Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2460 településeket a törvény kötelezi arra, hogy a csatlakozást k övető hat éven belül, 2014. december 1jéig készítsék el, illetve vizsgálják felül a településrendezési eszközeiket, és hozzák összhangba azokat a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervével. Egyébként a kormányzat ehhez a tervkészítéshez az érin tett hét kistelepülésnek valóban 2013 végétől támogatást nyújtott. Az idő rövidsége és a tervezéshez kapcsolódó egyeztetések elhúzódása miatt azonban 2014 őszén négy település ténylegesen jelezte, hogy a törvényben előírt határidőig nem tudja elfogadni az elkészített, illetve felülvizsgált településrendezési eszközeit. Az állami támogatás felhasználásának viszont az volt a feltétele, hogy az érintett települések a törvény által megadott határidőn belül teljesítsék ezen kötelezettségüket. A módosítás célja v alóban azt teszi lehetővé, hogy az eredeti finanszírozási feltételek megvalósíthatók legyenek. Ez valóban támogatandó, üdvözlendő, de erről előbb is lehetett volna gondoskodni, államtitkár úr. Nem először fordul elő, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy az erőltetett tempójú jogalkotás komoly szakmai hibákhoz is vezet. Jól szemlélteti ezt az, hogy a törvényjavaslat módosít például egy olyan tavaly elfogadott törvényt is, amelynek szintén módosító jellegű szakaszát alig egy hónappal a hatálybalépés e lőtt kellett átírni. Egyébként ez az egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról szóló törvény volt. Figyelemre méltó a budapesti agglomeráció területrendezési tervéről szóló törvény módosítása is, miszerint a területrendezési tervvel kapcs olatos feladatok teljesítésének hiányával a főváros 2014. június 30. óta mulasztásos törvénysértést követ el, és a törvényjavaslat ezt próbálja javítani. Felmerül az emberben a kérdés, hogy a Fővárosi Önkormányzat miért nem jelezte ezt előre, hogy a jogsza bályi kötelezettségeinek nem tud majd időben megfelelni. Mindig azt halljuk, hogy a kormányzat és Budapest főváros között nagyon jó a kapcsolat, nagyon jó az együttműködés (L. Simon László: Így is van!) - akkor hogyan történhetett ez meg, hogy ilyen mulasz tásos törvénysértésben van a főváros 2014. június 30. óta? És a megoldás is érdekes, államtitkár úr, mert ahelyett, hogy a törvénynek való megfeleltetés kikényszerítését tennék, inkább egy dolgot tesz csak: a mostani határidőt kitolja 2018. december 31éig . Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már szakmailag megalapozott, átgondolt törvényalkotásra, társadalmi egyeztetésre sem kormányzati szándék, sem kormányzati akarat nincs, akkor valljuk be, már lassan annak is örülnünk kell, hogy ha a korábban el fogadott jogszabályokat előbbutóbb valóban alkalmazhatóvá igyekeznek tenni. Ez azonban, államtitkár úr, nem érdem, hanem pusztán egy kármentés. A törvényjavaslatot ekként fogja kezelni a Magyar Szocialista Párt, ekként értékeli. Javaslom, tisztelt kormány párti képviselőtársaim, a jogrendszer korrekcióját folytassák le azokkal a törvényekkel, amelyekkel megszüntették az átláthatóságot, törvényi kereteket alkottak az állami korrupciónak. Köszönöm szépen, államtitkár úr, hogy meghallgatott. (Taps az MSZP sora iból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. KEPLI LAJOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Le kell szögeznünk már az el ején, hogy ez az egyes építésügyi és területrendezési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat nagyrészt olyan adminisztratív pontosításokat és adminisztrációcsökkentési, könnyítési javaslatokat tartalmaz, amelyek egyébként általunk támogathatók, és talán így maga az 1. pontban, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása esetén ez teljes egészében elmondható. Nem is ezzel foglalkoznék, hiszen ezt teljes egészében támogatni fogjuk tudni, hanem talán inkább a Balaton terüle trendezési tervéről, a Balatontörvény módosításáról szóló szakasz, úgy is, mint balatoni képviselő, ez ihletett meg, hogy úgy mondjam, a legjobban a törvényjavaslat pontjai közül.