Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 20. csütörtök (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
2053 azt mondhatja, hogy az agrárium nem egyszer, nem kétszer, hanem folyamatosan húzóágazata tud lenni ennek a magyar gazdaságnak. Köszönöm me gtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Tasó László államtitkár úr kíván felszólalni. Megadom a szót, államtitkár úr. TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi ál lamtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént Kulcsár képviselő úr egy fontos mondatára szeretnék reagálni, amelyben megjelölte a BalmazújvárosHajdúnánás közötti útnak a felújítási szükségességét. Hajdúböszörmé nyt mondott, de minden bizonnyal, hiszem azt, hogy a hajdúnánásira gondolt, a 3323as útra. Hadd mondjam el, hogy a következő hónapokban, áprilisban körülbelül megindul az a program, amelyet a magyar kormány 50 milliárd forintos keretben az 1es, 2es, 3a s számú főutak felújítására fordít, de ebbe már nem férne bele a 3323as számú út. Viszont most hallottam a Közúttól, és örömmel tájékoztatom, hogy 500 millió forintos összegben hozzákezdenek az út felújításához, amely 14 100 méter hosszú, és valóban nagyo n rossz állapotban van. A korábbi költségvetése, a 2,2 milliárd forintos összeg az valóban megállja a helyét, de egy tételben, egy hullámban nem tudjuk teljesíteni. (Gőgös Zoltán: 500 millió, 14 kilométer? Ez nem Közgép akkor.) Fontos lenne, de ha már itt hallok beszólásokat, akkor jelzem, hogy az M35ös építésénél az az út nagyonnagyon igénybe lett véve, tönkretették, mondjuk így, és akkor nem került felújításra. Most pótolni fogjuk, de egyből nem tudjuk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti p adsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Gőgös Zoltán képviselő úr, MSZPképviselőcsoport. Öné a szó. GŐGÖS ZOLTÁN ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egykét reakcióm lenne, de így általánosságban annyit szeretnék mondani a költségvetésről, hogy itt nagyonnagyon nagy baj lesz január végén. Azért lesz nagyonnagyon nagy baj, mert az emberek rájönnek, hogy nagyon sok pénz kikerül a finanszírozásból, mégpedig a k isemberek és a szegény emberek finanszírozásából, és ez elsősorban falun lesz óriási probléma. Ugyanis én azt nagyon veszélyes játéknak látom, hogy szembeállítja a kormány a dolgozó embert meg az úgymond segélyen élő embert, és csökkenteni akarja, ami még elveiben helyes is, a segélyen élők számát. Csak egyet felejt el a kormány, hogy Magyarországon ez a két fogalom összefügg és összetartozik. Ugyanis minden olyan négytagú család, ahol egy minimálbéres ember van, az nagyonnagyon sokféle támogatásra jogosul t, és hogyha ebbe a rendszerbe valaki úgy nyúl bele, hogy mondjuk, azokat a támogatásokat vonja meg majd az önkormányzatoktól, és nem tudnak ilyeneket fizetni, amik egyébként a különben dolgozó emberek családját segítik a szegénységből valamilyen módon azé rt kikapaszkodni, vagy a szegénységben, de azért az éhhaláltól megmenekülni, az nagyonnagyon nagy felelősség. Ezt szeretném jelezni azoknak a képviselőtársaimnak, akik ezt nem gondolták végig. Ugyanis itt nem arról van szó, hogy csak az kap Magyarországon segélyt, aki nem dolgozik. Nem csak az kap Magyarországon segélyt. És az is nagy baj, hogy ha nem követjük valamilyen szinten az árak mozgását a bérszínvonallal meg a minimálbéremeléssel, akkor nagyonnagyon komoly probléma lesz, mert most már nem arról b eszélünk, hogy munkanélküliszegénység van, hanem dolgozói szegénység van, és ez nagyonnagyon nagy baj, ez falun különösen nagy baj.