Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 26. szerda (33. szám) - A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): - ELNÖK: - HEGMANNÉ NEMES SÁRA nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
2652 tevékenység minden magyarországi településen folytatható legyen azzal, hogy dohánytermékkiskereskedelmi tevékenységet folytató olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a 3 ezer főt nem haladja meg - ami korábban 2 ezer volt , legfeljebb egy lehet, ez azt jelenti, hogy kevesebb településen lehet koncesszió, és nem többön. Tehát ez valami félreértés lehetett Schiffer képviselő úr hozzászólásában. A másik a közös megegyezés kérdése. A koncesszió szerzett jog. A koncessziót az állam csak akkor mondhatja fel, amennyiben törvénysértést követ el az illető koncesszióba vevő. Tehát az állam nem mondhatja fel a szerződést, és nem is kezdeményezhet közös megegyezést. Az a paragrafus, amit benyú jtottunk, konkrétan arról szól, hogy az (1) bekezdésben meghatározott személy jogosult arra, hogy a forgalmi adatok függvényében vagy a dohánytermékkiskereskedő előterjesztésére a koncessziós szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését kezdeménye zze, illetve erről jogosulttal megállapodást kössön. Tehát ez a „jogosulttal” a koncesszióba vevőt védi, az államnak nincs joga ezt a szerződést felmondani. Ez éppen csak arról szól, hogy legyen lehetőség arra, amit egyébként szintén elmondtam az előző nap irendnél, hogy elég sokan írtak már a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy szeretnék visszaadni, megszüntetni a koncessziót. És valóban, ahogy valamelyik képviselő úr mondta, a felek elszámolnak egymással, és így nyugodtan visszaadhatja a koncessziót az, aki úgy ítéli meg, hogy a forgalmi adatok alapján nem tudja működtetni a trafikot. Annak, hogy meghosszabbodott a pályázati kiírás, egyetlenegy oka van, a technikai feltételek. Nagyon rövid volt az a határidő, amíg új koncessziót ki lehetett írni. Ezért j avasolta a nemzeti fejlesztési miniszter mint koncessziókiíró, hogy egyébként a kiírás határideje meghosszabbodjon. Jelenleg is van folyamatban koncessziós pályázati kiírás. De ennek elég sok feltétele van, a 45 nap nagyon kevésnek bizonyult ehhez, ezért k értük, illetve javasoltuk ennek meghosszabbítását. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása most is előny, és ahogy az Európai Unióban mindenütt, a trafikkoncessziónál előnyt élvez. Ezzel tehát Schiffer képviselő úr nyitott kapukat dönget, amikor er re tesz javaslatot. Egy pályázó maximum 5 trafikot üzemeltethet, jelenleg is így van. Tehát nem értem, hogy miről beszélnek, amikor több százas trafikbirodalmakról beszélnek, hiszen ezt a korábbi törvény is így tartalmazta. (Szilágyi György közbeszól.) A t ovábbi kérdésekkel kapcsolatban. Varju képviselő úr ugyan elment, de hogy őt idézzem, kockázatmentesen tesz felvetéseket, de azt javaslom, hogy amennyiben trafikkoncessziókkal és azok elbírálásával kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor tegye meg a szükséges intézkedéseket, tegyen feljelentést, és tárja fel a bizonyítékait. A trafikok kiskereskedelmi tevékenységének bővítése kapcsán pedig, ahogy elmondtam, olyan minimális típusú bővítésekről van szó, amelyek gyakorlatilag lehetővé teszik azt, h ogy azok a trafikosok, akik ilyet működtetnek, meg tudjanak élni ebből a trafikból. Ugyanezt a célt szolgálja a szűkítés is. Azt látjuk, és aki kistelepüléseken jár, látja, hogy ezek nem milliomos oligarchák, akik trafikot üzemeltetnek, hanem éppen kis csa ládi vállalkozásban működő trafikok, akik gyakorlatilag ezzel a tevékenységbővítéssel szeretnének jövedelemhez jutni. (Bangóné Borbély Ildikó: Másokat meg tönkretesznek.) Ha az a tendencia, amely e törvény alapján jó tendenciaként megjelent, hogy csökken a dohányfogyasztók száma, akkor ez azt jelenti, hogy tovább fog szűkülni minden trafikos piaca is. Azt a korábbi törvény 16. §a is tartalmazta, és most is tartalmazza, hogy kiskorú nem mehet be a trafikba, tehát a kiskorút rágógumi vagy jégkrém árusításáva l nem lehet becsábítani a trafikba. Ezeket a pontosító észrevételeket szerettem volna megtenni. Köszönöm Szilágyi képviselő úr javaslatát, de javaslom, hogy jöjjön velem Budapestre mindennap vonattal, ahogy én szoktam járni, azon sem lehet dohányozni, hál’ istennek, már évek óta, és akkor együtt megbeszéljük, hogy hogyan