Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - SZELÉNYI ZSUZSANNA (Független): - ELNÖK: - KISS LÁSZLÓ (MSZP):
1684 Nagyon szépen köszönöm. Most Szelényi Zsuzsanna képviselő asszonyt illeti a szó, független képviselő. Két perce van, képviselő asszony. SZELÉ NYI ZSUZSANNA ( Független ): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Megadóztatjuk, aki az utunkban áll. Ezzel indított a Fideszkormány akkor, amikor az első adótörvényeit meghozta 2010ben. Hiszen a Fidesz adópolitikájának, a különadók politikájának épp ez a lényege. Immár öt éve adót adóra halmoz a Fideszkormány. A különadók célja pedig büntetés és átverés. Büntetés azoknak, akik nincsenek a Fidesz holdudvarában, korábban válogatott bankoknak, telekomcégeknek, ma válogatott kereskedelmi tévéknek és élelmi szerláncoknak. Átverés pedig az embereknek. Miért? Mert senki nem hiheti, hogy a megemelt tévéadó, az élelmiszerláncfelügyeleti díj vagy a samponadó nem az emberek zsebét terheli majd. Mert ez a rendszer kiszámíthatatlan, mélyen verseny, munkahely- és nö vekedésellenes. És ez mindenkinek rossz. Mert az internetadóval lehullott a lepel, az emberek megértették, hogy a kormány igenis beavatkozik a mindennapi életükbe, a szabadságukba, igenis korlátozza az életüket. Ezért van most is az utcán ezer és ezer embe r szerte Magyarországon és Európa több városában is. Az emberek megértették, hogy a Fidesz adóival nemcsak vállalatok és a kereskedők járnak rosszul, hanem minden magyar ember. Az elmúlt négy évben a Fidesz 40 adót vezetett be, most legalább 9 új adó emelk edik. Így bánik el Orbán Viktor a szavazóival. Elképesztő ez egy olyan országban, ahol az adóhivatal elnöke súlyos korrupciógyanúba keveredett; ahol sunnyogás van nyilvános vizsgálatok helyett. Ez az adótörvény minden ízében elfogadhatatlan, mert hamis, me rt belemászik az emberek életébe, és azokat sanyargatja tovább, akiknek a legkevesebbje van. Köszönöm szépen. ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm, és a pontosságát is. Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeretben kíváne még valaki élni a felszólalási lehetőséggel . (Jelzésre:) Kiss László képviselő úr, MSZP. Parancsoljon! KISS LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Elég sok mindenről volt itt szó, és azt láttuk, hogy ez az adótörvény, ami előttünk van, az minden, de nem a törvényalkotás iskolapéldája. Azt már me gszokhattuk önöktől természetesen, hogy semmiféle érdemi reakciót sem a törvénykezés folyamatában, sem pedig a viták során nem kapunk a felvetéseinkre, azonban az valóban példátlan, hogy önök is nagyon sok esetben arra kényszerülnek, hogy a kurtánfurcsán megalkotott jogszabályaikat is visszavonják. Persze azért ettől még, hogy néhány esetben visszakozni kényszerültek, azért aki ismeri önöket és jól ismeri önöket, egy percig se gondolhatja azt, hogy biztonságban van önöktől az internet világa, biztonságban van önöktől a kafetéria, az utcán az átlagember egy percig sem hisz azoknak a szavaknak, amit önök mondanak. Elég is, hogyha csak visszagondolnak arra, amit ezelőtt néhány héttel mondtak akár az internetadó vitájában, hiszen most visszaköszönnek azok a sza vak, amit önök elég nagyképűen, elég nagy hanggal elmondtak, hogy bizony ezt az adót bevezetik, és bizony azok a tüntetők, akik ezt nem szeretnék, ők valójában kicsodák is. Azonban az adó fontos kérdés, hiszen egy normális országban egy normális kormány az adót nem fegyverként használja, az adózás nem a mindenkori kormánypárt kényekedve szerint alakul, nem egy revolver, nem egy bunkósbot. Ehhez képest az önökkel szemben kritikus egyik televízióadó, az RTL Klub reklámadóját 40 százalékról 50 százalékra emel ték. Önmagában az MSZP álláspontja az, nem ördögtől való az, hogy van olyan, hogy reklámadó, az sem ördögtől való, hogy ennek emeljük a mértékét, ám érdekes módon önöknek egy módosító indítvánnyal egy olyan szabályozást sikerült alkotniuk, amely csak egy m édiumra igaz. Hogyha önök valóban komolyan gondolják azt, hogy ezt az adót emelni kell, ha valóban lennének érveik, amelyeket egyébként nem