Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 20. csütörtök (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
2044 Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és a Jobbik nevében kérném azt önöktől, hogy tényleg fontolják meg. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kereszténydemok rata Néppárt képviselőcsoportja a mai ülésnapon a frakció számára megállapított és abból fennmaradó időkeretről a FideszMagyar Polgári szövetség képviselőcsoportja javára lemond. Kérem az időkeretet átcsoportosítani. Tisztelt Országgyűlés! Most, mielőtt k étperces felszólalásokra térnénk rá, elsőként a kormány felszólalása következik. Megadom a szót Nagy István államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Egy gondolatá ra szeretnék reagálni Egyed Zsolt képviselőtársamnak, hiszen egy olyan fontos kérdésre hívta fel a figyelmet, mégpedig az állatmenhelyek kérdésére, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Mindenképpen szeretnék támogatásul vagy ráerősítő mondatokat mondani erről . A kutya az ember barátja. Sokszor úgy bánunk vele, mint a gyermekünkkel, de néha úgy, mintha a mostohagyerekünk lenne. Emiatt nyilván különböző helyeken különböző lehetőségeik vannak maguknak a kutyáknak is. Azt is ki kell mondani, osztoznak a mi sorsunk ban. A gazdagságban is, a szegénységben is. Pontosan ezért végtelenül nehéz egy egységes sort kitalálni, egy támogatási sort kitalálni ennek fenntartására. Ha vannak jó emberek, akkor azok pont azok, akik állatjóléttel, állatvédelemmel foglalkoznak. A legk iválóbb civil szervezeteink egyikei pontosan azok, amelyek ezeknek az állatoknak a megmentésével, gazdakereséssel, életük megmentésével foglalkoznak. Ezt mindenképpen hagynám a civil szektorban, a támogatásukat is. Olyan kreatívak, olyan jövedelemszerző ké pességekkel bírnak, oly sok jó ember szívét tudják kinyitni, hiszen nekik is (Kezeit széttárva:) ekkora szívük van, és mivel nem lehet uniformizálni, nem lehet egy egységes rendszerbe kényszeríteni őket és az egész támogatási rendszert, ezért azt mondom, b enne van úgy a költségvetésben, hogy természetesen civil szervezetként pályázhatnak a különböző civil alapokra, az államihoz is, és pályázhatnak az önkormányzatihoz is. Nincs olyan önkormányzat, amelyik a lehetőségeihez képest vagy azzal élve ne támogatná ezeket a munkákat. Ha végiggondolja kedves képviselőtársam azt, hogy milyen folyamatokon mentünk végig: az önkormányzatok lajstromba vették a kutyákat, csipeltettük a kutyákat, pontosan azért, hogy a kutyatartás felelősségét tudjuk szabályozni, hogy nyomon követhetővé váljon az, hogy tudjuk, ki a rendes és ki a rendetlen gazda, ki tartja gyermekeként és ki mostohagyermekeként ezeket a kutyákat. Ezzel már nagy fokon tisztult a kutyák helyzete, a kutyák sorsa Magyarországon. Azt remélem, és azért kértem szót, engedje meg, képviselőtársam, hogy fölhívjuk a figyelmet arra, hogy nagyon fontos kérdésről beszélünk, hiszen a barátunkról van szó. És ennek fenntartása, támogatása, működtetése minden embertársunk számára fontos kérdés kell hogy legyen. Arra kérek minde n embertársunkat, hogy adományaikkal, akár az 1 százalékkal vagy egyéb adományaikkal támogassák továbbra is az állatmenhelyek fenntartását, működését. Hiszen a kutyák sorsa velünk egyezik. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖ K : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások következnek. Megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, LMPképviselőcsoport. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtá rsaim! A vitában nagyon sokféle szempont szerinti értékelés történt. Én szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy egy nagyonnagyon lényeges szempont kimaradt, mégpedig a fenntartható fejlődés szempontjai szerinti értékelés. Ha eszerint