Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 18. kedd (27. szám) - Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Ukrajna közötti Társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
1792 Képviselő asszony, mindenképpen Ukrajna megsegítése is egy elsődleges szempont, amikor mérlegeltük azt, hogy támogatjuke vagy nem ezt a társulási megállapodást. Kezdetektől fogva egyértelmű volt, ahogyan elmondtam, a keleti partnerség legfontosabb szereplője, legnagyobb szereplője szempontjából egy kulcskérdés, hogy megkapjae ezt a perspektívát, hogy majdan, amennyiben az ehhez szükséges kritériumokat teljesíteni tudja valóságosan, hogy az Európai Közösséghez tartozha sson, a határon túli kárpátaljai magyarság egésze szempontjából, illetve Ukrajna, mint egy 45 milliós szomszédos ország szempontjából ez egészen egyértelmű közös érdekünk. A képviselő asszony azon kérését, hogy európai napirend keretében tárgyaljuk a hason ló kérdéseket, ennek semmi akadályát nem látom. De szeretném a képviselő asszony figyelmét felhívni arra a tényre, hogy ezt nem a kormány, hanem a frakciók kezdeményezhetik a Házbizottságban, tehát azt javasolom, mindenképpen legközelebb, ha úgy látja, hog y egy ilyen ügynek van olyan uniós relevanciája, hogy az megkövetelné az európai parlamenti képviselők jelenlétét, akkor ezt a megfelelő fórumon jelezze, mi nem fogjuk semmiképpen ellenezni, mert a minél nagyobb nyilvánosság és a minél szélesebb körű megvi tatás hívei vagyunk. Tisztelt Képviselő Asszony! Ahogyan elmondtam, a magyar nemzeti érdekek vezéreltek bennünket akkor, amikor megszületett ez a döntés még jóval ezelőtt, hogy támogatjuk Ukrajna európai integrációs perspektíváját, semmiképpen nem a Bizott ság vagy a Tanács javaslata juttatott minket erre az álláspontra. Ukrajna kérdése egy biztonságpolitikai, egy gazdasági, egy nemzetpolitikai, és ahogyan korábban elmondtam Moldávia és Grúzia kapcsán, egy elvi kérdés is. Szeretnénk ezeknek az országoknak fe lkínálni ugyanazt a gyarapodási, fejlődési lehetőséget, amit Magyarország is megkapott 1989 után, és amelynek fontos feltétele, nem egyetlen, de fontos feltétele az, hogy ez a pálya, ez a fejlődési pálya valahogyan az Európai Unióhoz kapcsolódóan történjen , ha lehet, akkor formálisan is az európai integráció keretein belül, amennyiben az érintett országok, még egyszer, teljesíteni tudják a feltételeket, és támogatást élvez a lakosság részéről az Unióhoz való csatlakozás. Azt is elmondtam, tisztelt képviselő asszony - lehet, hogy nem volt bent a teremben , hogy ha valaki, akkor Magyarország őszintén elkötelezetten és gyakorlati értelemben támogat minden uniós integrációs törekvést. Tehát a legkevésbé sem vádolható a kormány azzal, hogy - ahogyan a képviselő asszony fogalmazott - szívesebben látnánk magunkat kívül. Hogyan támogatnánk másokat abban, hogyan buzdítanánk másokat abban, hogy csatlakozzanak, ha mi magunk ennek az ellenkezőjét vallanánk? Ami a Szent Istváni örökséget illeti, azt szeretném mondani új fent, képviselő asszony, hogy Magyarország európai uniós tagsága egy bevégzett tény, egy status quo. Azt gondolom, egy ezeréves dilemma, egy ezeréves törekvés jutott nyugvópontra azzal, hogy 2004ben teljes jogú tagjaivá váltunk az Európai Uniónak. Erről n agyon nincs mit beszélni, tehát ez egy eldőlt, végérvényes kérdés, hogy az európai struktúrákhoz tartozik Magyarország immár hivatalosan is. Egy független, erős és integráns Ukrajnában vagyunk érdekeltek. Egyetértek a képviselő asszonnyal abban, hogy ez eg y különösen érzékeny helyzet, Ukrajnában nemcsak hogy belső feszültségek, hanem egyenesen háború van. Egy ilyen helyzetben rendkívüli szimbolikus gesztusértékkel bír a gyakorlati hozadékok mellett, hogyha egy ilyen döntést mihamarabb meghozunk. Magyarorszá g az elsők között lesz a ratifikációval, ezzel is szeretnénk kifejezni azt, hogy nekünk, különösen mint szomszédnak, mint a magyar nemzeti szempontból érintett országnak fontos Ukrajna uniós perspektívája, és a többi országhoz hasonlóan a kormány részéről maximális támogatottságot élvez a törvényjavaslat elfogadása, amelyre tisztelettel kérem a Házat, hogy támogassa. Elnök úr, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK :