, az egész országnak, az egész nemzetnek egy közös ügye, és nem lehet pusztán egy kormány nyakáb a varrni a felelősséget. Ahogy a mostani kormánynak van komoly felelőssége, de nem lehet önmagában felelőssé tenni a mostani kormányt sem azért, ami történik, mert ez egy sokkal hosszabb folyamat, és lényegében minden politikai erőnek a maga módján megvan a saját felelőssége is ebben a történetben, hogy itt tartunk. Nos, mi lenne az első számú fontosságú ebben az ügyben, ha tisztán szeretnénk látni? Először is magának a problémának a felmérése. Mindegyik szónok beszélt arról, hogy igazából sötétben tapogató zunk. Tudjuk, hogy van valami, vannak bizonyos felmérések, beszélünk bizonyos számokról, körülbelül félmilliós számról, de nincs igazi problémafelmérés. Miért nem mer a kormány tenni ebben az ügyben? Miért nem indítanak ezzel kapcsolatban egy pontos, precí z felmérést? Vagy ha van ilyen, miért nem merik nyilvánosságra hozni az adatokat? Miért nem tudjuk pontosan, hogy miről beszélünk? Miért csak becslések vannak? Miért csak néhány intézet próbál különböző kérdezések alapján, különböző felmérések, kutatások a lapján valamiféle adatot szolgáltatni nekünk, amire mindannyian hivatkozunk? Én is fogok majd ilyen adatokra hivatkozni, de a kormánynak lenne a dolga az, hogy felmérje tisztességesen, hogy miről is beszélünk valójában. Ez az első számú tennivaló szerintem .