Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1842 Ha azt vizsgálom, hogy 2010 óta a magyar költségvetés, a magyar kormány milyen célokat szolgált a költségvetésein keresztül, akkor meg kell említenünk azt az elsődleges célt, hogy minden módon növelni akartuk a foglalkoztatottak számát, növelni akartuk az ors zág versenyképességét, az államadósságot csökkenteni akartuk, és az Alaptörvény értelmében csökkentenünk is kell, és a költségvetés hiányát minden módon 3 százalék alatt akartuk tartani. Ezt azzal tudtuk elérni, hogy különböző strukturális átalakításokat k ezdtünk meg, az idei évben folytattunk, és az elkövetkezendő időszakban ezeket a strukturális átalakításokat tovább fogjuk folytatni. Átalakítottuk az adórendszert. Sokat ostorozzák önök ezt az adórendszert. Én értéknek tekintem azt, hogy csökkentettük a s zemélyi jövedelemadóban lévő terheket, egykulcsos adórendszert vezettünk be, ami munkára és teljesítményre ösztönöz, és ezzel párhuzamosan nyilvánvalóan a kieső adóbevétel pótlására a fogyasztási típusú adókat növeltük. Átalakítottuk a nyugdíjrendszerünket . Ma egy olyan nyugdíjalappal gazdálkodik az ország költségvetése, amely a nyugdíjak kifizetését garantálja, ellentétben azzal az időszakkal, amikor még a szocialisták kormányoztak. Átalakításokat tettünk az oktatás és a közigazgatás rendszerében, és minde zek együttes eredményeként értük el azt, hogy 2013 júniusára kikerültünk a túlzottdeficiteljárás hatálya alól, ahol 2004 óta voltunk, nem Magyarország legnagyobb dicsőségére. A pénzpiacok is értékelik azt a tevékenységet, amit a költségvetési politikával a magyar kormány elért, hisz mára azt mondhatom, hogy az állampapírhozamok rekordalacsony szintre süllyedtek, a fizetési mérlegünk tartósan pozitív, és mindezek eredményeként tudjuk eredményként felmutatni azt a növekedési szintet, amit már mondtam önöknek , ami 3,2 százalékra várható az idei esztendőben. A jövő évi költségvetést milyen makroszámokra prognosztizálja a kormány? Ezt a 3,2 százalékos növekedési szintet nyilvánvalóan tartani nem tudjuk. 2,5 százalékra prognosztizáljuk a gazdaság növekedését a 20 15ös esztendőben. Tudomásul kell vennünk azokat a mostoha realitásokat, ami az Európai Unió helyzetét jelenti. Az Európai Unió alig növekszik vagy stagnál. Itt van az oroszukrán válság, ami KözépKeletEurópának sok gondot okoz. Ennek eredményeként ez bi ztos, hogy meglátszik a magyar növekedésben is, de még egyszer mondom, az a 2,5 százalék, amire a költségvetés kalibrálva van, messze az európai uniós átlagnövekedés felett van. Ahogy eddig töretlenül törekedtünk a hiány 3 százalék alatti tartására, ez a 2 015ös költségvetésben is megmutatkozik. A hiányt 2,4 százalékkal tervezzük. Az államadósságot GDP arányában, ahogy említettem, 75,4 százalékra prognosztizáljuk. Fontos, hogy növekedjen a foglalkoztatás. A 2015ös esztendőben terveink szerint 260 ezer embe rrel több dolgozik, mint a válságidőszak kezdetén. Egy nagyon fontos mutató az is, amivel a költségvetés kalkulálhat, ez pedig a háztartások fogyasztásának növekedése. A jövő évben ez 2,6 százalék. Sok mindenből adódik ez a fogyasztásnövekedés. Csak néhány at említek meg. Örvendetes a pedagógusok bérének töretlen növelése. Ez a 2015ös esztendőben és az azt követő esztendőben is tartani fog. Elindul 2015ben a rendvédelmi dolgozókkal kapcsolatos életpálya bevezetése. A 2,6 százalékos fogyasztásnövekedési ter veinkben nagyon fontos hangsúlyt jelentenek mindazok az intézkedések, amiket a devizahitelesek kapcsán tettünk vagy teszünk, mert azok a megtakarítások, amiket a devizahitelesek így elérnek, nyilvánvalóan a fogyasztás növekedésében fognak realizálódni. Az idei év szinte nulla százalékos inflációjához képest a jövő évet 1,8 százaléknyi inflációval terveztük meg. Mi az, ami felfogásom szerint hangsúlyosan jellemzi a jövő évi költségvetést? Az első állításom az, hogy a költségvetés stabil pénzügyi keretet bizt osít az ország jövedelemtulajdonosainak gazdálkodásához, és ilyen szempontból kiszámítható jövőt is jelent számukra. Azt mondhatom, hogy ebben a költségvetésben az az állításunk biztosan visszaigazolódik, hogy a legnagyobb hangsúllyal a családok felé fordu lunk, a családokat tekintjük az elsőknek. Értéknek tekintem, hogy továbbra is visszük és őrizzük azt a családi adórendszert, ami európai mércével összevetve is példátlan módon segíti a családok megélhetését és ösztönzi a gyermekvállalást. Ezen a