Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - A honvédek jogállásával, valamint a hadigondozással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik):
2501 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Én igyekszem nem megismételni azokat a pontokat, amelyeket az előttem szólók, főleg saját frakciómat illetően már elmondtak, sokkal inkább kiegészí teném mindazt, és néhány olyan pontra hívnám föl a figyelmet, amely, ha nem is közvetlenül ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódik, a jövőre nézve továbbgondolásra mindenképpen alkalmas. Az első szó talán a köszöneté miniszter úr felé, hiszen néhány héttel ezelőtt egy honvédelmi bizottsági ülésen, amikor szóba került a különböző alakulatok, dandárok és eszközök állapota, akkor miniszter úr megígérte, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy a bizottság tagjai, akár a Honvédelmi és rendészeti, akár a Nemzetbizton sági bizottság tagjai személyesen tapasztalhassák meg, hogy hogyan és milyen állapotban van a magyar honvédség, és ezt korrektül tartotta is, hiszen most rendszeresen lehetőségünk van alakulatlátogatásokon részt venni, amit én a magam és szerintem mások ne vében is ezúton is köszönök. Amiért ezt mondom, hogy a mostani felszólalásomat például az egyik ilyen alakulatlátogatás ihlette, és azt gondolom, hogy sokkal korrektebb és sokkal felelősségteljesebb egy ilyen vitát úgy lefolytatni, ha személyesen is tapasz taltuk az aktuális kihívásokat, problémákat és lehetőségeket vagy kereteket, hogy miben és hol tudunk mozogni. Azt talán több - talán pártállástól függetlenül szinte minden - hozzászóló elmondta, és gondolom, ezt miniszter úr sem vitatja, hogy a GDParányo s, magyar honvédségre fordított összeg, ez az épphogy 0,7 fölötti keret, nem teszi lehetővé azt a fajta modernizációt és elvárást, amelyet a jelenlegi állapot megkívánna. Ugyanakkor arra talán mindenképpen sarkallhat bennünket, hogy a jövőre nézve megtalál juk azokat akár más terület rovására is, hogy a Magyar Honvédséget a XXI. századnak megfelelő állapotba állítsuk. Amikor jogállásról beszélünk, és ilyesfajta törvényjavaslatokat vitatunk meg vagy dolgozunk ki, akkor nem megkerülhető a bérezés, és részben i tt a javaslatban is szó van róla. Az mindenképpen örömteli, hogy a minisztérium életpályamodellben gondolkodik, és meg kívánja oldani lehetőségeihez mérten a Magyar Honvédség bérezését. Én azt gondolom, ez talán az elsődleges feladat, hiszen a fiatalok mot iváció nélkül nagyon nehezen fogják választani ezt a pályát. Beszélgetve akár alakulatlátogatás során, akár egyébként katonákkal, tisztekkel, tiszthelyettesekkel, ez egy általános probléma, hogy is mondjam, a toborzóirodák vagy a fizikai alkalmasság az egy ik nagy probléma, ami azonnal megtizedeli a jelentkező vagy az érdeklődő fiatalokat, később pedig a bérezés. Tapasztaltuk, hogy sajnos sok esetben nagyon sok katona kénytelen másodállást vállalni ahhoz, hogy a családját a megfelelő szinten fenntarthassa. E zért mindenképpen indokolt a bérezésük javítása, illetve annak a bizonyos életpályamodellnek tényleg olyan mértékű bevezetése, amely legalább az a minimumcélt eléri, hogy nem szorulnak a különböző katonák másodállásokra. Ha a fiatalok motivációjánál tartun k, én Debrecenben örömmel tapasztaltam azt, hogy végre a nagynagy tarolás után van újra középiskola, ahol fiatal növendékek a katonai pályát választhatják és már abban szocializálódnak. Én ezt azért tapasztaltam örömmel, mert én emlékszem, hogy az általán os iskola 8. osztály befejezése után én az egri Lenkey János Honvéd Gimnáziumban kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat, és sok olyan tiszttel, tiszthelyettessel volt alkalmam találkozni, akik, ha nem is évfolyamtársaim voltak, de mindmind ott végeztek a z egri Lenkeyben. Szomorú volt látni, hogy a kilencvenes évek második fele hogyan tarolta le Magyarországon először a katonai kollégiumokat - Nyíregyháza, nem akarom felsorolni , majd a két megmaradt katonai gimnáziumot, az egrit és a győrit. Én ezt egy é pítő jellegű kritikaként ajánlanám a minisztérium figyelmébe, hogy szerintem érdemes lenne közép- és hosszú távon elgondolkodni azon, hogy ezeket a katonai középiskolákat - akár gimnáziumokat, akár szakközépiskolákat, de legyen csak kollégium - néhány régi óban megnyitni, hiszen azt hiszem, hogy ez egy olyan komoly lépés lenne az utánpótlás szempontjából, amely jelenleg hiányzik. Illetve most már öröm, hogy Debrecenben van egy ilyen, de ez a katonák és a tisztikar elmondása szerint is probléma, tehát a civil iskolákból, a civil pályáról a honvédség kötelékébe került katonák kevésbé gyökereznek meg olyan szinten, és kevésbé maradnak meg olyan
