Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 24. hétfő (31. szám) - Dúró Dóra (Jobbik) - a legfőbb ügyészhez - „Meddig maradunk következmények nélküli ország?” címmel - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: - ELNÖK: - DÚRÓ DÓRA (Jobbik): - ELNÖK: - DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész:
2319 DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Az ügyészség két területen érintett ebben az ügyben, egyrészt a közérdekvéd elmi területen, másrészt pedig a büntetőterületen is. A közérdekvédelmi területen előre kell bocsánatom, hogy az ügyészség ma már törvényességi felügyeletet nem gyakorol, csak törvényességi ellenőrzést végez, tehát azt, hogy egy alapítványnál a megjelölt c él a működéssel összhangban vane; a gazdálkodását és az egyéb területeket az ügyészség nem vizsgálhatja. A Szersával kapcsolatban egy megkeresés érkezett, amikor a Szersát az Oktatási Hivatal immár harmadízben megszüntette, a Szersa fordult az ügyészséghe z ezen megszüntető határozatot sérelmezve. Az ügyészség ebben az esetben megállapította, hogy fellépésére nincsen törvényes indok, ezt egyedül bíróság bírálhatja felül. Van azonban természetesen egy büntetővonala is ennek az ügynek, 2013 óta a NAV illetéke s igazgatósága költségvetési csalás miatt folytat ebben az ügyben eljárást. Az eljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség felügyeli, az eljárás tárgya az, hogy vajon történte olyan jellegű csalás, hogy bejelentett, de valójában nem létező tanulók után normatív támogatást vesz fel az alapítvány. (16.00) Ez az eljárás folyamatban van, nem olyan nagyon régi. Az ügyészség felügyeli, és reményeink szerint mihamarabb ennek eredménye lesz, és ha bűncselekmény történt, ennek elkövetői felelősségre vonásra kerülnek. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra Dúró Dóra képviselő asszonyé a szó. DÚRÓ DÓRA ( Jobbik ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az általam előbb hivatkozott Tényi István úr 2012. december 15én már az üg yészséghez fordult. De több esetben is megtette ezt, ugyanis ez az alapítvány állítólag létrehozott telephelyeket Zalaszentgróton és Gyomaendrődön is, azonban az általuk megjelent címen magánházak léteznek. Amikor ezt jelezték az önkormányzatnak, az önkorm ányzat mindkét településen azt jelezte, hogy ott semmiféle oktatási tevékenységet ez az alapítvány nem végzett. A Zala megyei Főügyészség válasza az volt, hogy a Fővárosi Főügyészséghez tették át az ügyet, mert az alapítvány székhelye ott van. A Fővárosi F őügyészség pedig azt írta szintén Tényi István úrnak, hogy a közoktatási információs rendszerben található dokumentumok alapján nehezen dönthető el, hogy hol található az intézmény székhelye, ezért a Budapest Főváros Kormányhivatalának adták át az ügy kivi zsgálását. Azt szeretném kérni, legfőbb ügyész úr, hogy az ügyészség ne azt keresse, hogyan tudja az ügyet lepasszolni, hanem igenis a közpénzek felügyeletében és a közpénzekkel történő csalás megakadályozásában járjanak élen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Egyperces viszonválaszra Polt Péter legfőbb ügyész úré a szó. DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész : Köszönöm szépen, elnök úr. Talán nem volt teljesen világos akkor, amit mondtam. De megismétlem, hogy az ügyészség törvén yességi felügyeletet nem gyakorol, csak törvényességi ellenőrzést az alapítványok fölött. Jelen esetben gazdálkodási kérdésekről van szó, ebben nincs hatásköre. Amiben hatásköre van az ügyészségnek, az a büntetőrésze az ügynek. (Dúró Dóra: Így van!)