Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - Egyes igazságügyi és magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1548 esetén a behajtással járó igen jelentős többletköltségeket kvázi mint egyfajta büntetést kizárólagosan az adósra terheljék. Azt is látjuk, hogy ameddig fenntartják önök azt az állapotot, hogy a különböző szolgáltató k a szerződésük alapelveit akár heti vagy havi rendszerességgel változtathatják, amellett, hogy van egy nagyon szellősen értelmezett tájékoztatási kötelezettségük, de semmi egyéb, addig ezek a visszaélések újratermelik önmagukat. Hiszen most is nagyon sok esetben a szolgáltatók egész egyszerűen nem tájékoztatják az ügyfelüket még az általános szerződési feltételek között beállt és általuk egyoldalúan foganatosított változásokról sem. Van persze olyan távközlési szolgáltató, amely még SMSt is küld erről, mi ndig emeljük ki a pozitív példákat, de rendszerszinten sajnos nem ez a jellemző. (12.40) És hatalmas problémát jelent az is, ha egy számla hátoldalán, mondjuk, egy követelést, elmaradást tüntet fel a szolgáltató, akkor 15 napon belül van lehetősé ge az adósnak jelezni különféle kifogásait. Amennyiben ezt nem teszi meg, mert nem tudja megtenni, vagy mondjuk, a szolgáltató rendszere nem ad neki lehetőséget erre, akkor az esetleges panaszát nem küldte meg, így befogadottnak tekintett a jelenlegi, állí tásom szerint elhibázott jogszabály szerint az az értesítés, ami adott esetben egy indokolatlan tartozáselemről szól. De a végrehajtási rendszer átalakítására visszatérve: továbbra sem hangzott el érdemi felvetés a tekintetben, hogy ezeket a folytatólagos visszaéléseket, a brutálisan túlszámlázott költségeket mégis milyen módon fogja visszavenni az, hogyha odatesznek egy miniszteri biztost, akinek adott esetben lesznek egyébként nagyon hasznos jogkörei, hiszen hatékony lehet a végrehajtói rendszer átalakítá sát illetően, s ha csak a panaszügyek kivizsgálására, a fegyelmi rendszerre, a jogszerűség betartására oda tud figyelni és érdemben lépni, akkor lehet előrelépni egy ilyen módosítás által, de ez nagyonnagyon messze áll attól, hogy az általam felsorolt fog yasztóvédelmi jellegű problémákat kikapcsoljuk a rendszerből, nagyonnagyon messze áll attól, hogy a profitérdekeltséget kikapcsoljuk abból a rendszerrészből, ahol - még egyszer mondom - egy iparág szakosodott magyar emberek néha illegális, néha részben le gális, részben illegális kifosztására. Mindig mondjuk el, hogy tisztelet a kivételnek, de sajnos rendszerszinten ez ma jelen van Magyarországon, és ameddig a kormányzat elhibázott gazdaságpolitikája folytatódik, tehát ameddig a szektorális különadók folyta tólagos kivetése, emelése kapcsán az áthárításokat is engedélyezik, addig újratermelik a probléma alapját, újratermelik az adósoknak azt a tengerét, amellyel kapcsolatban majd a szolgáltatók kivetik a különböző sarcokat - a magyar emberek ezt érthető vagy részben érthető módon nem képesek megfizetni , aztán megjelennek a követeléskezelők, és azok, mint említettem, piaci kofaként adjákveszik a tartozásokat, amelyek indokolatlanul duzzadnak fel, és ez a különböző behajtó és végrehajtó cégek paradicsoma lesz . A behajtás és a végrehajtás fogalmat a köztudat nem szokta élesen elkülöníteni, jó lenne, ha mi ezt megtennénk. Egyszerűen fogalmazva: a végrehajtó már tiltási jogkörrel is rendelkezik, eszköztárában fellelhető bankszámla, jövedelem, ingó és ingatlan vag yon foglalása is. De látnunk kell, hogy rendszerszinten is tömegével fordulnak elő olyan visszajelzések, amelyek szerint a 33 és 50 százalékos letiltásokat nagyon minimális jövedelemre is ráteszik, és olyan alapvető, az élet legalapvetőbb feltételeit kielé gíteni hivatott jövedelmi forrásokra is ráteszik, amelyek által ezen elvételi forma már komolyan veszélyezteti magyar emberek mindennapi életét és legalapvetőbb jogait. Éppen ezért javaslom a kormánynak átgondolásra, hogy e rendszer mellé sürgősen tegye od a azt, hogy a mindennapi fennmaradáshoz, a leginkább alapvető cikkek beszerzéséhez szükséges jövedelemből ne lehessen hasonló szolgáltatói és végrehajtói formákkal jövedelmet elvonni, vagy legalábbis ne ennyit. Tehát minden magyar állampolgárnak, aki adott esetben önhibáján kívül került nehéz helyzetbe, biztosítsuk a jogot arra, hogy legalább a fennmaradása lehetségessé váljon a probléma rendezéséig. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)