Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 20. csütörtök (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. VINNAI GYŐZŐ (Fidesz):
2036 képviselőtársammal egyetértek, hogy a vidéki főiskolákra szükség van, a regionális politi ka, a helyi értelmiség képzése miatt. Emellett a felsőoktatás támogatását jelenti az is, hogy az Igazságügyi Minisztérium költségvetéséből a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3,7 milliárd forintot kap, és majdnem ugyanekkora a bevétele ennek az egyetemnek, gon doljunk csak arra, hogy a közigazgatásban dolgozók képzését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem végzi. Ráadásul itt van az egyetemeket és a főiskolákat megnyomorító PPPprogram, amelyre 8,6 milliárdot kap az NFMtől a felsőoktatás, a bérleti díjak kiváltását. Van olyan egyetem, ahol éves szinten több mint 1 milliárd forint terhet jelent a költségvetésnek, vagy éppen a Nyíregyházi Főiskolának 700 millió forintot jelent. Megnyomorítja a mindennapi működést és a fejlesztést is. Na most, 8,6 milliárd forintot költh etnek a felsőoktatási intézmények erre, és ez az NFM költségvetésében megtalálható. Egyéb többlettámogatásokat is lehet látni. A képzési támogatás, amely a szakok átalakítását jelenti, 4,3 milliárd forint. A pedagóguséletpályamodell kapcsán, hiszen vannak olyan egyetemek és főiskolák, ahol gyakorlóiskolák léteznek, gyakorlógimnáziumok vagy gyakorló általános iskolák, 363 millió forintot, a Testnevelési Egyetem átalakítására, az oktatói bázis bővítésére 675 millió forintot, a Zeneakadémia történeti orgonáin ak restaurálására 200 millió forintot és nagyon helyesen a Szegedi Tudományegyetemen belül egy francia egyetem fokozatos kialakítására 20 millió forintot tartalmaz a költségvetés fejezeti besorolásában. Tisztelt Képviselőtársaim! A képzési támogatások segí tik az egyetemeket és főiskolákat abban, hogy megtegyék a szükséges lépéseket pénzügyi helyzetük rendezéséhez. Igen, rendezni kell, mert az elmúlt években is a fő feladatunk erre irányult, emellett a szervezeti változásokban és az általuk meghirdetett szak ok ésszerűsítésében. Engedjék meg, hogy röviden a szakokról beszéljek, mert van egy társadalmi igény, van egy gazdasági igény, és nekünk az is fontos, hogy a hallgatók, akik végeznek, el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon. Igen, szükség van a bölcsészké pzésre, de nagyon szükség van a mérnökképzésre, az informatikusképzésre, szükség van arra, hogy a gazdaság ezeket a magas tudással rendelkező, hozzáadott értéket előállító szakembereket fel tudja szívni - csúnya kifejezéssel , vagy el tudjanak helyezkedni . Tisztelt Képviselőtársaim! Talán egy gondolatot szeretnék elmondani, amely a költségvetésnél többletforrást jelent az egyetemek és a főiskolák számára, az a tao, amelyről Tukacs István olyan lekezelően beszélt, képviselőtársam, pedig a vállalatok, a váll alkozások, cégek támogathatnak egyetemeket, főiskolákat. Én magam részese voltam 810 évvel ezelőtt, amikor elindult, 810 éve még a szocialisták voltak kormányon, hogy olyan társadalmi tanácsok legyenek az egyetemeken, főiskolákon, amelyek összefogják egy adott régió, adott terület társadalmi, gazdasági szakembereit, és segítsenek a megfelelő szakok kiépítésében, szakok meghirdetésében. Szerintem ez direkt támogatást fog jelenteni az egyetemi, főiskolai szférának, hiszen ha a vállalkozók, a cégek felajánlh atják tao formájában a támogatást, akkor ezt az egyetemek és a főiskolák jól fogják felhasználni. Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül engedjék meg, hogy azt mondjam, hogy a 2015. évi költségvetése a felsőoktatási szférának megalapozza azt, hogy a felsőo ktatás megújításáról beszéljünk, hogy profiltisztítás legyen a felsőoktatásban, hogy egyre inkább a minőségi képzés domináljon, hogy megszűnjenek a korábban a köznyelv által büféruhatár szaknak minősülő képzések. Én magam is láttam olyat, hogy 100150 kom munikációs szakos hallgatót képzett egy vidéki főiskola, és utána egy vagy kettő tudott elhelyezkedni. Ennek a korszaknak vége van, tehát a büféruhatár szak most maradjon kint, a ruhatárnál vagy kinn a folyosón. Hogy megszűnjön a párhuzamosság… - hiszen e gymás mellett közelben található egyetemek és főiskolák, mindenki képzett mindent, normatívát kapok, az a lényeg, hogy bejöjjön a hallgató, hogy ott 810 évig ellegyen, igen, a hallgatói felelősség és az, hogy minél hamarabb, megfelelő képzési időn belül e l kell végezni az egyetemet, a nyelvvizsgát meg kell szerezni. Tudok