Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
2532 kell ezt a funkciót, ezt az intézményt létrehoznia. Én az utóbbi pártján vagyok pont amiatt, hogy a gyermekek közelében lévő, az ott dolgozó pedagógusokkal, tanári karral napi kapcsolatban lévő iskolai szociális munkás sokkal jobban me gláthatja az ott lévő anomáliákat, sokkal jobban fel tudja térképezni és napvilágra tudja hozni akár a bántalmazott, veszélyeztetett vagy akár a zaklatott gyermekek ügyeit is. Ez lehet az a folyamat, hogy akár - ha egy gyermekről beszélünk vagy egy fiatal emberről, egy 14 és 16 év közötti fiatal emberről beszélünk - egy félresiklóban lévő életpályát, egy félresiklóban lévő szocializációs folyamatot még időben megfogva, helyreállítva akár súlyosabb következményeket is ki tudunk küszöbölni, akár a lemorzsolód ás kockázatát is minimálisra tudjuk szorítani. Éppen ezért javasolnám, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer működtetésében - akár az oktatási intézményekben lévő feladatok ellátásában is - konkrétan felelősöket kell találnunk, és ha ezeket a felelősöket meg találjuk, akkor a megfelelő szankciórendszerrel a mulasztásokat is ki tudjuk küszöbölni. Úgyhogy én azt gondolom - azon kívül, hogy itt ez egy mondatban szerepel , javaslom a kormány számára, hogy ezt bontsuk ki még jobban, és tegyük hatékonyabbá ennek a rendszernek a működését. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Teleki László képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. Megadom a szót. TELEKI LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm szépen. T isztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, egy nagyon fontos törvényjavaslat van előttünk, és elég sok minden elhangzott. Néhány dologra szeretnék reagálni is és saját gondolatomat is elmondani. A tankötelezettségről néhány dolgot. Azt gondolom , lehet azon vitatkozni, hogy a tankötelezettség leszállítása vagy éppen most a korrigálása mennyire fontos és mennyire domináns a jövő számára. Én azt gondolom, a Magyar Szocialista Párt folyamatosan azt próbálta meg érzékeltetni a tankötelezettség leszál lításával kapcsolatban, hogy el fognak veszni azok a gyerekek, akik kikerülnek a rendszerből, tehát segélyezettek fognak belőlük lenni, ami azért rossz, mert szakma nélkül és tudás nélkül kikerülnek az életpályára, és onnantól kezdve nagyon nehezen lehet v isszakanyarítani őket. Tehát ezért azt gondolom, hogy az a vészcsengő, amit sokszor megnyomtunk, akár Kunhalmi Ágnes képviselőtársam, akár bárki más oktatáspolitikus, azt azért tettük, mert figyelmeztetni szerettük volna a kormányzatot, hogy a jövőt el fog ja sok gyerek veszíteni, amennyiben ez ilyen irányba megy. Egyébként az Európai Unió az elmúlt hetekben adott ki egy olyan megfogalmazást Magyarország számára, amelyben kéri, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy minél kevesebb gyerek hagyja el az is kolapadot, mivel Magyarországon az elmúlt két évben nagymértékben romlott ez a statisztikai adat. Tehát ebből adódóan megfogalmazta az Európai Unió az aggályait, és azt gondolom, teljes mértékben jogosan. Ha 16 éves korban kikerülnek ezek a tanulók vagy fi atalok az életbe, akkor - említést tettem - nem nagyon sokat tudnak tenni, hanem elmenni esetlegesen a feketemunka világába képzettség nélkül vagy egyéb más irányba, de nem vissza az oktatásba. Tehát ezért tartjuk fontosnak, hogy akár visszarendezni az elm últ időszak gondolatait, hogy akár 18 éves korig is bent lehessen tartani. Most már jó, hogy elvileg addig ott lehetnek, amíg az évet be tudják felezni, ez egy fontos lépés, mert legalább hat hónapot így nyerhet egy diák. A másik a spontán szegregáció kérd ése. Én azt gondolom, hogy több aspektusból is meg lehet világítani ezt, de egyetlenegy biztos: a spontán szegregáció nem azért jön csak létre és kimondottan nem azért jön létre, mert sok „gazdagabb” szülő el szeretné vinni a gyerekét, hanem a legtöbb eset ben azért, és erre nagyon kevesen világítanak rá, mert az oktatás színvonala… Elsősorban itt az épület problémáira szeretnék rámutatni: nem olyan, mint egy nagyobb városban vagy egy kisebb