Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1289 A másik oldalon, tehát azok, akik garantált eszk özarányos profitot kaptak, még egyszer mondom, százmilliárdokat talicskáztak ki az országból, létező, ma is létező állami cégek, állami tisztségviselők, ottani kormányzati és politikai szereplők, vezetők, tehát elszámoltatható személyeket és közületeket ta lálunk. Ez az egész folyamat felülvizsgálható lenne, és akkor nem biztos, hogy arról kellene vitatkozni, ahogy azt Hegedűs Enikő képviselőtársam számtalan alkalommal, találó módon megjegyezte, nem biztos, hogy arról kéne vitatkoznunk, hogy hány száz milliá rdért vásároljuk vissza az arcátlan befektetőktől a magyar nemzeti vagyont, hanem egy tisztességes elszámoltatási folyamat keretein belül lehet, hogy eljutnánk oda, hogy adott esetben egy új mérleget lehetne vonni. Nem azt mondom, hogy biztos, hogy még nek ünk tartozna az a befektetőnek nevezett cégcsoport, amelyik kifosztotta Magyarországot, ez minősített, deklarált, és csak a bíróságokon kellene neki érvényt szerezni, de azt igenis állítom, hogy sokkal kedvezőbb stratégiai pozíciókat lehetne elfoglalni. Ol yan cégek kerülnek felsorolásra az előttünk fekvő előterjesztésben, amelyek fontos stratégiai cégek. Az Antenna Hungária esetében nem hiszem, hogy erről vitatkozni lehetne, de a Főgáz tekintetében sem. Ugyanakkor arra bátorítanám a kormányzatot, hogy dolgo zzon ki egy valódi reprivatizációs stratégiát. Mondok egy példát. A Csatornázási Művek 75 százaléka, a Gázművek 50, a közvilágítási művek szintén 50 százaléka az ELMŰé, amely külföldi érdekeltségű. Nem most mondom, ezt mondtuk azelőtt, hogy önök az első ú gynevezett rezsicsökkentésről szóló csomagot bevezették volna. De felhívtuk a figyelmet olyan stratégiai vállalatokra, ahol a korábbi fogyasztóvédelmi jellegű visszásságok szintén fennállnak. Érdemes lenne a korábbi szerződéseket is felülvizsgálni, akár fő városi, akár országos szinten, és e tekintetben elérhető lenne, hogy ezen cégek, cégcsoportok jó része magyar tulajdonba kerüljön újra. Tehát nem biztos, hogy önök most abba az irányba indultak el, amelyre a legcélszerűbb, leggyorsabb, leginkább célravezet ő. Elképzelhető, hogy lehetne olyan cégeket és olyan pozíciókat elfoglalni, amelyek jogosan, jog szerint és a korábbi, egyébként érdekes körülmények között született szerződések felülvizsgálata által visszakerülhetnének magyar kézbe. Tehát elképzelhető, ik onikus példa, a Fővárosi Vízművek és a Fővárosi Csatornázási Művek privatizációja is, és a parlament erről sem tárgyal, az úgynevezett rezsicsökkentés első köre óta ez itt nem nagyon volt téma. Jó, ha évente egyszer merült fel. Mint ismeretes, itt is ’97b en egy francianémet konzorcium vásárolta meg a Vízművek részvényeinek egynegyedét, mindösszesen 17 milliárd forintért. Ez a röhej csúcsa! Az elszámoltatónak nevezett kormányzatok ennyi év alatt nem tudtak mit kezdeni ezzel az elképesztő üggyel? És mi volt még a szerződésben? A külföldi tulajdonosok delegálhatják a menedzsmentbe a cégvezetőket, és évente kivitték a cégből a nyereségüket. Hasonló módon és értéken adták el egyébként szintén ’97ben a Csatornázási Művek jó részét is, tehát látható, hogy nem eg yedi esetek, amiről beszélünk. Az előttünk fekvő csomagban bizony ez a 152 milliárd forint elkülönítése legalábbis átgondolást követel, mégpedig annak tekintetében, hogy milyen cégek közül lehetett volna mazsolázni, milyen piaci pozíciókat lehetett volna e lfoglalni. Ehhez egy nemzeti vagyonleltár lenne szükséges, ahol nemcsak az állami vagyon egy részét lajstromozzák, mint ahogy az előző ciklus közepén megtették, hanem valóban fel kellene végre valakinek mérni, hogy a családi ezüstünkből mi maradt meg, mily en társaságokat kell visszaszerezni, miket lehet és miket érdemes stratégiai magyar vállalatoknak tekinteni. Önök ezt a munkát elszabotálják, most már jóval több mint egy cikluson keresztül. Nemzeti vagyonleltár nélkül egyszerűen nem tudhatjuk, hogy miből főzhetünk, nem tudhatjuk, hogy mit érdemes gyarapítani a jövőben, nem tudhatjuk, mit kell megőrizni. És még súlyosabb, hogy ha nincs egy vagyonleltár, és nincs kimondva a megőrzés felelőssége, akkor nem tudunk kit elszámoltatni az elkótyavetyélésért. Tehát egészen arcátlan dolog az, hogy ennyi év alatt nem sikerült előrelépni ezen a területen.
