Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény, valamint a légi-, a vasúti és a víziközlekedési balesetek és egyéb közlekedési események szakmai vizsgálatáról szóló 2005. évi CLXXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizot... - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): - ELNÖK:
1243 Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindössze annyit szeretnék hozzáten ni a mai naphoz, hogy támogatja a kormány a javaslatban foglaltakat, hiszen mint elhangzott, technikai jellegű módosításokról van szó és fogalompontosításról. Köszönöm szépen. ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a kijelölt Gazdasági bizottság nem kíván előadót állítani. Most a képviselői felszólalások következnek, a napirend szerinti időkeretekben. Jelzem önöknek, hogy a vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Elsőként megadom a szót előre bejelentett felszólalóként Völner Pál képviselő úrnak, Fidesz. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nincs is itt.) Kevéssé tud szólásra jelentkezni abból az okból kifolyólag, hogy nem tartózkodik a teremben. Így aztán normál szót kérő képviselőként szólítom Gyüre Csaba képv iselő urat, Jobbik. Parancsoljon! DR. GYÜRE CSABA ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Itt egy olyan jogszabályról van szó - ezt már az általános vitában is tisztáztuk, illetve többször is említettük , amelynek módosítása a jogharmonizáció miatt szükséges. A Jobbik Magyarországért Mozgalom számtalan vitában kifejtette azon álláspontját, hogy ezekben az esetekben mindig a nemzeti érdekeket vesszük figyelembe, és amennyiben esetleg az EUs el őírások ütköznek a nemzeti érdekkel, abban az esetben mindig a nemzeti érdekeket helyezzük előtérbe, és mi nem támogatjuk azokat az EUs jogharmonizációs szabályokat, amelyek ellenkeznek a magyar nemzeti érdekekkel. Jelen esetben azonban azt láttuk ennél a jogszabálytervezetnél, hogy itt nincs ilyen ütközés. Nagyon fontosnak tartjuk a közlekedés biztonságát, ezen belül a törvényjavaslat leginkább a légi közlekedés biztonságával foglalkozik. Ezek a jogszabálymódosítások, amelyek ebben szerepelnek, alapvetőe n előmozdítják a légiutasforgalmat, a légi szállítást, és ezért ez mindenképpen támogatandó. Általában, amikor a légiutasforgalmat, illetve a közlekedés biztonságát vizsgáljuk - és itt leginkább a légi közlekedés utasforgalmának a biztonságát , akkor ál talában két elv kerül összeütközésbe egymással: egyrészt a személyi szabadságjogok korlátozása, másrészt pedig az utasforgalom biztonsága. Tehát nyilván itt meg kell találni a megfelelő középutat és harmonizációt abban, hogy ezek egymással ne ütközzenek tú lságosan. Az utasforgalom biztonsága érdekében a személyi szabadságot túlságos mértékben ne korlátozzák, de az utasforgalom teljes biztonságára is szükség van. Jelen esetben ez a szabályozás nem tartalmaz olyanokat, ami túlzottan a személyi szabadságjogoka t korlátozná, elsősorban az utasforgalom biztonságára vonatkozik, illetve nagyon nagy részt olyan szakmai előírásokra, amelyek betartása egyértelműen rendkívül fontos. Mindezek alapján, mivel semmiféle politikai vonatkozása ennek nincs, csak szakmai és tec hnikai előírások vannak benne, ezért azt elfogadhatónak tartjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Megkérdezem, hogy a fennmaradt időkeret terhére kíváne még valaki sz ólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Ebben az esetben, tisztelt Országgyűlés, a vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne szólni. (Jelzésre:) Jelzi az államtitkár úr, hogy nem. Ebben az esetben a szavazásokra a hatá rozathozatalok között kerül sor, jelzem.