Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
1947 Hallják meg ezeknek az embereknek a szavát, én csak erre kérem önöket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szé pen, képviselő asszony. A kormány képviseletében Nagy István államtitkár úr kért szót. Tájékoztatom államtitkár urat, hogy a házszabályi előírás szerint korlátlan a felszólalási lehetősége. Csak azért, mert kétpercesre jelentkezett be. Parancsoljon! DR. NA GY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sallai R. Benedek képviselő úr néhány, agrártárcát érintő kérdést fölvetett az előbb, és néhányra szeretnék válaszolni ezekből, hogy ne maradjon megv álaszolatlanul, ne maradjon csak a levegőben. A kormány kiemelt célja az agrárágazat szereplői, azon belül is különösen a nagy hozzáadott értéket képviselő, a vidéki foglalkoztatás szempontjából meghatározó ágazatok, úgymint az állattenyésztés vagy a kerté szet jövedelemtermelő és versenyképességének erősítése és ezáltal a vidék népességmegtartó képességének javítása. A tisztelt Ház előtt fekvő költségvetési törvény tervezete ezen célkitűzések költségvetési támogatását maradéktalanul biztosítja. A korábban i s működő, nemzeti költségvetésből finanszírozott programok költségvetésének további bővítése és új állami támogatási lehetőségek megnyitása kiemelt prioritás az agrártárca részére, az ezekhez szükséges forrásokat a tervezet tartalmazza. A nemzeti költségve tésből finanszírozott támogatások esetében elmondható, hogy jelentős növekedés tapasztalható a 2014es évhez képest. Az FM fejezetében kiemelkedő jelentőségű a folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzata, amelyről több kiemelkedő, a mezőgazdasági t ermelést segítő konstrukció támogatása történik. Innen kerülnek megvalósításra a kormány „Több munkahelyet a mezőgazdaságban!” programjának főbb intézkedései is. A célok megvalósítására a 2015. évi költségvetésben 77,7 milliárd forint áll rendelkezésre, sz emben a 2014. évi 49,2 milliárd forinttal. A program keretében a 2014. évi átmeneti nemzeti támogatásra a 2015. évi költségvetésből mintegy 36 milliárd forintot fordít a tárca, amely mintegy 20 milliárd forinttal több, mint a program nélküli lehetőség lett volna. A többletforrásnak köszönhetően az állattenyésztési ágazatok a lehetséges maximális támogatást kapják. A tárca kiemelt figyelmet fordít azokra az ágazatokra, amelyek közvetlen uniós támogatásban nem részesülnek, ezért a baromfi- és sertéságazat rés zére nemzeti támogatási konstrukciókon keresztül igyekszik megadni a szükséges segítséget. Ennek leghatékonyabb módja a termelőket közvetlenül segítő állatjóléti támogatások rendszerének fenntartása. A 2015. évi költségvetés egyik jelentős eredménye, hogy lehetővé teszi a 2007ben még évi 4 milliárd forinttal működő baromfiállatjóléti támogatás meghirdetését 11 milliárdos összeggel. A többletforrásnak köszönhetően az ágazat részéről felmerülő jogos igények várhatóan teljes mértékben kielégítésre kerülhetne k. A sertéságazatban az állatjóléti támogatások szintén kiemelkedő szerepet játszanak. A 2007től működő támogatás, amelynek keretösszege több mint 40 százalékkal megemelkedett, a 2010. évi kerethez képest 8,5 milliárd forintos összeggel került 2015ben me ghirdetésre. Ezenfelül 2015től a tárca új intézkedésként tervezi bevezetni a kocaállatjóléti támogatási programot is, amelynek forráskerete várhatóan évi 8,6 milliárd forint lesz. A program keretében az egyes álletbetegségek megelőzésére és leküzdésére, valamint az állati hulla elszállítására és ártalmatlanítására a jelenlegi 10,5 milliárdos kereten felül további 1,6 milliárd forinttal több forrást lehet 2015ben felhasználni. Szintén a folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzatáról kerül finansz írozásra a mezei őrszolgálatok támogatása is. Amint az önök előtt is ismert, az elmúlt években kiemelkedő problémát jelentett a mezőgazdasági területeken jelentősen megnövekedett mezőgazdasági lopások és károkozások száma, különösen a betakarítások időszak ában. Annak érdekében, hogy az