Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előterjesztője: - ELNÖK: - L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előterjesztője:
2468 függetlenül mindannyiunk érdeke, reméljü k, még a szocialistáké is. Azért mondom, hogy reméljük, még a szocialistáké is, mert ők azért jó sok hasznát látták annak az IMFen keresztül, hogy Magyarország lefele tartott az ő kormányzásuk idején. A nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásá val összefüggő törvénymódosító javaslat olyan finomhangolásokat tartalmaz, ami növeli a hazai pénzügyi rendszer átláthatóságát, egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi a gazdaságfejlesztésben szerepet játszó állami szervezetek működését. Többfordulós tárgyalásso rozatot követően sikerült elérni, hogy hazánk az egy főre jutó támogatások alapján a második legnagyobb kedvezményezettje lesz az Európai Unió 201420 közötti költségvetésének. A javaslat olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyeknek köszönhetően az uniós for rások hatékonyabban juthatnak el a kedvezményezettekhez. Ennek részeként a vállalkozásfejlesztésben és a pénzügyi források kihelyezésében gyakorlott, komoly közvetítői hálózati kapcsolatokat építő Magyar Fejlesztési Bank végrehajtó szervezetként részt vesz az Európai Strukturális és Beruházási Alapból támogatott pénzügyi eszközök szétosztásában. A bank ilyen irányú szerepvállalása köztudott, a mostani módosítás e téren csupán pontosítást végez el, és többek között lehetőséget biztosít a pénzintézetnek arra, hogy a célnak megfelelő munkaszervezetet hozzon létre, a rá váró feladatok minél hatékonyabb ellátása érdekében. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaság további fejlődése céljából kormányunk a stratégiai beruházások finanszírozhatóságán is javítani k íván. Ezt szem előtt tartva a nagyobb léptékű beruházások megvalósításához szükséges pénzügyi mozgásteret szélesíti a módosító indítvány, amikor is az MFB nem hitelintézeti ügyfelekkel szembeni együttes kitettségét a szavatolótőke 45 százalékában határozza meg. Ez a mérsékelt limitemelés kis lépés az MFBnek, mivel nem befolyásolja a bank működését és stabilitását, ellenben nagy lépés, tisztelt képviselőtársaim, a nemzetgazdasági szintű beruházások megvalósításának irányában. Az állam az első nemzeti közműs zolgáltató létrehozásával megjelenik a lakossági közműszolgáltatói szektorban. A cél az, hogy az állam kedvező áron elérhető magas szolgáltatási színvonala miatt vonzó, egyúttal biztonságos közszolgáltatást kínálva szálljon versenybe az ügyfelekért a piac többi szereplőjével. A rendszer kiépítésének első lépcsőjeként a Magyar Fejlesztési Bank érdekeltséget szerez a Főgáz Zrt.ben, a tulajdonviszonyok változását pedig az MFBtörvény mellékletében is fel kell tüntetnünk. A törvény által előírt alapvető és köz célú állami feladatellátás zökkenőmentességét szolgálja a gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény módosítása, amellyel lehetővé válik az állam számára a kisebbségi tulajdonosok kivásárlása. A kisebbségi részesedés megvé telére csak azon alapvető közszolgáltatásokat nyújtó zártkörű részvénytársaságok esetében lenne lehetőség, ahol ezt az ellátásbiztonság és a feladatvégzés javításának szándéka feltétlenül megkívánja. A vásárlást az állam kizárólag akkor kezdeményezhetné, h a az adott cégben legalább a szavazatok 90 százalékát megtestesítő részesedése, tehát egyébként is döntő befolyása van. A javaslat mind a hazai alkotmányos elvárásokkal, mind az uniós irányelvekkel, mind az Európai Bíróság gyakorlatával összhangban áll. Rá adásul egy olyan jogosultság bevezetéséről szól, amelyhez hasonló a nyilvánosan működő részvénytársaságoknál a hatályos tőkepiaci szabályozásnak megfelelően a magánszektorban jelenleg is érvényesíthető. Tisztelt Ház! Ha egy hazai piaci vállalkozás vagy bár milyen más piaci vállalkozás jogot formálhat a kisebbségi tulajdonosi érdekeltségének kényszerítő erejű megszerzésére, akkor az államnak is lehetőséget kell adnunk arra, hogy tovább növelhesse befolyását azokban a közszolgáltató cégekben, amelyek biztonság os, kiszámítható és eredményes működéséhez az egész országnak alapvető érdeke fűződik, kiváltképpen a szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgároknak, családoknak, családi házaknak. (13.20)