Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
1584 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én egy idézettel kezdeném, Martin Luther Kingtől idéznék: „Van egy álmom.” Ez az álom pedig az, ahogy már itt többször is hallottuk ma ebben a Házban, hogy a ’90es években lehetőséget adott a fo glalkoztatás azoknak, akik a bányákban különböző szinten dolgoztak és kaptak munkalehetőséget, és nevezhetjük azt célnak vagy éppen eszköznek, teljesen mindegy, de egy biztos, hogy a munka lehetőségét biztosították nagyon sok ember számára. Itt elhangzott, hogy közel 6080 ezer embernek adott munkát a különböző bányászati szektor. Én megkockáztatom azt, hogy 100120 ezer ember is volt, aki dolgozott különböző bányákban, és bányákon kívül olyan cégeknél és iparágaknál, amelyek kiszolgálói voltak a bányáknak. Tehát ezért azt gondolom, hogy nagyon nagy létszámról van szó. Mégis onnan kell kezdenem, hogy egyszer: fontos számomra, hogy a foglalkoztatás a bányaiparban mit jelentett. Itt az olajbányászattól elkezdve, az ércbányászattól vagy éppen a szénbányászattól kezdve bármelyiket meg lehet jeleníteni, mindegyik területen nagyon sok mindent kaphatott az, aki különböző régiókban ezeken a területeken tudott munkát vállalni. Azért tartom a foglalkoztatást első számú prioritásnak, mert többször elhangzik itt is, hogy vannak olyan rétegek, akik önmaguk hibáján kívül kerülnek olyan helyzetbe, és főleg a rendszerváltást követően nem biztosítva a rendszerváltást, amelynek alapján nagyon nehezen tudnak újra és újra munkához jutni. Tehát ennek a törvé nynek a legfontosabb prioritása, amit nem láthatunk, és nem látunk, az a komplexitása. A komplexitása pedig abban rejlik, hogy hogyan lehet összehangolni a bányászatot kellőképpen annak a foglalkoztatási ágazatnak a visszaállításával, ami nagyonnagyon vir ágzott egy bizonyos időszakban. Ezért tehát azt gondolom, hogy ebben nagyon nagy a hiányossága ennek a törvénytervezetnek. De ha továbbmennék, akkor - ahogy említettem - voltak olyan cégek, gyárak, amelyek a bányászatból tudtak élni, és itt plusztevékenysé g zajlott és pluszlehetőséget biztosítottak, és nem biztos, hogy azon a földrajzi területen tudtak dolgozni, és nem is kellett, hanem máshol. Így például Zala megyében erős volt Nagykanizsán és Nagykanizsa környékén az olajbányászat, ott rengeteg embernek adott a bányászat is tevékenységet, és egyéb más olyan cégek, amelyek ebből még profitálhattak. Tehát ebből adódóan nagyon sok ember dolgozott. (15.20) De ha elmegyünk Ózd és környékére, akkor a felszíni és a mélybányászat adott lehetőséget arra és a kohás zat, hogy azon a területen tudjanak kellőképpen dolgozni. Ebből tehát csak azt akarom levezetni, hogy a foglalkoztatás minden területén jelen voltak azok a személyek, akik most akár nyugdíjasok, akár pedig munkanélküliek, de nagyon sokat tudtak tenni annak érdekében, hogy tudjanak dolgozni. Amikor a komplexitást említem, azért említem a komplexitást ezen a területen, mert gondoljunk abba bele, hogy a közfoglalkoztatást - és nem biztos, hogy ez jó megoldás , mondjuk, fel tudnánk számolni akkor, ha a bányáka t újra tudnánk indítani, akár a régieket, amelyeket bezártunk, akár pedig az újakat, amelyeket meg tudnánk nyitni, akkor mindjárt azt mondjuk, hogy az a réteg, amely most jelen pillanatban segélyezésből képes csak megélni, azoknak munkát és lehetőséget tud nánk biztosítani, hogy tudjanak élni. Tehát ebből adódóan én azt gondolom, hogy a foglalkoztatás prioritása mindenképpen elsődleges az én szempontom szerint. A másik, ami szintén hozzátartozik, a hazai energia biztosítása. Igaz, hogy kis arányban, de mégis csak azért jelen lenne hazánkban, ez szintén ugyanolyan fontos az én értékrendem szerint, mert nagyon sokszor a külföldi energiát különböző energiahordozók kapcsán megvásároljuk akkor, amikor egyébként itt bent, tehát országon belül is meg lehetne ezt tenn ünk, és azt a foglalkoztatási erőt, amit most nem látunk dolgozni, pedig tudnánk aktivizálni azzal, ha hazai energiát tudnánk kibányászni.