Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1589 egyéb jogszabályokban előírtakat, és ne felelne meg tevékenysége az Alaptörv ény igen előremutató környezetvédelmi, természetvédelmi rendelkezéseinek. Sok egyéb dolog is elhangzott ebben a vitában, amelyeken nem mennék végig teljes részletességgel, de azért szeretnék egykét pontosító megjegyzést tenni. Elhangzott a Márkushegy bezá rásának a szükségessége. Kérem tisztelettel, ezt a bányát az akkori szocialista kormány már 2008ban be akarta zárni és az erőművet meg akarta szüntetni. Ahhoz képest a magyar kormányzat 2010 után megtalálta annak a lehetőségét, hogy fokozatosan tegyen ele get ennek a gazdasági szükségszerűségnek, úgy, hogy az ott élő emberek minél kevesebb hátrányát érezzék ennek, közel 10 milliárd forintot fordítva az átképzésre és új munkahelyek teremtésére. Ma Oroszlány, nyugodtan ki lehet mondani, jártam ott személyesen , nem Komló, nem a kilencvenes évekbeli Komló. Ma Oroszlányban a munkanélküliség 56 százalék között mozog, és a betelepülő ipar eddig a fokozatos leépítések során képes volt felszívni a szabad munkaerőt, és remélhetőleg ez így lesz a következő időszakban is. Hogy állami pénzből finanszírozzuk az ilyen bányák működését - elhangzott, hogy ha nem megy EUs pénzből, akkor tegyük meg állami költségvetésből. Nem részletezve azt, hogy ez milyen feszültségeket okozna az állami költségvetésben, azért el kell mondan om, hogy az Európai Uniónak az ilyen esetekre van egy másik eszköze, ez pedig a tiltott állami támogatás tilalma. Benne van a nevében is; ezzel óvatosan kell bánni, mert sok esetben, nemcsak Magyarország, hanem más országok is elég húsbavágóan megütötték e gy ilyen gyakorlat mentén a bokájukat. Elhangzott itt főleg Volner képviselőtársamtól, hogy miért nulla százalékos a növelt hatékonyságú kitermelés a szénhidrogénnél. Kérem tisztelettel, ez eddig is így volt, csak most a fogalmat tettük tisztába. Eddig is nulla százalékos volt. És ez nem adókiesés, mert ha nincs ilyenfajta bányajáradékon keresztüli támogatás, akkor ez a szénhidrogén fel se jön. Tehát ez nem azt jelenti, hogy adókiesés van, hanem azt kell mondanom, hogy még a rezsicsökkentéshez is hozzájárul az ilyen többletgáz, szénhidrogén felhozatala, mert egyébként ároldalról a hazai termelésű gáz ára a rezsicsökkentés lakossági díjszabásába be van fixálva, tehát ők azért olyan nagy nyereséget nem tesznek zsebre, ha az így felhozott gázt alkalmazzák és aj ánlják megvételre. Elhangzott a móri - móri? a Móriárok sokkal kedvezőbb, mert jó bor terem ott; bocsánat , a makói árokkal kapcsolatos dolog. Ne kergessünk rémeket, mindössze öt bányatelek lett meghatározva ezen a területen, ebből az öt bányatelekből eg y van kiállítva a Falcon javára, a másik négy pedig a nemzeti olajvállalat javára. Tehát az sem igaz, hogy átadtuk ezeket a kutatási területeket teljes egészében. Az öt bányatelken kívül persze van számos más lehetőség arra, hogy azt megkutassuk. Ahhoz vis zont, hogy ehhez bátran hozzányúljanak a koncessziós eljárásnál a befektetők, illetve az új bányavállalkozók, kellett ez a módosítás, és ahhoz kell annak a folyamatnak a lezárása is, amit egyébként elindítottunk, hogy az iránymutatás, illetve amit az Európ ai Unió általános iránymutatásként előírt, hogy hogyan és milyen feltételek mellett lehet a palagáz termelését elindítani, e tekintetben egy szakértői bizottságot hoztunk létre, amely folytatja ennek a megfelelőségnek a vizsgálatát, és remélhetőleg kialaku l egy olyan helyzet, amikor kellő megnyugvással tudnak majd az illetékes hatóságok ebben a kérdésben eljárni. Azt lehet látni, hogy a mai magyar szabályozás körülbelül 7080 százalékban megfelel az ebben az iránymutatásban előírt kívánalmaknak. Tehát nem j árunk rossz úton, és remélhetőleg sikerül majd gazdaságosan még több szénhidrogént a felszínre hozni. Azzal tökéletesen egyetértek - és ez nem választási ígéret, választási fogás volt, nem úgy, mint 2006ban az áfacsökkentés más pártok részéről; ez az MSZP volt, amikor csökkentették az áfát a választás előtt, majd 2006ban a választás megnyerése után visszaemelték , hogy a bányászat, a bányászati kultúra fenntartását támogatja a kormány. Ez egy nagyon összetett dolog. A szénhidrogénkutatás nem jár olyan t ársadalmi, környezetvédelmi, szociológiai komplex kérdések rendezésével, mint egy új bánya nyitása. Azt gondolom, hogy ebben is az apró lépések taktikáját kell folytatni. Meg kell keresni azt a módozatot, hogy a kitermelt szén vagy ásványi anyag miképpen