Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik):
1681 Hab a tortán, hogy a bevezetendő új adónemek között megint azt tapasztalhatjuk, hogy aki nem tetszik a Fidesznek, azt újabb adóval vagy adóemeléssel sújtja, aki meg tetszik a Fidesznek, azt meg valahogy megvédi; ez történt most is. A dohányadó kiterjesztésével, a dohányadó megemelésével hogy, hogy nem, mindenkit nehéz helyzetbe hoznak, kivéve azt a dohánycéget, amelyik korábban arról híresült el, hogy Lázár Jánossal szoros kapcsolatokat tart fenn. Ha tehát valaki haver, akkor az a cég megmenekül a Fidesz adóztatási törekvése alól, ha valaki nemhogy nem haver, de kifejezetten nem tetszik a kormánynak, mert tárgyilagos híradókat készít elfogult kormánypárti híradó helyett, akkor azt pedig megbüntetik, mint ahogy tört ént a reklámadó kiterjesztésével és az RTL Klub újbóli megsarcolásával. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Ez a gyakorlat, ez a módszer ugyanolyan botrányos, mint amilyen botrányos a beterjesztett javaslatoknak és módosító indítványoknak a tartalma. Miután s em a forma, sem a tartalom nem fogadható el számunkra, változatlanul az a követelésünk, hogy ezt a törvényjavaslatot a kormány vonja vissza. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Soron következik Hegedűs Lorán tné képviselő asszony, Jobbik. Parancsoljon! (17.40) HEGEDŰS LORÁNTNÉ ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő adótörvénycsomagnak - összességé ben azt mondhatjuk el - van egy nagyon nagy nyertese, és többek között van egy nagy vesztese is. A legnagyobb nyertese egyértelműen egy személy, nevezzük nevén: Andy Vajnáról beszélünk. Teljesen egyértelmű, hogy az adótörvénycsomag valamilyen oknál fogva ő t kifejezetten sztárolja, és ehhez - hogy érthető legyen, mire gondolok - egy kis előtörténet tartozik. Kérem, hogy ezt röviden hadd vázoljam, noha nem konkrétan és szorosan ehhez az adótörvényhez tartozik, csak azért az ő szerencsecsillagának a felragyogá sát akkor tudjuk igazán értékelni, ha az elmúlt egy évet megnézzük, hogy mi minden kedvezményben és pozitívumban részesítette őt már eddig a magát nemzetinek és kereszténynek valló Orbánkormányzat. Ott kezdődött a dolog, hogy 2013 decemberében, ugye, egye tlen nap alatt elfogadta a Ház, hogy a játékadóból a koncessziós díjat le lehessen vonni. Ezzel már ő, Andy Vajna az egyetlenegy kaszinójával 1,6 milliárd forintot spórolt kosztpénz gyanánt, majd 2014 májusában elnyerte mind az öt Pest megyei, illetve buda pesti kaszinó koncessziójának a díját. Akkor ezek alapján - ha az előző számítást felszorozzuk - azt kell hogy lássuk, hogy már 8 milliárd forintnyi nyereségnél tart. Kisvártatva, 2014ben alá is írták vele ezeket a koncessziós szerződéseket, majd a konces sziós díj hirtelenjében áfamentességet is kapott, további százmilliókhoz juttatva Andy Vajnát. És akkor most az előttünk fekvő törvényjavaslatból pedig az derülhet ki, hogy az online kaszinókat engedélyezi Magyarországon a kormányzat. Nem igazán értem, hog y mi a társadalmi hasznossága, miért pont most kell. Talán ott tart a magyar társadalom, hogy már más dolgunk, gondunk, bajunk sincsen, csak hogy online kaszinókban verjük el a pénzünket? És mindezt a piacot is - amit ugye hozzáértő szakemberek körülbelül százmilliárdra becsülnek föl - odaajándékozzuk egy nagylelkű és nemes gesztussal magának Andy Vajnának. Vajon miért teszi ezt a kormányzat? Tehát gyakorlatilag a rendkívüli kormányzati intézkedésekhez vagy az Országvédelmi Alaphoz hasonlítható nagyságrendű piacot egy offshore lovagnak, azt ne mondjam, offshore terminátornak szervezik önök ki. Vajon erre a bevételre, erre a piacra nem lett volna szüksége a magyar államnak? Nincs nekünk Szerencsejáték Zrt.nk, hogy ezt a feladatot esetleg - ha már annyira szü kségesnek látja a kormányzat - odatelepítse? Miért kellett ezt az embert ilyen módon előnyben részesíteni? Mit tud Andy Vajna a kormányzatról? Mit tud Andy Vajna a Fidesz vezetőiről, hogy ilyen mértékben nagylelkűek önök egyetlenegy emberrel?