Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 20. csütörtök (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - HIRT FERENC (Fidesz):
2067 Az MSZP részéről viszont elhang oztak olyan dolgok, melyekre reagálnom kell. A tegnapi nap folyamán Burány Sándor képviselőtársunk, a Szocialista Párt részéről a Vida Ildikóügy kapcsán folyamatosan hangoztatják, hogy tolmácsot kérnek nekünk. Burány Sándor ott állt fönt az emelvényen, és szintén a fideszes képviselők részére tolmácsot kért. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy van közöttünk egy siket képviselőtársunk; szerintem nem illik - és akkor finoman fogalmaztam , otromba ilyen jelzőket használni, ezen viccelődni, ezen gúnyolódni . Találjanak ki valami mást Vida Ildikó kapcsán, tehát hagyják ezt, hogy tolmácsot kérünk, meg hogy nem értik a fideszesek. Szerintem ezt felejtsük el. A szocialisták részéről egyébként az is fáj, hogy annak örülnének és szinte kívánják, hogy az Európai Un ió a fejlesztési forrásokat megvonja tőlünk. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Mikor mondtuk? Halljuk már! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Sokszor!) Igen. Képviselő úr, nézze vissza az adást, azt kérem - jó? (Közbeszólások. - Az elnök csenget.) Tehá t azt szeretnék, ha az Európai Unió megvonná a forrásokat. Azt szeretnék, ha az a gazdasági növekedés, ami végre elindult, zsugorodásba menne át, ami szerintem szégyen egyébként, hogy ilyen képviselők ülnek Magyarország Házában. Széchenyi Istvánnak volt eg y mondása, szerintem ezt szívleljék meg: „Jó magyarnak lenni igen nehéz, de nem lehetetlen.” Szerintem próbálkozzanak vele, lehet, hogy nagyobb sikerük lesz majd egyébként az elkövetkező időkben. De rátérve a felszólalásomra: mint a paksi választókerület k épviselője, örömmel tapasztaltam és látom azt, hogy a költségvetési soron - mondhatom azt - sugárzó örömmel nézhetem, hogy a Paks II., az atomerőműbővítés több mint 28 milliárd forintos összegben megjelent. A paksiak, a kistérség és a megye is nagyonnagy on várja ezt a beruházást. Rengeteg munkahelyet várunk tőle. A vállalkozók és a lakosság is rettentően örül annak, hogy végre elindul a Paks II. Igaz, hogy még csak a tervezés és a telephelyvizsgálat részéről, de 28 milliárd forint már megtalálható a jövő évi költségvetésben. Aztán rátérve a fogyatékossággal élők ernyőszervezeteinek támogatására és az egyéb sorokra őket illetően: a mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása, ami a gépjárművásárlást illeti, az új gépjárműveket és a viszonylag fi atal használt autókat, itt 900 millió forintot találunk. A fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezetei és esélyteremtési programok támogatására 208 millió forintot; az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének során 13 6 millió forintot; a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, ernyőszervezetének támogatása 173 millió forint lesz a következő évben. A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége 168 millió forintot fog kapni. A Magyar Vakok és Gyengénlát ók Országos Szövetségének jövő évi költségvetési támogatása 173 millió forintot fog tükrözni. A Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége 20 millió forinttal fog részesülni. Az Autisták Országos Szövetsége 52,5 millió forinttal, az Autizmus Alapítvány 30,8 millió forinttal, a Siketvakok Országos Szövetsége - most már egyesülete - 21 millió forinttal szerepel a jövő évi költségvetésben. Az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövet sége 41,5 millió forinttal, a szociális intézményi foglalkoztatás támogatása több mint 2 milliárd forintos összeggel szerepel jövőre. És ami nagyon fontos: a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása közel 30 milliárdos tételt tesz ki, ami nem kevés. És örömmel láttam azt, hogy emelkedik a fogyatékossági támogatás, a vakok személyi járadéka 31,5 milliárdról majdnem 34 milliárd forintra. Én mint vidéki képviselő örömmel tapasztaltam azt is, hogy folytatódik a tanuszodaépítési p rogram és a tornateremépítési program. Ez vidéken óriási dolog. Még járási szinten is sajnos hiányoznak olyan létesítmények, ahol télen is lehet a diákoknak, a fiataloknak a sportot és a fejlesztési programokat végrehajtani. Itt mindegyik soron 3 milliárd forint szerepel. Ennyit szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) (17.20)