Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK:
1594 hogy mennyi jutalékot kaphatnak a biztosításközvetítők egyeg y szerződés után. Az új szabályok közé tartozik az is, hogy a casco biztosítások központilag kezelhetők legyenek, az így egybegyűjtött adatokra azonban vonatkozik a célhoz kötöttség elve, és csak meghatározott ideig tárolhatók a járművek és az üzembentartó k adatai. A javaslatban fontos szemléletbeli változások is előkerülnek. Például a biztosítók pénzügyi stabilitásának felelőssége a felügyeleti hatóságtól visszakerül a társaság vezetéséhez. A biztosítók ezáltal nagyobb szabadságot kapnak, de értelemszerűen növekszik a felügyeleti hatóság jogköre is ezekben az esetekben. A fogyasztóvédelmi szempont, mint említettem, igen fontos a javaslatban, és a törvény a kockázatelemzési rendszerekben is változásokat eszközöl. A rendszer legfőbb feladata a tudatos kockáza tvállalás elősegítése. Ennek eredményeként a vezetőség pontosan fogja látni a saját döntéseiben, hogy a biztosítók tevékenységében rejlő kockázatok melyek. Hangsúlyos elem egyébként a biztosító vagy a viszontbiztosító saját értékelése a kockázatairól és a szavatoló tőkéjéről. Szintén ügyfélbarát intézkedésnek minősül a tájékoztatási kötelezettségek pontosítása, szigorítása. Erre a biztosítási szerződések sajátosságaira, valamint a biztosított és a szerződő egyenlőtlen helyzete miatt alapvetően szükség van. A fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését jelenti az is, hogy az új szabályok szerint a biztosító köteles lesz fogadni az ügyfelek panaszait. A személyesen leadott panaszra minden munkanapon 6 és 18 óra között, a telefonosra pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között lesz a javaslat szerint lehetőség. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszokról jegyzőkönyvet kell készíteni. (16.10) Lényeges újítás az uniós jog adta kereteken belül, hogy a biztosító felszámolása esetén azok az ügyfelek, akiknek a kocká zatát a biztosító viszontbiztosította, a konkrét szerződések közvetlen jogalanyaivá válnak. Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszasan lehetne sorolni egyébként a módosításokat. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat lényege, hogy a jövőben pontosabb információt kaphatunk a biztosításainkról, nagyobb biztonságban lehet a pénzünk, és kevésbé kell tartanunk az esetleges visszaélésektől. Fogalmazhatnánk talán úgy is, hogy jelentősen csökken a kockázat az átruházásokban rejlő következmén yek miatt. Az új biztosítási törvény egy kétségtelenül terjedelmes joganyag, ezért számos példa, kritika, észrevétel valószínűleg a vitában fel fog merülni, én azonban abban bízom, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy alapvetően az ügyfelek és a fogyaszt ók érdekeit tartsuk szem előtt. Meggyőződésem egyébként, hogy a biztosítási szférának is érdeke egy korszerű, úgymond biztosítási kódex elfogadása. Erre már csak talán az is garancia, hogy egyébként egyeztetés történt a biztosítók képviselőivel, és nagyrés zt egyébként a törvényjavaslattal egyet is értenek. Én azt gondolom, hogy egy olyan javaslatot tud itt majd a Ház elfogadni, amely - azt gondolom - sok millió magyar ember biztosítási viszonyaiban hoz egy korszerűbb és jobb rendszert. És tényleg csak a pél dák kedvéért, az általános vitában ennek a törvényjavaslatnak a jelentőségét egyébként azok a számok is alátámasztják, hogy a legpontosabb becslések szerint ez körülbelül egy 700800 milliárdos piac évente Magyarországon, a biztosítási szektorban közel 40 ezer ember közvetve vagy közvetlenül dolgozik, és ha azt vesszük, hogy ma körülbelül 1314 millió élő biztosítási szerződés van, ez azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár a legkisebb kortól a legnagyobb korig több mint egy biztosítással rendelkezik. T ehát azt mondhatjuk, hogy ez a törvényjavaslat és ennek egy jó elfogadása szinte minden magyar embert érint, és bízunk benne, hogy egy tisztább, jobb viszonyt eredményez, ezért mi a magunk részéről mindenképpen támogatjuk a javaslatot, és bízom benne, hogy a többi képviselőtársam is így tesz. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK :