Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - Egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1550 biztos nem jó megoldás. Ezt nyugodtan kijelenth etjük, ugyanis érdekes lehet az is, hogy a balatonalmádi gengszterpartiként elhíresült találkozón, ahol egyébként lehet, hogy államtitkár úr is részt vett, említettee az átalakítási terveket. Vagy például a miniszteri biztos részt foge venni egy ilyen ha sonló gengszterpartin a közeljövőben, és miként fogja akkor a felügyeleti tevékenységét ellátni? Például korábban körömszakadtáig védte a kormányzat, hogy ezen a téren nincs gond, majd utána változott egy kicsit a véleménye, de úgy látszik, nem időben észl elték azt, hogy a végrehajtói munka színvonalával kapcsolatosan, és a végrehajtói munka társadalmi és szakmai megítélésével kapcsolatosan nagyon komoly gondok vannak, és ezek a gondok álláspontunk szerint - és ez a Jobbik töretlen álláspontja - olyan funda mentális problémák, amelyeket nem egyegy ilyen felügyeleti szintű vagy egyegy ilyen felügyeleti jellegű törvénymódosítással lehet megvalósítani, hanem a komplett állami felügyelet és az állami feladattá válás alapján lehet megcsinálni. Nyugodtan lehet ta nulni a régi rendszer működési rendjéből - egyébként annak is vannak hátrányai és vannak előnyei , azt, hogy mi a biztonságos a végrehajtási eljárásokra, és ahhoz, hogy egy jogállamban a jog érvényesüljön, mindenképpen ennél sokkal alaposabb, sokkal komol yabb és jóval jobban a gyökeréig ható változásra van szükség. Összességében ezt lehet elmondani a törvénymódosító javaslatcsomagról, amelynek a technikai részletei nyilvánvalóan elfogadhatók, azonban szerintem ezen a szinten nem fog kialakulni közöttünk eg yetértés a végrehajtói kamara felügyeletével kapcsolatosan. S mindenképpen azt javasoljuk a kormánynak, fontolja meg, hogy ezt a jelenlegi tervét akként módosítsa, hogy konkrétan állami feladattá tegye a végrehajtást, és az állami felügyeletet ne a miniszt eri biztoson keresztül, hanem ennél sokkal magasabb szinten, fundamentális változásokkal lehessen elérni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönjük. Most Harangozó Tamás képviselő urat illeti a szó, az MSZP vezérszónoká t. Parancsoljon! DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A javaslat igazi salátatörvény, ami több, egymással össze nem függő jogalkotói célból számos törvényt módosít. A legtöbb ren delkezés jogharmonizációs célú, a legnagyobb horderejű változás azonban a végrehajtói kamara jogkörei és egy részének elvonása és az Igazságügyi Hivatalhoz, illetve a miniszteri biztoshoz telepítése. (12.50) Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt belemennénk a tör vénymódosítás részleteibe, azt gondolom, muszáj egy szót szólnunk a benyújtás és a parlamenti tárgyalás körülményeiről. Ez ismét egy puccsszerű parlamenti előterjesztés, amelyet múlt pénteken terjesztettek elő, és még a múlt csütörtöki házbizottsági ülésen nem tudta maga a kormány képviselője sem és nem jelezte. Ez az egyébként a most hétfői házbizottsági ülésen a kormány képviselője szerint csak kiérlelt és alaposan kidolgozott törvényjavaslat múlt csütörtökön még sehol nem volt. Ez annál is érdekesebb, me rt önök öt éve vannak kétharmados többség birtokában a parlamentben és a kormányon is, mindeközben valamiért rettenetesen fontos volt, hogy házszabálytól eltéréssel egy nap alatt tárgyalja le a Ház ezt a törvényt. Öt éven keresztül ezek szerint ez nem tűnt fel önöknek, sőt nem tűnt fel önöknek az elmúlt hetekben, hónapokban sem, hiszen a törvényalkotási programban, amelyet a kormány és az igazságügyi miniszter a felelőssége teljes tudatában és legjobb szakmai tudása szerint a parlament elé tárt, abban sem s zerepelt még hírből sem ez az előterjesztés. Most pedig valamilyen rejtélyes oknál fogva azonnal el kell fogadni. Tegnap a Házbizottságban egyébként valóban vita volt, és én csodálkoztam is, hiszen a jobbikos képviselők sem tudtak helyben nyilatkozni és az LMP sem tudott nyilatkozni a hirtelen nekik szegezett kérdésről, hogy támogatjáke a házszabálytól való eltérést. Ugyanis a kormány képviselője egyetlenegy értelmes választ nem tudott adni arra, hogy miért gond, ha a parlamentnek van egy kis