Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában
2722 kiugróan, 38 százalékkal nőtt a szállítás és a raktározás teljesítménye. Emellett a közigazgatási beruházások eredménye is meghaladta az 50 százalékot, és így igaz ez a víztisztítá s- és a csatornaberuházási projektek eredményeire is. A felsoroltakon túl az építőiparban 20 százalékos, a vendéglátásban 37 százalékos, az egészségügyben 24 százalékos, a művészeti ágazatban pedig 37 százalékos növekedést regisztrálhattunk a harmadik negy edévben. Összességében azt lehet mondani, hogy a kormány programja beérett, a kormány átalakítása meghozta a gyümölcsét, és megteremtődtek a tartós növekedés feltételei. Úgy gondoljuk, ehhez hozzájárult a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is, a mely az alacsony finanszírozási képességet javította, s ezzel a magyar gazdaság finanszírozását megerősítette. A kormány előtt természetesen maradtak feladatok, hiszen ezt a növekedést fenn kell tudni tartani és tartóssá kell tenni, ez a jövő évi költségve tés feladata is többek között. Magyarországon fontos feladat az, hogy a jövőben az európai uniós támogatások a gazdaság erősödését, a gazdaság fejlesztését szolgálják. Ehhez a kormány mindent megtesz, hogy a magyar kis- és középvállalkozások és olyan válla lkozások támogatását segítse elő, amelyek alapvetően értéket hoznak létre, termelnek, iparosítanak, gépberuházást valósítanak meg, és természetesen munkahelyeket hoznak létre. Úgy gondoljuk, hogy Magyarország egy olyan pályára állt, amely meghatározza, meg alapozza a tartós növekedést és ezáltal a jólét feltételeit. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK : Tisztelt Országgyűlé s! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Mirkóczki Ádám jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat. MIRKÓCZKI ÁDÁM jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Varju Lá szló, független; Ander Balázs, Jobbik; Magyar Zoltán, Jobbik; Vágó Sebestyén, Jobbik; Ikotity István, LMP; Sallai R. Benedek, LMP; Bangóné Borbély Ildikó, MSZP. A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő képviselők: Szél Bernadett , LMP; Lukács Zoltán, MSZP; Soltész Miklós, KDNP; Mirkóczki Ádám, Jobbik; Tuzson Bence, Fidesz. A keddi napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Magyar Zoltán, Jobbik; Novák Előd, Jobbik; Ikotity István, LMP; Bangóné Borbély Ildikó, MSZP. A szerdai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett: Bana Tibor, Jobbik; Sallai R. Benedek, LMP. ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra elnöki jogkörben terjesztettem elő javaslatomat. Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában Tájékoztatom Önöket, hogy a Házbizottság házszabálytól való eltérésre tett javaslatot. E bben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló