Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK:
1436 Elkeserítő az is - és ez aztán jóval kisebb nagyságrendű dolog, pedig lehetne nagyobb is, itt épp a fordítottja a probléma , hogy mindössze 57 millió forintnyi bírságot sikerült kiszabni a Médiatanácsnak, ami kiderül ebből a törvényjavaslatból. Eredetileg 245 milliót terveztek, ezt később módosították 153 millióra, végül 57 millió forint teljesült. El tudjuk fogadni ezt az elszámolást, ezt a zárszámadást? Nem tudjuk elfogadni. Nyilvánvalóan ennek tartalmi okai is vannak, de ezt akkor is ki kell mondani. Főleg, hogyha hozzávesszük, hogy ez milyen folyamatokat indít el. Jövőre már csak 21 millió forintnyi bírság van betervezve, pedig nyilvánvalóan tele vannak a hazai médiaszolgáltatások törvénysértésekkel. So kkal szigorúbbnak és kezdeményezőnek kellene lenni, nem csak arra várni, hogy egy felháborodott néző tesz bejelentést akár a túl hangos reklámok, akár bármilyen, kiskorúakat veszélyeztető tartalom miatt, és sorolhatnánk még azokat a különböző, médiatörvény, médialkotmánysértéseket, amire most nem kívánok kitérni, hiszen ez remélhetőleg hamarosan, egykét héten belül napirendre kerül az Országgyűlésben, a Médiatanács tartalmi beszámolója, de itt a zárszámadás kapcsán el kell mondani, hogy ezek az összegek elfogadhatatlanok. És itt van egy székházvásárlásos 63 milliárd forintos óriáshitel, amiről nem sok szó esett itt az Országgyűlésben. És ráadásul úgy tűnik, hogy ez sem volt elegendő, hiszen még pluszban közel 2 milliárd forintnyi hitelt is kellett felvenn i. Végezetül azért hadd mondjam el, hogy miközben most van napirenden a klasszikus nagy, a központi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadás is, joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért nem annak részeként vagy azzal együtt, azon belül foglalkozik az Országgyűlés a médiahatóság pénzügyi beszámolójával. Tudjuk jól, hogy próbálják azt bizonygatni, hogy ez egy olyannyira autonóm intézmény, hogy ezért a kormány semmilyen felelősséggel nem tartozik, miközben azért furcsa módon itt nemhogy a kormányt nem ké rdezhetjük médiaügyekben, az Országgyűlésben nem tehetünk fel, mondjuk, egy azonnali kérdést vagy interpellációt nem nyújthatunk be, de magát a hatóság elnökét sem kérdezhetjük. Tehát eléggé eszköztelenül maradunk. És ezzel a zárszámadással is tulajdonképp en csak erősítik ezt a tendenciát. Elfogadhatatlan, hogy miért hoz a hatóság beszámolójáról önálló törvényt, aminek a javaslatát ráadásul nem a kormány, hanem egy parlamenti bizottság nyújtja be. Miért éppen ennek az állami intézménynek a zárszámadásáról s zületik külön jogszabály? És miért egészen más az eljárás - teszem hozzá, az a normális eljárás , mint például a Magyar Tudományos Akadémia vagy az Alkotmánybíróság és a többi alkotmányos intézmény, ügyészség, bíróság, Számvevőszék - sorolhatnánk még ezek et a szervezeteket - esetében? Ezeknek az esetében teljesen normális az eljárás, és a magyar központi költségvetés részeként láthatjuk a beszámolót, miért kell ezt az egyet külön tárgyalnunk? Talán költői kérdés, de az NMHH miért állam az államban? Tudjuk jól, hogy azért, mert mossák kezeiket, és próbálják azt bizonygatni, hogy a kormányzat semmilyen szinten nem felel, pedig nagyon jól tudjuk, tapasztaljuk azt politikusokként is, hogy milyen szinten kézi vezérlés működik, főleg a közszolgálati médiumokban, de a gumiparagrafusokból álló médiatörvény és a csak fideszes tagokból álló Médiatanács miatt bizony tudjuk, hogy nagyon komoly akár öncenzúra, akár igenis kormányzati beavatkozás történik a kereskedelmi médiumokban is, miközben az előbb említett bírságok hiánya miatt is azt látjuk, hogy nem szankcionálja sajnos a Médiatanács a különböző egyéb kereskedelmi médiumi jogsértéseket, akár azt a legátfogóbb, legkomolyabb károkat okozót, amit a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi előírásának durva megsértése je lent, hiszen így nem működhet ez a jelenlegi demokrácia sem, hogy bár a törvény előírja, a médiumok fittyet hánynak rá, és a Médiatanács sem szankcionálja - mint az a zárszámadásból is kiderül - ezt a durva jogsértést, a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvé nyi előírásának sárba tiprását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az előterjesztő képviseletében Szűcs Lajos képviselő úr, az Országgyűlés jegyzője válaszol az elhangzottakra. Parancsoljon!