Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 24. hétfő (31. szám) - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslathoz - ELNÖK: - SZABÓ SZABOLCS (Független): - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
2355 Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Összeg ző vitához érkezett a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslat. Az LMP számára kiemelt fontosságú a K+F terület, az innováció erősítése. Mi a tudásalapú társadalomban hiszünk. Csak egy jól kitalált innovációs politika ered ményeképp tudjuk újrapozicionálni magunkat a világban, ami pedig alapvető feltétele a jobb életszínvonalnak. Az LMP az általános vitában is elmondta, hogy egyetért az eddig szétaprózott szabályozás és a széttagolt intézményi környezet új kereteinek megalko tásával. Az eredeti irományt október végén derült égből villámcsapásként terjesztették az Országgyűlés elé, a társadalmi vitát ismét mellőzve. Az eredeti törvényjavaslathoz képest lényegében nem változott a szavazás előtti verzió. Néhány nyelvhelyességi ko rrekción túl nem akartak változtatni semmin. Ismét bebizonyosodik az: amit a kormánypártok vagy bizonyos lobbicsoportok, oligarchák a kulisszák mögött kitalálnak, azt egy az egyben elfogadják. A parlamenti eljárás csak a kötelezően lezavarandó üzemszerű me chanizmus a FideszKDNP számára. Semmilyen logikus érv nem akaszthatja meg ezeket a folyamatokat. A Lehet Más a Politika módosító javaslatai súlyos hiányosságokat orvosolnának a törvénytervezettel kapcsolatban. Három, a Törvényalkotási bizottságban elutasí tott módosító javaslatot tartunk fenn, mert úgy gondoljuk, hogy komoly törvényi garanciákat kell a jogszabályba építeni a döntések meghozatalára vagy éppen az átláthatóságra, korrupciómentességre vonatkozóan. Az LMP feloldaná a törvényjavaslatban megalkot andó új forráselosztó pályázati rendszer közvetlen és kizárólagos kormányzati politikai meghatározottságát. Amennyiben ugyanis a kormányfő által kinevezett új hivatalvezető dönt mindenről, az komolyan felveti annak gyanúját, hogy megint a haverokhoz, korm ányhoz közeli gazdasági, vállalati körökhöz kerülnek az innovációs források. Nem mintha erre a jelenlegi átláthatatlan és kusza forráselosztó rendszerben ne lenne lehetőség, de a jövőben mindez koncentráltan, kézi vezérléssel működhetne zavartalanul, és e z nem személyre szóló, hanem a rendszerre vonatkozó megjegyzés. Éppen ezért az LMP szükségesnek tartja a Magyar Tudományos Akadémia bevonását a forráselosztó pályázati rendszer működésébe. Pályázati kiírás ne születhessen meg az MTA által jóváhagyott progr amstratégia nélkül. A pályázatok értékelését pedig ne lehessen szintén az MTA bevonása nélkül végrehajtani. Ezen túlmenően az LMP szükségesnek tartja a nyilvánossági garanciák beépítését is az új törvénybe. A pályáztatás kapcsán a minél nagyobb átláthatósá got szorgalmazzuk. Fontos az is, hogy a K+F pályázatok esetében a szakterületi kollégiumok tagjaira ne az új Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke tegyen javaslatot, hanem a szakterület meghatározó kutatásfejlesztési műhelyeinek vélem ényét is figyelembe véve szintén az MTA. Az LMP módosítaná azt a rendelkezést is, miszerint a törvényben rögzített támogatási rendszer szabályaitól egyedi kormányhatározattal el lehet térni. Egy ilyen törvényi szabályozás megalkotása teljesen felesleges, h a kézi vezérléssel felül lehet írni a parlament által elfogadott szabályokat. Ez ismét a törvényalkotás szerepének ledegradálása, a parlament és a nyilvánosság által valamennyire biztosított ellenőrző funkció kiiktatása. Az LMP határozott véleménye az, hog y a közpénzből nyújtott támogatások megfelelő felhasználásához, valamint a korrupciós kockázatok elhárításához minimális követelmény, hogy a döntések a jogszabályban meghatározott rendben szülessenek meg. A kézi vezérlés kiszűrésére, a nyilvánosság biztosí tására és a korrupciós kockázat csökkentésére vonatkozó törvényi garanciák beépítésén túl fontosnak gondoljuk azt is, hogy az új törvényben is nevesítsük a kutatásfejlesztést és innovációt elősegítő szolgáltatásokat. Jelen törvényjavaslat hiába említi eze ket a szolgáltatásokat, részletezésükkel adós maradt. Nem szeretnénk ezt újabb kormányrendeletben látva szabályozni, ezért emelnénk be a törvénybe is a korábban már bevált fogalommeghatározásokat. Nem kell mindent kidobni, ami korábban jól működött. Össze foglalva: alapvetően fontos egy világos szerkezetű törvény, és ezt a Lehet Más a Politika támogatni is tudná, de a fenti garanciák hiányában ezt nem teszi.