Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - ELNÖK: - APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
1474 más színű kormány bármikor a jövőben esetleg újra külföldi vagy hazai nagyvállalkozóknak szeretné magántulajdonba adni, ak kor ez meghatározott szabályok szerint csak négyötödös parlamenti felhatalmazással történjen. Akkor önök azzal utasították el, söpörték le már bizottsági szinten, hogy erre nincsen szükség, teljesen fölösleges a négyötödös szabály, bőven elég a kétharmados korlát, nem kell itt háromnegyed, négyötöd meg egyéb szigorítások. Nagyon érdekes, hogy itt meg pontosan egy négyötödös szabályt látunk, és valóban emögött az lehet, hogy olyan ellentétek, olyan feszültségek fogják önöket belülről is feszíteni - egyébként nagyon remélem, hogy nemcsak a fővárosban, hanem országszerte egyre inkább, de a fővárosban egészen biztosan , hogy erőszakkal próbálják egyben tartani a nyájat - vagy a falkát, akkor inkább, ha ez önöknek jobban tetszik , nehogy esetleg olyan képviselő ik vagy olyan polgármestereik, akik mondjuk, erősebb akaratúak meg erősebb jelleműek, és nehezen hajlítható a gerincük, illetve az akaratuk, nehogy egy újabb fővárosi választást erőszakoljanak ki. A négyötöd egy olyan vastag, gyakorlatilag 80 százalékos sz abály, amihez azért elég nehéz lesz összegyűjteni a kellő támogatást. Nyilván közben meg is fenyegethetnek majd szépen egzisztenciális ellehetetlenítéstől kezdve jó szokásukhoz híven mindenkit, aki esetleg egy ilyen összefogásba be akar állni. Mindenesetre az a döbbenetes számomra, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy úgy látszik, hogy önökre a politikai evolúció szabályai nem vonatkoznak vagy nem hatnak, és a külső körülmények sem hatnak. És egész egyszerűen nem akarják - elértük ezt is lassan, négy és f él vagy öt év után - meghallani az idők szavát, hogy lehet itt hazudozni, lehet itt pillanatnyi egyéni érdekekre esetjogi jelleggel, kazuisztikusan szabályokat alkotni, de ha egyszer a magyar embereket felhergelik, ha ezt a hihetetlen birkatürelmű népet eg yszer bepöccintik, akkor alkothatnak bármilyen szabályokat, mert nem önökre fognak szavazni. Vagy a baloldalra vagy a radikális ellenzékre fognak szavazni, mert egész egyszerűen a gőgöt, a hatalmi arroganciát, a mások lenézését, a fenyegetést és azt, hogy neokommunista, neobolsevik módszerekkel dolgoznak - lépj be a pártba, és megnyílnak előtted a lehetőségek, aki nem Fideszpárttag vagy nem kötődik a Fideszhez, annak alig vannak lehetőségei, ugyanis az egész ország ettől hangos, és ennek a terhe alatt nyö g , ezt előbbutóbb meg fogják elégelni. Megelégelik a XV. kerületben, megelégelik Ózdon, megelégelik Recsken, Rakamazon, és sorolhatnám még hosszan azokat a településeket, ahol, mint ahogy Rakamazon, totálisat buktak. Eltakarították egy összefogá s keretében az emberek a polgármesterüket meg mind a hat képviselőjüket, írmagja sem maradt a Fidesznek, hála a Jóistennek (Derültség a Jobbik soraiban.) , azért, mert nagyon sokat dolgoztak ezen hosszú évek kemény, megfeszített munkájával. Nem kedvesen, no rmálisan, alázatosan álltak az emberekhez, hanem erőből, terrorral próbáltak mindent megoldani, és ez nagyon jól kamatozott a 2014. október 12ei önkormányzati választásokon. Még nem elég sok helyen, de egyre több helyen mutatkoznak az önök súlyos problémá i, azok a repedések a rendszeren, azok a súlyos repedések, hasadások a pajzson, amelyek valószínűleg elkerülik a figyelmüket, nyilván próbálják elbagatellizálni, legyintenek, hogy jó, ezek csak elszigetelt jelenségek. (21.50) Mindenesetre Ózd többszörös sz imbolikájára és lélektani hatására azért felhívnám az önök figyelmét, és nem azért, mert nekünk most olyan jólesik rugódozni, hanem hogyha önök egy kicsit úgy elmélyülnének, és nem a gőgre, a nagyképűségre és a teljesen megalapozatlan magabiztosságra helye znék a gondolkodásukat, hanem komoly elemzésekbe bocsátkoznának, akkor nem intéznék el annyival Ózdot, hogy mert körülbelül kétezer tisztességes baloldali szavazó is átszavazott a Jobbik, egyébként valóban alkalmas, fiatal és alkalmas polgármesterjelöltjér e, hanem megfeledkeznek arról, hogy összesen több mint ötezres szavazatkülönbség alakult ki. Ebből adtak körülbelül, a számításaik szerint, nem tudjuk pontosan, de körülbelül kétezret a baloldali szavazók - és mi van a másik háromezerrel? Se az Indexelemz ések, se egyéb elemzések nem terjednek ki erre. Ezek között lehetnek csalódott fideszesek szép számmal, ezek között lehetnek olyanok, akik még soha az