Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az össze... - DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1689 DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tartalmi kérdésekbe azért nem k ívánok mélyebben belemenni, mert a bizottsági ülésen is csak részben került erre sor. A bizottsági ülésen a legkomolyabb problémát az jelentette, illetve a legnagyobb ellenzést az váltotta ki, hogy ezt a törvényjavaslatot már nagyon sokadszor hozzák vissza nyelvtani, nyelvhelyességi, kodifikációs problémák miatt az Országgyűlés elé. Szót emeltünk a vonatkozásban is, hogy ilyen kodifikációs hibáktól hemzsegtek már ennek a javaslatnak az elődjei is. S önmagában azt, hogy az új bvkódexhez egy - hadd fogalmazz ak úgy - elég vaskos módosítójavaslattervezetet kellett benyújtani, ami gyakorlatilag a kodifikációs problémákat orvosolta, önmagában elfogadhatatlannak minősítették a bizottság egyes frakciói, illetve tagjai. Azt viszont szóvá tettem - s azt gondolom, a bizottsági vitából talán ez érdemli a legkomolyabb kiemelést , hogy a módosító javaslat módosító javaslatának a módosító javaslatát kívánták még egyszer módosítani a Törvényalkotási bizottság ülésén, jórészt egy helyszínen kiosztott anyaggal. Nos, tisztel t Országgyűlés, most is szóvá teszem, amit akkor is szóvá tettem, hogy ez nem elfogadható jogalkotási menetrend. Kövér László házelnök a Törvényalkotási bizottság alakuló ülésén elmondta, hogy ezt a fajta törvényalkotási módszert, menetrendet ő nem tudja e lfogadni, sajnálja, hogy ez a múltban így volt, de a jövőben bizonyosan nem lesz így. Ehhez képest az ellenzéki képviselők azt látják, hogy az égadta világon semmi nem változott. Azt, hogy a kormány az egyeztetési kötelezettségeinek a jogszabályok benyújtá sakor általában nem tesz eleget, már mint egy rossz gyakorlatot sajnos kénytelenek voltunk elfogadni; nem akceptálni, de elfogadni, hogy ez így van. Az azonban, hogy egy olyan komoly jogszabály, mint az új büntetésvégrehajtási törvény, olyan előkészítetle n módon kerül kodifikációs szempontból a Ház elé, hogy azt módosító javaslatok tucatjaival kell korrigálni, méghozzá nem egy körben, hanem öt körben, egész egyszerűen elfogadhatatlan. Azt mondtuk és azt mondom most is, hogy ez nem minőségi jogalkotás, ez a z Igazságügyi Minisztérium szégyene. Államtitkár úr azt mondta, és azzal utasította vissza ezt, hogy ennek a javaslatnak az előkészítését jórészt még az előző kormány végezte, no nem az előző Orbánkormány, hanem az előző szocialista kormány. Tisztelt álla mtitkár úr, most is azt mondom, amit a bizottsági vitában is mondtunk, hogy ez lehetséges, éppen ezért ennek a büntetésvégrehajtási kódexnek nagyon sok tartalmi elemével egyet tudunk érteni, ezt támogatni tudjuk. De azt egész egyszerűen groteszknek tartom , hogy öt év kormányzás után a kodifikációs hibákat ért kritikára válaszul egy öt évvel korábbi kormány kodifikációs munkájára mutogat vissza az igazságügyi államtitkár. Tisztelt képviselőtársaim, lehet, hogy akkor volt egy normaszövegtervezet, lehet, hog y volt egy koncepciótervezet, de az, hogy ez hogyan kerül benyújtásra az Országgyűlés elé, nem a korábbi kormány felelőssége, hanem annak a kormánynak a felelőssége, amelyik ezt előterjeszti. És ha ilyen mértékben hibásan terjeszti elő, akkor nem tud válas z lenni erre az, hogy öt évvel ezelőtt ezzel a témával már foglalkozott egy korábbi kormányzat. Ez, tisztelt államtitkár úr, az önök felelőssége és az önök hibája. Azt tehát, hogy önök nem tudnak, nem képesek kodifikálni, ez a módosító javaslat nagyon ekla tánsan példázza. Ez volt talán a legnagyobb vita a Törvényalkotási bizottságban. Ami a tartalmi kérdéseket illeti, arról Harangozó Tamás képviselőtársam a felszólalásában fog majd beszélni. Én azonban szeretném még egyszer itt az asztalra tenni, hogy jó le nne a kormánynak átgondolnia azt, hogy a társadalmi és a szakmai egyeztetéseket megfelelőképpen folytatjae le. Nem véletlenül írja elő jogszabály, törvény azt, hogy ezt meg kell tenni, ugyanis az embert nemcsak hátráltatja a nagy jogalkotási lendületben a z, ha másoknak megküldi a javaslatát véleményezésre, hanem talán jó ötletekkel is tudnak szolgálni a szakmai szervezetek. (18.20)