Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 18. kedd (27. szám) - Egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HÖRCSIK RICHÁRD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1774 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jól tudjuk, hogy az Európai Unió szomszédságpolitikájában a hat országot, közöttük Grúziát felölelő keleti partnerség programnak a 2009es prágai csúcstalálkozó adta meg a löké st, az indító lökést. A tavalyi vilniusi csúcstalálkozó után jövőre a lett EUelnökség szervezésében kerül majd sor a következő keleti partnerségi csúcstalálkozóra. Tisztelt Képviselőtársaim! A társulási megállapodás - ahogy államtitkár úr is említette - a z EU és egy harmadik ország, jelen esetben Grúzia közötti politikai, gazdasági és intézményi együttműködés szorosabbá tételét irányozza elő, ugyanakkor a jelen társulási megállapodásnak része a mély és átfogó szabadkereskedelmi övezet létrehozása. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt egy új típusú megállapodás a napirendünk tárgya, amely jelentősen továbbmegy a hagyományos gazdasági integráción, továbbá mélyebb és átfogóbb, mint a középeurópai országokkal - emlékeztetem, például Magyarországgal - 1991ben megkötö tt európai megállapodások, vagy például a későbbiekben a nyugatbalkáni államokkal létrehozott stabilizációs és társulási megállapodások. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy a társulási megállapodás az európai integrációnak egy úgynevezett maga s vagy magasabb fokát jelenti. Egyrészt víziót és orientációt nyújt Grúzia számára, másrészt kötelezettséget is ró mind az Európai Unióra, mind a társult országra. A demokrácia és a piacgazdaság megerősítését célzó belső reformok, úgy vélem, igenis elősegí tik Grúzia részvételét az uniós szakpolitikákban, a programokban és ügynökségekben. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy hiszem, hogy a társulási megállapodás híven tükrözi a feleknek az elkötelezettségét a közös értékek, mint a demokrácia, a jogállamiság, az em beri jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása iránt. Ezek azok a közös értékek, amelyeken az Európai Unió nyugszik, a társulási megállapodás által előirányzott politikai társulásnak és gazdasági integrációnak is központi elemei. Az előttünk fekvő szerződés meghatározza továbbá a legfontosabb reformok területeit. Különösen látjuk az igazságszolgáltatást, a közigazgatást, a rendészetet, a környezetvédelmet, illetve a fogyasztóvédelmet, ami mindmind fontos része egy adott ország európai integrációjá nak. (12.30) A megállapodás harmadrészt, ahogy államtitkár úr is említette, a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítését is elősegíti a piacok megnyitásával vagy éppen a vámok lebontásával és a kereskedelmi szabályok és normák közelítésével. Nagyon fontos kieme lnem, hogy a szerződés előirányozza, hogy Grúzia állampolgárai számára kellő időben bevezessék a vízummentes utazás rendszerét, amennyiben létrejönnek a jól irányított és biztonságos mobilitás feltételei, ideértve például a vízumkönnyítési és visszafogadás i megállapodások hatékony végrehajtását is. Szeretném kiemelni annak fontosságát, hogy a társulási megállapodás preambuluma európai országként ismeri el Grúziát, így biztosítva az utat, hogy a szükséges feltételek teljesítése esetén Grúzia majd - ki tudja, mikor - benyújthassa tagfelvételi kérelmét az európai intézményeknek. S valóban, ahogy államtitkár úr említette, ezzel egy fontos jelzést ad nemcsak Grúziának, hanem a környező kaukázusi tagországoknak is, akik nem Ázsiát, hanem Európát választották jöven dőjüknek. Amikor a társulási megállapodásról beszélünk, lehetne részletezni például a gazdasági kooperáció vagy a kereskedelmi kapcsolatok, az energiaügy vagy például a kül- és biztonságpolitikai együttműködés előtt majdan megnyíló lehetőségeket, de ehelye tt engedjék meg, mivel itt egy politikai vitáról van szó, hogy két dolgot emeljek ki. Az egyik a politikai párbeszéd, a másik pedig az intézményi kapcsolatok fontossága. A megállapodás preambuluma tehát elismeri Grúzia európai törekvéseit és Európa iránti elkötelezettségét. Úgy vélem, hogy ez rendkívül fontos statútum. Ezen elkötelezettséget jól tükrözi egyébként a grúz parlament ez év július 18ai történelmi jellegű ülése, amikor a képviselők egyhangú szavazással támogatták a grúz társulási megállapodás me gerősítését.