Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - az igazságügyi miniszterhez - „Mi rombolja a közbizalmat?” címmel - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
2772 tényekkel, államtitkár úr, hogy önök nem kívánnak a választók szemébe nézni és beszámolni arról, hogy miből telik önöknek luxusórákr a, luxusingatlanokra, újzélandi luxusutazásokra, luxusrockkoncertekre, változó méretű házakra, csupa olyan dologra, amiről azok az állampolgárok, akik ide beküldenek minket a parlamentbe, nem is álmodhatnak. Nem elég, hogy elkaszálták ezt a javaslatot, m ég indoklást is adtak hozzá, méghozzá személyesen Papcsák Ferenc volt olyan kedves és indokolta a véleményét. Őszerinte nem tenne jót a közbizalomnak, ha vagyonosodási vizsgálat indulna a politikusok ellen. Nos, a Lehet Más a Politika véleménye szerint nem ez rombolná a közbizalmat, hanem pontosan az, ami most van, az, hogy a magyar emberek egyszerűen nem tudják, hogyan lesznek a megválasztott képviselőik gazdagabbak annál, mint amire a fizetésük alapján számítani lehetne, mint amennyire a tiszteletdíjaik l ehetővé tennék. Azért hozzá kell tennem, hogy van, aki a Fideszben sem nézi jó szemmel ezt a virtust. Pokorni Zoltán azt mondta, hogy ez az urizálás korábban elment, de ma már nem elfogadható. Azért azt gondolom, hogy nincsen igaza, minden tiszteletem elle nére, Pokorni úrnak, ugyanis korábban sem volt elfogadható ez a virtus. Orbán Viktor miniszterelnök úrtól tudjuk, hogy jó gazdagnak lenni, és a szegényeket arra biztatja, hogy utánozzák a gazdagokat, Font Sándor pedig nemrég azt mondta, hogy szerinte az LM P túldimenzionálja a szegénységet ebben az országban. Tisztelt Államtitkár Úr! Miután önök emberek millióiról mondtak le, és minden egyes mutató azt mutatja, hogy az önök kormányzása alatt elszegényedett Magyarország, azt gondolom, a minimum az, hogy a pol itikusok kiállnak és nyilvánossá teszik azt, hogy a gazdagságukat honnan szerezték, honnan telik önöknek ilyen luxusfogyasztásra. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetért ön Papcsák Ferenc úrral és azzal az állítással, hogy a vagyonvizsgálat a közbizalmat romboln á ebben az országban? (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Répássy Róbert államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Egyrészt kevés olyan felvetése volt, amely az igazságügyminiszter hatáskörébe tartozik, másrészt pedig Papcsák képviselő urat nem tudja interpellálni, ezért kérdezi tőlem, hogy mi a véleményem Papcsák képviselő úrró l. Ez így elég nehéz műfaj számomra. Arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy az országgyűlési képviselők széles körű vagyonnyilatkozatot tesznek. Hosszú évek óta van egy vita arról, hogy a képviselői vagyonnyilatkozat alkalmase arra, hogy a képviselői v agyongyarapodást valóban lehessen követni. Azt gondolom, éppen Simon Gábor ügye a legjobb példa arra, hogy kiborulhat a bili - bocsánat, hogy ezt így mondom , kiborulhat bizony a bili, mert ha egy képviselő a vagyonnyilatkozatában eltitkol ilyen jövedelme ket, és bárki hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy egy képviselőnek a vagyona jóval nagyobb, vagy meghaladja azt az összeget, mértéket, ami a vagyonnyilatkozatban van, akkor ezzel kapcsolatban egy alapos eljárás indulhat a vagyonnyilatkozatot ellen őrző bizottságnál. Annak természetesen nincs akadálya, hogy - ahogyan önök javasolták - más folytassa le a vagyonnyilatkozat ellenőrzését, mint ahogyan egyébként, mondjuk, egy köztisztviselő vagy egy bíró esetén természetesen más szervek is bekapcsolódnak a vagyonnyilatkozat ellenőrzésébe. Nemrégiben mentett fel például a köztársasági elnök egy bírót, akinek a vagyonnyilatkozatával kapcsolatban - mivel nem tudott elszámolni a vagyonnyilatkozatával és azzal a vagyongyarapodással, ami nem szerepelt a vagyonny ilatkozatban - az Országos Bírósági Hivatal elnöke javaslatot tett arra, hogy a köztársasági elnök mentse fel. Anélkül, hogy most a tízoldalas törvényjavaslatának minden egyes pontját megbeszélnénk, azt tudom önnek mondani, hogy működik a vagyonnyilatkozattételi rendszer, és számos botrányos