Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 24. szerda (16. szám) - Sneider Tamás (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Ha van házad, akkor csak fizess?” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
256 Ám alig telt el három év , és Magyarország polgárai közül már több milliónyian azt vették észre, hogy házuk, lakásuk után adót kell fizetni. Három év telt el, és a Fidesz vált az önkormányzatok IMFjévé. Az alacsonyan tartott normatív támogatások és az előírt, elvárt önerő miatt a z önkormányzatok előszeretettel vetik ki a helyi ingatlanadókat építményadó vagy kommunális adó címén. Ott pedig, ahol eddig is sújtotta a kommunális adó a lakosokat, sorra adóemelésekre került sor. Csak a példa kedvéért idézek egy két évvel ezelőtti cikke t: „Budapesten a zuglóiak szívhatják legjobban a fogukat: egy kis garzon után 12 ezret, egy 40 négyzetméteres kis lakás után 18 ezret, egy 80 négyzetméteres ingatlan után pedig már 25 ezer forintot kell fizetni, miután a XIV. kerületi önkormányzat kivetett e a kommunális adót.” Hasonló példákat százával lehetne idézni. Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz szóvivője 2009ben azt mondta: „Szakmailag vállalhatatlan, politikailag pedig értelmetlen az ingatlanadó.” Sőt, a Fidesz még Mádi László országgyűlési képvise lőjelöltjét is visszaléptette, amiért az úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon ingatlanadót vethetnek ki. Mindezek fényében kérdezem önt, elfogadhatónak tartjae, hogy az életvitelszerűen lakott ingatlanuk után adózniuk kelljen Magyarország polgárainak. Ne m kellene a bérből élő és helyben lakó adófizető polgároknak mentességet adni, és az önkormányzatoknak az így kiesett összeget más, ésszerűbb és igazságosabb forrásból pótolni? Ön szerint elfogadható, hogy a már sokszorosan megadóztatott magyar emberek úja bb adót kapjanak a nyakukba? Elfogadható, hogy a nagycsaládosoknak, időseknek újabb ezreket, tízezreket kelljen kifizetniük lakásuk után? Kérem az államtitkár úr válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az i nterpellációra Tállai András államtitkár úr válaszol. Öné a szó. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, hogy a Jobbik önkormányzati kampánytéma híján van, mert az előbb elmondott interpelláció, úgy gondolom, a Jobbik számára hiteltelen. Azt is elmondom, hogy miért. Először is, az ön példája, amit az interpellációban elmondott Zuglóról egy két évvel ezelőtti cikkre hivatkozva, rossz példa, hiszen Zuglóban mindössze néhány hónapig élt ez a rendelet, és megszüntették, tehát Zuglóban nem fizetnek a polgárok ilyet, tehát a felhozott példája, rémisztő példája rossz. De bizonyítom azt, hogy hiteltelen az ön felszólalása, azzal is, hogy igaz, hogy az országban mindössze 15 olyan t elepülést találtunk, ahol jobbikos érzelmű polgármester vezeti a települést a 3177ből, tehát igazi társadalmi felelőssége még a pártnak nem lehet az önkormányzatok működtetése terén, azonban a 15ből lényegében minden településen működik a helyiadórendsze r, az ön által kritizált kommunális adó, illetve a lakásonkénti adóztatási rendszer. Például Gyöngyöspatán kommunális adó van, amit a jobbikos polgármester 2012ben emelt 12 ezer forintra, de magánszemélyek kommunális adója van Békésszentandráson és Monori erdőn is. A legkülönlegesebb település Tuzsér, ahol még a lakások után is fizetni kell - jobbikos település - a 200 forint per négyzetméter összegű adót, és itt még külön a magánszemélyek kommunális adóját is fizetni kell. De Tiszavasváriban sem sokkal kül önb a helyzet, itt építményadó van, maximális iparűzési adó és szintén kommunális adó. Tehát úgy gondolom, hogy az ön elvárása és kommunikációja és egyébként a települést vezető jobbikos polgármesterek gondolkodása teljesen eltér egymástól, ugyanis nekik m ár van tapasztalatuk abban, hogy mit jelent az önkormányzati gazdálkodás, mit jelent a település költségvetésének az elkészítése és annak egyensúlyban tartása.