Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - VARJU LÁSZLÓ (Független):
2837 könnyebben tudja pótolni, mert saját magának is van felszívó ereje. Magyarországon, mióta az erdélyi és a kárpátaljai magyar orvosok gyakorlatilag elfogytak - vagy hál’ istennek, visszamentek Erdélybe , így ez nehezebben megoldható, ezért kell minden ol yan lehetőséget megragadni, amivel a fiatalokat tudjuk itthon tartani és vonzóvá tenni az itteni ellátást. Ez nem egyszerű, nem egykét napos ügy és teendő, de támogatásukkal és a parlament támogatásával, úgy gondolom, előre tudunk ebben a kérdésben lépni. Várjuk a módosító javaslatokat, illetve bármiben én felajánlom a személyes konzultációt is, hiszen olyan fontos kérdésekről van szó, amelyek esetében szeretnénk, ha minél több jó javaslat be tudna kerülni a törvénybe. Még egyszer: köszönöm szépen a szakma i vitát. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Zombor Gábor államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végé re értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirenden kívüli felszólalók: A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László képviselő úr: „ Jobb tulajdonose az állam?” címmel. Megadom a szót, ötperces időkeretben. VARJU LÁSZLÓ ( Független ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt időszakban az autósok előnyeit élvezik annak, hogy az energiaárak csökkennek, és ennek megfelel ően olcsóbb lett a benzin, de vannak még az országban olyanok, akik ennek az előnyeit élvezik. Az elmúlt időszakban sok helyről, de legutóbb éppen egy svájci lapból tudhattuk azt meg, hogy egy offshore hátterű céghálót épített ki gyakorlatilag és együttműk ödik az MVM azzal a MOL Energy Trading, MET nevű céggel, aki ennek az előnyeire támaszkodni tud. A lényeg az, hogy az orosz gáz áránál olcsóbban vásárolnak a nemzetközi piacon, és mindezt Magyarországon értékesítik. Így az átvett gáz árának különbözete lec sapódik egy olyan cégnél - ennél az említett cégnél , amelynek tulajdonosi háttere jelentős mértékben ismeretlen. Ez az ismeretlenség egyidejűleg azt is jelenti és abból fakad, hogy több offshore cég található ebben a körben, ezért számos kérdés vetődhet fel: a kormányzat azon törekvése, amely arról szól, hogy ilyen hátterű cégekkel nem üzletel, miközben egy állami nagyvállalat pedig éppen ennek ellenkezőjét teszi. Sőt, olyan módon történik ez, hogy az, hogy egyáltalán ez bekövetkezhetett, nemcsak az árból következik, hanem abból, hogy a kormány felelős minisztere engedélyt adott arra, hogy azt a csőhálózatot használják, amelyen a szállítás történik. Ennek a kettőnek a használata - az ár lehetősége és a cső használata - lehetővé tette azt, hogy 50 milliárd forint eredmény keletkezzen egy év alatt. Ez alatt az egy év alatt viszont az ismeretlen tulajdonosok mellett feltűnt az elmúlt időszakban Garancsi István úr, aki a magyar tulajdonosok között szerepel; őt a Videoton futballklub tulajdonosaként ismerhetjük. De más üzletekben is szerepel, és ő ilyen értelemben kedvezményezettje például a stadionépítésnek is. De azóta már - talán éppen ennek a kedvező üzleti lehetőségnek az eredményeként - erőműtulajdonossá is válik, mert a százhalombattai erőművet, amit kor ábban a korábbi tulajdonosok, mondjuk úgy, hogy csak korlátozott körülmények között használhatták volna, most úgy tűnik, hogy ezt is megvásárolhatják, talán éppen ebből az eredményből. Éppen ezért indokolt