Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
2235 A légszennyezettségcsökkentés irán yába ható intézkedések többek között a most megjelent „Otthon melege” program, mely a fűtéskorszerűsítési, a nyílászárócsere- és a háztartásigépcsereprogramot foglalja magában, számos egyéb, korábbi energiahatékonysági program, mint például a panelprogra m, az ökoprogram vagy a zöldberuházási rendszer alprogramjai is. A közlekedési kibocsátáscsökkentési intézkedések többek között a jelenleg is folyó nagyméretű buszcsereprogram és járműkorszerűsítési feladatok végrehajtása, a közlekedési szokások befolyáso lását szolgáló, szemléletformáló kezdeményezések folytatása, a munkahelyi közlekedési tervek kialakítása és terjesztése és természetesen a folyamatos infrastruktúrafejlesztési intézkedések megvalósítása. Mindezekre tekintettel határozottan kijelenthetem, és reményeim szerint minden fennmaradó kételyt eloszlathatok a tekintetben, hogy az egészséges, tiszta levegő biztosítása és a PM10szennyezettség csökkentése a kormányzat eltökélt szándéka, amelyért jelentős erőfeszítéseket tesz, és amire komoly mértékű e rőforrásokat szán. Többször került ma szóba a hulladékgazdálkodás kérdése is, hiszen nem kizárólag a hulladékgazdálkodást, nem kizárólag a közszolgáltatást foglalja magában, annál sokkal összetettebb szakterület. Így a felvetésben jelzett támogatásnövekedé s nem kizárólag a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területét segíti, annak érdekében ugyanis, hogy az Európai Unió által előírt hasznosítási arányok teljesüljenek, a hulladékgazdálkodási területen tevékenységet végző gazdálkodó szervezeteknek - nemcsak a közszolgáltatóknak - megfelelő lehetőséget kell teremteni. Mindez kiemelt feladata Magyarországnak, mivel a hasznosítási kötelezettségek nem teljesítése az Európai Unió részéről kötelezettségszegési eljárást és pénzbírságot eredményezhet. Mindezeknek me gfelelően az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség országos szinten szervezi és koordinálja az elkülönített hulladékgyűjtési, feldolgozási és hasznosítási tevékenységeket. Az OHÜ ennek érdekében megtervezi és végrehajtja az országos hulladékgyűjtési és hasznosítási tervet. Kiemelt feladat továbbá a hulladékgazdálkodással kapcsolatos hasznosító ipar fejlesztése, a lakosság környezettudatos nevelésével kapcsolatos oktatási, nevelési és szemléletformálási tevékenységek ellátása. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőség van arra, hogy szót váltsunk, párbeszédet folytassunk a környezettel kapcsolatos témákban. Azt hiszem, ahogy eddig, ezután is a földművelésügyi tárca minden munkatársa áll minden kérdés elébe. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a ko rmánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A Jobbik képviselőcsoportjából rendes felszólalásra Szávay István képviselő úr következik. Parancsoljon, képviselő úr! SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ti sztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Ritter Imre német nemzetiségi szószóló előző felszólalását, amit nyilván nemcsak saját, hanem a többi nemzetiségi szószóló nevében is tett. Nagyon fontosnak és példaértékűnek tartom mindazt, amit elmondott, akár abból a szempontból, hogy a magyar parlament nemzetiségi szószólói támogatják a külhoni magyarság törekvéseit, akár abból a szempontból, amit elmondott, hogy ennek a költségvetésnek a rájuk eső fejezetével úgy alapvetően meg vannak elégedv e, illetve olyan módosító javaslatokkal éltek, amit talán befogadni látszik a kormány. Ezt természetesen mi magunk is támogatni fogjuk. Nagyon sokszor elmondtuk, hogy mennyire fontosnak érezzük azt, hogy a hazai nemzetiségek otthonuknak érezzék Magyarorszá got, és úgy érezzék, hogy azon jogok teljességével rendelkeznek, amely jogok teljességét mi magunk is fontosnak tartjuk, hogy a környező országokban élő magyar közösségek számára biztosított legyen.