Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP):
2534 Tehát innentől kezdve valahogy össze kéne kapcsolni és ke llőképpen össze kéne kapcsolni, mert nem lehet ezt látni. Mondom a példát is, hogy miért mondom. Azért, mert én magam is egy ilyen oktatási intézményt vezettem elég sokáig, közel 17 évig, ahol egy anyaiskola volt a fő mentora ennek a programnak, mi pedig e gy roma nemzetiségi önkormányzatnál vittük ezt a programot. És 11 év alatt több mint 600 főnek adtunk érettségit, 11 év alatt 600 főnek, romának és nem romának egyaránt. Azért mondom ezt így kiemelten, mert látom a modellt és a mintát magam előtt, hogy meg lehet csinálni akkor, ha van rá fogadókészség. Egyébként hozzá szeretném tenni, hogy Nagykanizsán például az önkormányzat Fideszfrakciójának vezetője volt a partnerem ebben a dologban, és tökéletesen működött, a mai napig is működik. Azt gondolom, nem po litikafüggő az, hogy ez a kérdés jól legyen kezelve. A kérdés az, hogy el lehete indítani és vannake ilyen szándékok. Mert ha a szakmát meg tudja szerezni, és mellette meg tudja szerezni az érettségit is, nagyon nagy előrelépést lehet ebben a kérdésben t enni. Az etikai kódexről csak egyetlenegy mondatot: azt gondolom, lehet ebben gondolkodni, meg biztos, hogy el is fogják fogadni, csak az, ami történik ma a pedagógusok körében, mindenképpen olyan irányokat szab meg, amelyekből nagyon nehéz lehet kilépni. azt gondolom, minden elismerés megilleti a pedagógusokat, akik ma tudnak és akarnak ezen a pályán dolgozni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalá sok következnek. Megadom a szót Kiss László képviselő úrnak, MSZPképviselőcsoport. KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem akarom az idejüket sokáig húzni ebben a késői időpontban. Szeretném megköszönni Kissné Köles Erika hozzászólását, hiszen szószóló asszony, azt gondolom, még ha nem is feltétlenül mindenben értek egyet azzal, amit elmondott, nagyon sok mindennel gazdagította ezt a vitát. Biztos, hogy vitánk van az etikai kódex megítélésében, de semmi másban nincs. Hiszen nagyon lényegesnek ta rtom kiemelni, hogy akár a nemzetiségi önkormányzatok nagyon fontos szereplői a közoktatás rendszerének, akár a nem nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott, de nemzetiségi oktatást végző intézmények nagyon fontos szereplői. Gondolom, ebben sincs vita ebben a Házban. Én magam ÓbudaBékásmegyer képviselőjeként nagyon nagy szimpátiával szemlélem a körzetben lévő Első Óbudai Általános Iskolát és a Medgyessy Ferenc Általános Iskolát, ahol kiváló német nemzetiségi oktatás folyik, de Koranisz Laokratisz elnök úr, szószóló úr korábban meghívott, hogy tanulmányozzam a görög kisebbségi önkormányzat csodálatos intézményét, és ott is láttam, hogy mennyire üde színfoltok ezek az intézmények a magyar oktatási rendszerben, egy kicsit a magyar oktatási rendszer perifér iáján is működve. Tudom, hogy nem ennek a javaslatnak a kérdése, és ezt nem is kérem számon államtitkár asszonytól, nehogy itt félreértés essék, de mindenképpen fontosnak tartanám, ha általában a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott oktatási intézm ényekkel, illetve azokkal az intézményekkel, amelyeket nem ők tartanak fenn, de ilyen feladatot látnak el, mindenképpen történjék valamiféle együttgondolkodás. Gondolok például arra, hogy nagyon sok esetben nem nemzetiségiek vesznek részt ezekben az intézm ényekben, mert annyira magasabb kultúrát adnak, mint akár a többi általános iskola a környéken, hogy sok esetben ezeket az intézményeket nem nemzetiségiek is látogatják. Mindenesetre nagyon fontosnak tartom, és örülök szószóló asszony felszólalásának, és a zt gondolom, hogy általában is a vita színvonalát rendkívüli módon emeli, ha szószólók is részt vesznek ebben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)