Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2406 óta minden szocialista kormány politikájából jól látható. Ezzel élesen szemben áll a FideszKDNPnek az a c élkitűzése, hogy mindenki, aki egészséges, aki munkaképes, aki munkaképes korban van és megengedi a fizikai állapota, az munkahelyet kapjon, dolgozni tudjon, munkabérből éljen. Kérdezte képviselő úr, hogy mi a garancia arra, hogy a teljes foglalkoztatottsá g irányába lép tovább a kormány. Tisztelt képviselő úr, az előző négy esztendő, hiszen nem volt Európában még egy olyan ország, ahol az elmúlt egy évben gyorsabban csökkent volna a munkanélküliség, mint Magyarországon, négy év alatt 11,1 százalékról körülb elül 7 százalékra. És szintén elmondhatjuk, hogy nem volt még korábban olyan kormány, ahol ilyen nagymértékű lett volna a foglalkoztatottság bővülése, hiszen 3 millió 600700 ezer fő dolgozott korábban, ebből körülbelül 11,5 millió fizetett adót, most ped ig azt láthatjuk, hogy 4 millió 188 ezer környékén van a foglalkoztatottak aránya. Sokkal több ember tud tehát most már munkabérből megélni, sokkal kevesebben szorulnak rá arra, hogy 2030 ezer forintos segélyekből tengessék az életüket, hanem valóban 70 e zer forint környéki közfoglalkoztatotti átlagbérből vagy pedig 100 ezer forint fölötti minimálbérből élhetnek meg, és reméljük, hogy a későbbiekben ennél magasabb összegekből is. Szerintem szintén fontos, hogy nemcsak a munkanélküliség csökkent a lehető le gnagyobb ütemben az elmúlt egy évben az Európai Unión belül Magyarországon, de nincs még egy olyan ország szerintem sem az Unión belül, sem azon kívül talán, ahol a megélhetési költségek egyik legfontosabb része, mármint a nehéz sorban élők számára legfont osabb része, a rezsiköltségek csökkentek volna több mint 20 százalékkal. Tisztelt képviselő úr, azt mindenki látta 2008 táján, amikor kitört a gazdasági válság, hogy a válságban a fizetések nem fognak nagymértékben emelkedni, jó esetben stabilizálódnak, ro ssz esetben még csökkennek is, és nemcsak az állami szférában, hanem a piaci szférában is. Márpedig ha nem nőnek a bérek világszinten sem és Magyarországon sem, és meg akarjuk akadályozni a tömeges elszegényedést, akkor pontosan a megélhetési költségek, a rezsiköltségek csökkentésével lehetett az ellen föllépni, hogy ne taszítódjanak szegény sorba Magyarországon százezrek és milliók. Ezért lépett ez a kormány a rezsicsökkentés politikájára, ezért vállalta azt, hogy amit önök elvettek a nyugdíjasoktól 13. ha vi nyugdíjként, amit önök elvettek a pedagógusoktól 13. havi bérként, azt a rezsicsökkentésben tudja nekik visszaadni, hiszen a rezsicsökkentésben spórolják meg az egyhavi bér összegét egyéves szinten. Ezen túlmenően az is fontos, hogy a családok számára s okkal könnyebb a megélhetés olyan szempontból, hogy összességében 700 milliárd forint maradt ott a gyermeket nevelő szülőknél a családi típusú adózás rendszerében, egy átlagos magyar szülő zsebében 20 ezer forinttal több marad, mint négy évvel ezelőtt, és ez a családi típusú adózás rendszerének köszönhető. A különböző statisztikákból rendre kimarad mind a munkahelyteremtésre, közmunkahelyteremtésre fordított kiadás, mind pedig az ilyesfajta kedvezmények beszámítása, főleg a rezsicsökkentés, hiszen ahhoz n em szoktak hozzá NyugatEurópában, hogy a rezsit csökkenteni is lehet. Persze tegyük hozzá, ahhoz sem szoktak hozzá, hogy egy kormány tizenötször emeli meg nyolcéves kormányzása alatt a rezsidíjakat, kétszeresére és háromszorosára. Ott még föllépnek a nemz eti érdek védelmében, a polgárok védelmében, nem úgy, mint ahogy a szocialisták tették. Éppen ezért fontos, hogy a legnehezebb sorban élők számára - főleg azok számára, akik a gyermeküket iskolába járatják, mert olyan korú - az ingyenes tankönyvellátás szi ntén egy olyan szociális juttatás, amely havi szinten akár 5 ezer forint spórolással is jár, ugyanakkor nem jelenik meg a különböző jóléti szolgáltatásokról nyújtott nemzetközi statisztikákban. Azok számára, akik kisgyermeket nevelnek, és nem lenne pénzük arra, hogy tankönyvet vegyenek, több százezer embernek tudtunk segíteni. Ön is nagyon jól tudja, ingyenesen 650700 ezer gyermek számára tudtunk biztosítani tankönyvet, és ez a következő évben több lesz, hiszen felmenő rendszerben