Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - L. SIMON LÁSZLÓ, a Miniszterelnökség államtitkára:
1330 Megkérdezem L. Simon Lászlót. (Jelzésre:) Jelzi, hogy kíván hozzászólni a végén, úgyhogy megadom államtitkár úrnak a szót. L. SIMON LÁSZLÓ, a Minisz terelnökség államtitkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nem fogok minden elhangzott felvetésre reagálni, már csak azért sem, mert a felszólaló képviselők egy része elhagyta a termet, meg azért sem, mert Pósán képviselőtársam több fontos felvetésre érdemben reagált. Mindenesetre nem kerülhetem meg Kiss László MSZPs országgyűlési képviselő felszólalását, még akkor sem, ha már nincs itt. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy ha előterjesztőként képviselem a kormányt, a kkor a leghangosabb bírálatot megfogalmazó képviselők a választ meg nem várva elhagyják a termet. Úgy gondolják, hogy ez így elegáns. Ezt szóvá tettem eddig is, és a jövőben is szóvá fogom tenni, mert a parlamenti vita egy olyan műfaj, ahol, ha a kormány k épviselője végighallgatja a képviselőtársai felszólalását, ráadásul erre még próbál érdemben is valamilyen módon reagálni, akkor mégiscsak elvárható az, hogy a bírálatot, a kritikát megfogalmazó képviselő a teremben legyen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy én arra számítottam, hogy a mai vita egy alapvetően jó hangulatú és konstruktív vita lesz. Meglepő módon ehhez a legtöbbet jobbikos képviselőtársaim tették hozzá… (Kiss László visszatér a terembe és közbeszól: Na, jó estét kívánok!) Na, csak megérkezett Kiss képviselő úr, meghallotta a felszólításomat. Arra számítottam, hogy ez a képviselőtársaim többsége által egy támogatandó törvényjavaslat lesz, és hogy súlyos vitákat nem fog kiváltani, legfeljebb szabályozási részletkérdésekben nem fogunk egyetérteni. Lám, az előbb Szilágyi képviselőtársam ennek a tanújelét is adta, aki már az általános vitából rögtön részletes vitát varázsolt azzal, hogy az összes módosító indítványát is ismertette. Kiss képviselőtá rsam viszont meglepett, mert teljesen érthetetlen módon egyébként egy mindenféle identitásvitát kerülő törvényjavaslatnál, amely szerintem kellően megalapozott és szakszerű, egyetlenegy támogatásra méltó pontot nem talált, és csak a kritikáit fogalmazta me g. Ráadásul nem is értettem, hogy mit akar mondani, már az elején, amikor Széchenyi Istvánidézettel példálózott, és ott történelemtanárként reagált. Idézem, hogy pontosan mit mondtam: 189 évvel ezelőtt, november 3án Széchenyi István birtokainak egyévi jö vedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára. (0.20) A képviselő úr azt mondta, hogy ő történelemtanár, és ez nem így volt. Nem tudom pontosan, hogy mit mondott Széchenyi, segítsen, képviselő úr. (Kiss László: Ezt mondta!) Akkor nem tudom, mit kifogásolt ezzel kapcsolatban, de akkor idézzük magát Széchenyit, aki 1825. november 3án a következőket mondta: „Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De biztos vagyok…” (Ikotity István: Birtokos!) „birtokos vagyok;” - kös zönöm, nem tudom elolvasni a saját írásomat – „és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.” Én ezt nem tudom máshogy értelmezni, mint hogy az egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia megalapításához. Nem tudom, mit tetszett ezen kötözködni, de hát nagyon érdemi nem volt a megszólalás. Azt sem értettem, hogy mi a probléma a humán és a reáltudományokkal, miért kell azokat sz embeállítani, és miért gondolja úgy, hogy egyébként mi állítjuk szembe ezeket. Hála a Jóistennek, Hoffmann Rózsa képviselőtársam valamilyen módon ezt a megszólalását Kiss képviselő úrnak rendbe tette. Hogy Széchenyi annak idején olyan célok mentén ajánlott a fel az egyévi jövedelmét, amely a magyar tudományosság középpontjába a magyar nyelvet állította, az a reformországgyűlés idején teljesen természetes volt, főleg egy olyan korban, amikor még a tudományok részét képezték
