Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 11. kedd (25. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1501 Ezzel kapcsolatban az is egy komoly dilemma a mindenkori kormány számára, hogy várjuke meg azt, hogy a gazdaság fellendítésével párhuzamosan jelentkeznek majd, növekednek a versenysz férában a munkahelyek, és ekkor közvetítsük ki az embereket munkára, és addig - idézőjelben - segélyen tartsunk több százezer embert, vagy ne várjuk meg ezt az ideális állapotot, hanem legyen egy olyan köztes lehetőség, ami ugyan még nem versenyszférás fog lalkoztatás, de már nem segély. A segély és a munkabér között nemcsak filozófiai értelemben, hanem ténylegesen is óriási különbség van. Ugye, nem 22 800 forintról, hanem jelen pillanatban 50 600 forintról beszélünk egyrészt, másrészt ugye, járulékot vonnak utána, tehát nyugdíjalapot képez s a többi, és sok más egyéb szempontot is figyelembe lehet és kell itt venni a közfoglalkoztatás kapcsán, ami adott esetben nem dekára vagy forintra mérhető, hanem ennek a társadalmi hatásai messze túlmutatnak ezen. Termés zetesen a magyar kormány számára, mint ahogy korábban is, most is a legfontosabb dolog, az elsődleges szempont a versenyszférában való foglalkoztatás növelése. Ebben az ügyben kell a legtöbbet tennünk. De amíg vannak az országnak olyan térségei, területei, vannak olyan csoportok - alacsony iskolai végzettség miatt, 50 év felettiek, fiatalok esetében , ahol nem tudjuk ezt az ideális állapotot létrehozni, addig a közfoglalkoztatás eszközrendszerét igenis működtetnünk kell. Nyilvánvalóan mindenki érzi, érzéke li, hogy a közfoglalkoztatotti bér kifizetése jóval többe kerül az államnak, mint egyébként a segélyezés, a 22 800 forint. Tehát a büdzsét tekintve ez egy lényeges megterhelés az adófizetők pénzét tekintve. Ennek ellenére is vagy emellett is főként azt mon djuk, hogy ide minden forint hasznosan van elköltve, szemben az egyébként a segélyezési rendszerben való bennragadás esélye, hiszen 22 800 forintból sem megélni nem lehet, sem mentálisan nem lehet a problémát kezelni. (Gőgös Zoltán: És mit csinál, aki bete g, rokkant? Azzal mi lesz?) (9.10) Ezért döntöttünk tehát amellett, hogy a következő időszakban is segély helyett munkát kívánunk, ha mást nem, átmenetileg közfoglalkoztatás keretében munkát szeretnénk fölajánlani az embereknek, azonban föl kell hívnom a f igyelmet arra, SzabolcsSzatmárBereg megyei képviselőként számos olyan vállalkozó érkezett hozzám az elmúlt időszakban, akik arra panaszkodnak, hogy nehezen vagy alig találnak munkaerőt a vállalkozásba. Tehát kétélű: kontraproduktívvá is válhat, ha nem fi gyelünk oda azokra a folyamatokra, amelyek az elmúlt időszakban megmutatkoztak. Tehát az lenne az ideális állapot, hogy ha gyakorlatilag ahányan kilépnek a versenyszférából, annyi embert tudnánk a mostani inaktívak közül megszólítani, és magyarul, elfogyná nak valóban az inaktívak, tehát magyarul, azok, akik jelen pillanatban semmilyen ellátásban nem részesülnek, mi több, a munkaügyi kirendeltségen sincsenek regisztrálva, mert úgy érzik, hogy kilátástalan a helyzetük. Tehát jó folyamatok indultak meg, ezeket a folyamatokat szeretnénk a következő években is erősíteni. Az elkövetkezendő évben 270 milliárd forint áll nagyságrendileg rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy félévtől újabb 50 ezer embert tudunk a közfoglalkoztatás keretében bevonni, de emellett olyan p rogramokat kívánunk indítani, amelyek a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való kilépést fogják segíteni, elsősorban uniós források felhasználásával. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP képviselőcsoportjából Sallai R. Benedek képviselő úr jelentkezett napirend előtti felszólalásra: „Miért kellenek további módosítások a 2015. évi költségvetéshez?” címmel. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő úr! SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ott folytatnám, ahol Czomba államtitkár úr részben abbahagyta. Elmondta azt, hogy bizonyos régióiban az országnak egyszerre jelentkezik a közmunka iránti igény és a munkaerőhiány, é s azt mondta, hogy ez egy jó irány.