Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (MSZP):
1471 másodrangú képviselők a Fővárosi Közgyűlésben. Teljes mértékben, mindenben! Nem csak juttatásokban, jogokban és minden egyébben (Dr. Schiffer András: Szavazati jog!) , a szavazat értéke töredéke azoknak a polgármestereknek, akik a legki sebb lakosságszámmal rendelkeznek. Hát miféle demokratikus elvek ezek?! De oké, ezek a törvények vannak, ezt is elfogadták kétharmaddal, most éppen ez van. De hogy miért kellett a feloszlatáshoz a négyötödös törvény? Lehet, hogy azért, mert önök elkezdik 2 016ban, mondjuk, és elkezdjük a Házban tárgyalni az új Budapesttörvényt, és lehet, hogy mire eljutnánk a végére, addigra az önök polgármesterei, akik most benn ülnek, annyira fel lesznek lázadva, hogy elképzelhető, hogy azt mondják, na jó, nekem ebből el ég. És önök meg akarják akadályozni, még a saját embereiket is úgy akarják tartani, hogy legalább a négyötöd kelljen ahhoz, hogy feloszlathassák a közgyűlést. Mert még a törvény hiába mondja ezt, mert ha a törvény elfogadása előtt esetleg feloszlatásra ker ülne a Fővárosi Közgyűlés, akkor a most érvényben lévő szabályok szerint kellene az önkormányzati választást végigcsinálni; nem az új törvény szerint, hanem a mostani szerint. És lehet, hogy azok a polgármesterek megakadályozhatnák azokat a törvényeket, az t a Budapesttörvényt, amelyet önök 2016tól folyamatosan akarnak majd a Házban elfogadtatni - lehet, hogy ezért. Persze, tudom, ilyenkor mindig víziókról beszélünk, meg önök elmondják, hogy pfu, mi rémeket látunk. Csak általában 23 napon belül kiderül (K özbeszólások: Megjelennek!) , hogy ezek a rémek így vannak. Kéthárom napon belül kiderülnek, hogy így vannak. Itt is egy példa. Most megint megkérdezték interpellációban, a válasz az volt, hogy nem tudok róla, kikerülte az egészet, majd utána 3 nap múlva i tt van előttünk, van vétójoga a főpolgármesternek. Lesz vétójoga, vagy nem lesz? Persze, hogy lesz! Itt lesz, önök ezt el fogják fogadni! A főpolgármesternek óriási jogköröket adtak, valamilyen szinten, gondolom, ellensúlyozva, mert másként nem vállalta vo lna el. Ez is egy probléma, nekem meggyőződésem, hogy óriási háttérmegállapodások eredményezték ezt a törvényt, ahogy ide leírták. Ez a háttérmegállapodás két ember között született meg, minden valószínűség szerint Tarlós István és Orbán Viktor között. E gyébként elképzelhető az is, bár csak találgatunk, mert önök nem válaszolnak, hogy 4 nappal ezelőtt az államtitkár úr még nem tudta, mi a válasz. Az is elképzelhető, hogy pénteken, amikor Orbán Viktor ott járt adott esetben Tarlós Istvánnál, az utolsó simí tásokban akkor egyeztek meg. Orbán Viktor ott volt a közgyűlésen, ott volt a megnyitón, elmondta a beszédét. Előtte beszélgetett Tarlós Istvánnal, és lehet, hogy ott volt a végleges határ, amikor azt mondták, na most, akkor pont, ez így megfelelő. Ezt is e lhiszem. Csak beszéljenek már őszintén! Lehet, hogy kétharmaduk van, persze, ez van. Lehet, hogy a választópolgárok akkor úgy gondolták. De az is lehet, ha tudták volna, hogy maguk kétharmadot szereznek, mert tisztában lettek volna a választási törvé nyekkel, és tudták volna már akkor is, hogy amikor elfordulnak önöktől nagyonnagyon sokan, még akkor is meg tudják szerezni a kétharmadot, akkor nem szavaztak volna önökre. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy ha a fideszes szavazók most újra szavazhatnának a nnak tudatában, hogy akarjáke, hogy önöknek kétharmaduk legyen vagy nem, akkor lehet, hogy nem önökre szavaznának, és lehet, hogy nem akarnák ezt a kétharmadot. Kértem, fontolják meg, hogy önök szerint ez a törvény jóe így! Kérem, fontolják meg azt, hogy szeretnéneke őszintén beszélni, legalább mondják el őszintén a terveiket, mondják el őszintén a szándékaikat, és akkor legalább tudni fogjuk, akkor, ha nem is tisztán, de legalább nyílt lapokkal játszanak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Job bik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Demeter Márta képviselő asszony, MSZPképviselőcsoport. Öné a szó. DEMETER MÁRTA ( MSZP ):