Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 17. hétfő (26. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1621 kelljen kiszámíthatatlansággal, bizonytalansággal szembenézniük. Tehát ha már csökkennek a törlesztőrészleteik, csökkennek a terheik, akkor azok kiszámíthatóan ugyanazok maradjanak hosszú éveken keresztül. Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez az úthoz kétféleképpen lehetett volna eljutni. Az egyik lehetőség, hogy ugyanazt tesszük, mint a végtörles ztésnél, és a kedvezményes árfolyam lehetőségével élünk. Ezt a lehetőséget a magyar Kúria, a magyar bankok egyértelműen kizárták; pontosabban a magyar bíróság egyértelműen kizárta. A magyar bíróság azonban lehetőséget adott számunkra egy másik útra, tiszte lt képviselőtársaim, lehetőséget adott számunkra abban a tekintetben, hogy elszámoltassuk a bankokat. Éppen ezért a bíróság nem engedte meg a kedvezményes forintárfolyamon történő hitelátváltást, de megengedte a bankok elszámoltatását, megengedte, hogy a b ankok elszámoltatásán keresztül csökkentsük a hitelesek terheit, csökkentsük a tőkét és csökkentsük a kamatokat. Három olyan törvény került már elfogadásra vagy fog elfogadásra kerülni a tisztelt Házban, amely közösen szolgálja ezt a célt. Az egyik a banko k elszámoltatásáról szóló törvény, a másik a devizahitelek forintosításáról szóló törvény, a harmadik pedig a fair bankokról szóló törvény. A három törvény együttes eredményeként, tisztelt képviselőtársaim, a következő változások következnek be egy tipikus devizaadósnál. Például annál a devizaadósnál, aki annak idején 43 ezer svájci franknak megfelelő hitelt vett fel 6,8 millió forint értékben, és jelenleg - a 2014 szeptemberi adatok alapján - 8,8 millióval tartozik, annál a forintosítást követően a tőke 7 millió forintra csökken. Jelenleg 91 ezer forintos törlesztőrészletet fizet, azt követően 65 ezer forintos törlesztőrészletet fog fizetni; és ugyanez minden egyes tipikus devizaadósnál végigvihető. Kimondhatjuk tehát, hogy a fair bankokról szóló törvény, a bankok elszámoltatása és a devizahitelek forintosítása azzal az eredménnyel jár együtt, hogy egy átlagos devizahiteles törlesztőrészlete 25 ezer forinttal csökken, és ez tartósan, hosszú éveken keresztül ezen a szinten is marad, tisztelt képviselőtársaim. Ez a komoly eredmény, amit a három törvény együttes elfogadásával ér el a Ház. És azt is kimondhatjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek a törvénynek az eredményeként jobban járnak ma a devizahitelesek, mint hogyha annak idején forinthitelből végtörle sztettek volna, akkor ugyanis magasabb lenne a terhük, mint ezzel, a bankok elszámoltatásával, a fair bankokról szóló törvénnyel, valamint a devizahitelek forintosításáról szóló törvénnyel. Indokoltnak látszik tehát, hogy ezeket a javaslatokat együtt kezel je és együtt is fogadja el a tisztelt Ház. Én ezek támogatását is szeretném kérni ellenzéki képviselőtársaimtól, mert így, a jogszabályokat betartva, az állam terheit nem növelve, a devizahitelesek terheit tartósan 2530 százalékkal mérsékelni tudjuk, és a zt gondolom, ez mindenkinek az érdeke. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg nekem, hogy egy ügyben azért még egy szót hozzátegyek a napirend előtti hozzászólásom végén. Én azt gondolom, fontos dolog, hogy működik a demokrácia, fontos dolog, hogy az embe rek az utcán elmondhatják a véleményüket, és hadd tegyem hozzá tisztelt szocialista képviselőtársaimnak: még fontosabb, hogy ezt úgy tehetik meg - nem úgy, mint 2006. október 23án , hogy nem jár érte szemkilövés, és nem jár érte megveretés. (Pfujolás az MSZP soraiban.) Mert amikor önök voltak kormányon, akkor ez járt a tüntetőknek, tisztelt képviselőtársaim. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : A kormány nevében Répássy Róbert államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó. (Az elnöki széket Lezsák Sá ndor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Annyival kívánom kiegészíteni az ön által elmondott törvények felsorolás át, hogy ne felejtse el a Ház, hogy a 2010ben megválasztott Országgyűlés az akkori többségi döntések alapján még három alkalommal is foglalkozott a devizahitelesek problémáival. Tehát összesen öt olyan törvényt fogadtunk már el,