Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Önálló indítvány tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik): - ELNÖK:
1672 meggazdag odásról lehet beszélni, hanem arról is, hogy a luxusjavak fogyasztása egyébként folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy az erőforrásainkat feléljük, elpusztítsuk a környezetünket. (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Ugya nakkor, ha tárgysorozatba vételre kerül ez a javaslat, nyilvánvalóan rengeteg módosító javaslatunk lesz, hiszen azért azt tekintetbe kell venni, hogy a Novák Elődféle javaslatból maximálisan (Novák Előd: Szijjártóféle!) elérhető talán egykét milliárd fo rintnyi adóbevétel - vagy elnézést, akkor a Szijjártóféle javaslatból egykét milliárd forintnyi bevétel érhető el , és ugyanakkor egy új adó bevezetése, beszedése és ellenőrzése, feltéve, hogy a NAV ott végzi a dolgát, ahol kell, az jócskán meghaladja e zt az egykét milliárd forintot. Tehát nekünk még lennének ötleteink, hogy milyen más luxusjavakat sújtsunk magas adóval. Valóban fizessenek a gazdagok, és szembesüljenek a korábbi állításaikkal azok, akik szemérmetlenül tudnak álláspontot változtatni asze rint, hogy az üléspontjuk hogy változott. Köszönöm szépen. (Novák Előd és Sallai R. Benedek tapsol.) ELNÖK : Üdvözlöm önöket. Folytatjuk a munkánkat. Szót adok Bana Tibor képviselő úrnak, a Jobbik frakciójából. Parancsoljon! BANA TIBOR ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány teljességgel hiteltelen ebben a kérdésben. Novák Előd azonnali kérdése kapcsán Szijjártó Péter cinikusan kibújt a válaszadás alól, szélkakasként viselkedett. De nemcsak az ő esetében igaz ez, hanem más személyek is megtették ezt, és összességében számtalan példát lehetne hozni azzal kapcsolatban, hogy kormánypárti képviselők és kormánytagok ellenzékben még határozottan és hangosan kiálltak adott ügyek mellett, aztán kormányra kerülve már teljesen mást ké pviseltek ezekben a kérdésekben. Ha visszatekintünk az előző ciklusra és az elmúlt hónapokra, akkor azt láthatjuk, hogy javaslatainkat is sorra lesöpörték. Ha már a költségvetés általános vitájának a hetében vagyunk, akkor jelezném, hogy ez volt a helyzet a legtöbb költségvetési módosító indítványunk esetében is, pedig sok esetben olyan javaslatokról volt szó, amelyeket néhány évvel ezelőtt önök is szinte hasonlóan megfogalmaztak. Volt azért üdítő kivétel, mert például a szentgotthárdi barokk templom ügyébe n megfogalmazott indítványomat 2010ben támogatták, de az azt követő években hiába nyújtottam be a további felújítást indítványozó javaslataimat, ezek mellé már nem álltak oda. Kíváncsi leszek, hogy az idei szavazás során mi lesz majd ez ügyben az álláspon tjuk. De említhetném az egészségügy kérdését is, hiszen ellenzékben önök nagyon határozottan kiálltak a Gyurcsány- és a Bajnaikormány vidékromboló intézkedéseivel szemben, ám ezzel szemben azt tapasztalhattuk az elmúlt évek során, hogy sorra építették le a kórházakat. Például saját választókerületemben, Körmenden is két évvel ezelőtt megszüntették a szülészetnőgyógyászatot és az aktív belgyógyászatot egyetlen tollvonással. Mi, jobbikosok azt tudjuk ígérni, hogy 2018as kormányra kerülésünket követően viss za fogjuk állítani ezeket a megszüntetett osztályokat, számon kérhetőek leszünk ezekben a kérdésekben, sőt kimondottan kérjük is a választópolgárokat, hogy szembesítsenek bennünket ezekkel az ígéreteinkkel, és kérem képviselőtársaimat a javaslat támogatásá ra. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Több képviselő nem kért szót, így aztán megkérdezem Novák Előd képviselő urat, kíváne válaszolni az elhangzottakra.