Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések ... - GELENCSÉR ATTILA jegyző: - ELNÖK: - DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2126 német bankok anyaországa szerinti fogyasztók részesülnek. Megvizsgáltuk az osztrák és a német jog megoldásait, és alaposan elemeztük ezeknek az országoknak a bírói gyakorlatát is. A fogyasztói hitelek sajátosságaiból adódóan az európai jogalkotó már 1987ben, majd ezt követően 2008ban irányelvi szinten rendezte a fogyasztói hitelszerződések egyes kérdéseit. Ez azt jelenti, hogy ez a terület az Unión belül részben harmonizált, a magyar jogalkotót is köti. A 2008. évi 48. irányelvet a magyar jogal kotó a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvénnyel ültette a magyar jogba. A törvény főbb rendelkezéseinek 2010. június 11én történt hatálybalépése óta azonban a fogyasztói hitelekkel kapcsolatos magyar bírói gyakorlat is jelentős fej lődésen ment keresztül. Ez elsődlegesen a devizahitelezés széles körű elterjedésével magyarázható; számos fogyasztóvédelmi kérdés ugyanis a magyar bírói gyakorlatban először a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódóan jelentkezett. Az adóso k fokozottabb védelmét szolgáló újabb jogalkotói lépéseket a gazdasági mutatók is alátámasztják. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a fogyasztási hitelek volumene 2014. június 30án meghaladta a 6802 milliárd forintot. Ebből 3139 milliárd forint a forint alapú fogyasztói hitelek értéke, 3662 milliárd forint pedig a devizahitelek nagysága. A fogyasztóvédelem szintjének emelése érdekében a jogalkotó a fair bankrendszerre történő áttérést elősegítő törvényjavaslatban az alábbi főbb kérdéseket kívánta rendezni : a szerződést megelőző tájékoztatási kötelezettség hatékonyabbá tétele, a hitelszerződés módosítására vonatkozó új rendelkezések meghatározása, a hitelszerződés fogyasztó általi ingyenes felmondására irányuló szabályok, az új szerződéses feltételekre vona tkozó átállási szabályok, az elszámolásról szóló 2014. évi XL. törvény módosításáról szóló rendelkezések. A tájékoztatási kötelezettséget a 2008/48/EK irányelv részletesen szabályozza, így ezek a rendelkezések a magyar jogalkotót is kötik. Arra azonban van lehetőség, hogy az irányelv által előírt tájékoztatási kötelezettséget a tagállami jogalkotó annak érdekében, hogy a fogyasztó tájékoztatása hatékonyabbá váljon, részletesebben határozza meg. Ennek alapján a törvényjavaslat kimondja, hogy a szerződéskötés t megelőzően a hitelező és a hitelközvetítő a fogyasztó részére olyan felvilágosítást köteles adni, amelyek alapján a fogyasztó felmérheti, hogy az igénybe venni kívánt hitel megfelele az igényeinek, illetve a pénzügyi teljesítőképességének. Ennek során a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani a különböző ajánlatok összehasonlításához szükséges információkat, annak érdekében, hogy a fogyasztó megalapozott döntést hozhasson a hitelszerződés esetleges megkötéséről. A fogyasztó megalapozott döntéshozatalát s egíti elő az is, hogy a hitelező a hitelszerződések mintaszövegét köteles az internetes honlapján hozzáférhetővé tenni. Emellett jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing igénylése esetén a hitelező a szerződés tervezetét a fogyasztó erre irány uló kérése nélkül is köteles a szerződéskötést megelőző legalább hét nappal a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. Annak érdekében, hogy erre a rövid, tömör, közérthető tájékoztatásra egységes formában és módon kerüljön sor, a nemzetgazdasági miniszter felh atalmazást kap a részletszabályok rendeletben történő meghatározására. A törvényjavaslat az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban - összhangban a hitelintézeti törvény korábbi és hatályos szabályaival - azt deklarálja, hogy a fogyasztó számára hátrá nyosan kizárólag a szerződés alábbi tartalmi elemei módosíthatók egyoldalúan: a hitelkamat, a kamatfelár, a költségek és a díjak. Egyéb feltétel egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan nem módosítható. A törvényjavaslat az egyoldalú módosítás lehetősé gét futamidőhöz kötötten szabályozza. Ez azt jelenti, hogy eltérő szabályok irányadók a három évnél rövidebb futamidejű hitelekre, valamint a három évnél hosszabb futamidejű hitelekre. A törvényjavaslat a legfeljebb hároméves futamidejű hitelek két típusát különbözteti meg: fix kamatozású hitelek, referenciakamatlábhoz kötött hitelek. Fix kamatozású hitelek esetén a teljes futamidő alatt kamatemelésre nem kerülhet sor. Referenciakamatlábhoz kötött hitelek esetén a