Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz):
1235 felháborítónak tartom, hogy ezzel gyakorlatilag elintézik azt, hogy a magyar hatósági kontroll alól kikerülhessen a Déli Áramlat magyarországi építésének a megvalósítása. Önök meglehetősen keveset beszéltek, de én lehetőséget szeretnék önöknek bi ztosítani, hogy többet beszéljenek, ezért fölteszek néhány kérdést. Most, amikor Oroszország gyakorlatilag harcban áll Ukrajnával, és a konfliktusban a gáz meg a gázzal kapcsolatos zsarolás is fegyvernemként használt, hadd kérdezzem meg, hogy mégis miért a karnak önök még a korábbinál is nagyobb befolyást adni az oroszoknak a magyar gázpiacon. A másik kérdésem az, hogy miért volt szükség az orosz kézben lévő MOLrészvények és a gáztározók meglehetősen felülárazott megvásárlására (Az elnök csenget.) , hogyha e zzel is az oroszoknak tesznek szívességet, és azt is szeretném tudni, hogy hogyan lehet a nyugati világ elleni gazdasági szabadságharcot úgy folytatni, miközben az orosz érdekeket továbbra is lelkesen kiszolgálják. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony . Mielőtt TuriKovács Béla képviselő úrnak megadnám a szót, köszönöm az eddigi munkájukat, az elnöklést átadom Hiller István alelnök úrnak. (17.00) (Az elnöki széket dr. Hiller István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) ELNÖK : Üdvözlöm önöket, folytatj uk a munkát. TuriKovács Béla képviselő úr jelentkezett szólásra. Öné a szó, parancsoljon! DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Ez a törvényhely kifejezetten a gázellátás megkönnyítését, annak a lehetőségének a technikai és jogi biztos ítását szolgálja, ehhez képest - legnagyobb csodálkozásunkra - az ellenzéki felszólalások az én meggyőződésem szerint leginkább a klasszikus viccre hasonlítottak, amikor is mindenkinek, úgy tűnik, ugyanaz jutott az eszébe; a viccet mindenki ismeri. A lénye g, azt gondolom, hogy végül is itt nem Putyin elnökről, nem a nagy orosz birodalomról van szó, hanem Magyarország gázellátásáról. Következésképpen, amikor itt a felszólalókat még hallgatom, az a csöndes meggyőződésem alakult ki, hogy valóban igaz lassan az , hogy vannak olyan meggyőződésű - én egyébként tiszteletben tartom a meggyőződésüket - ellenzéki politikusok, akik nem akarnak vízi energiát, nem akarnak atomenergiát, és legszívesebben nem akarnak gázenergiát, és valószínűleg Magyarország energiaellátásá nak a sorsát a szelekre szeretnék bízni. Én azt gondolom, hogy egy felelős kormánynak garantálnia kell az energiaellátást, és az energiaellátást onnan kell garantálnia, ahol ez az energia létezik, és ahonnan ez Magyarországra eljuthat. Ezért, ha valamit vi zsgálni kell ezzel a törvénnyel kapcsolatban - mert hiszen nem azért szólaltam fel, amit az ellenzéki politikustársaim elmondtak , azt kell vizsgálni, hogy vajon ez a fajta könnyítés érintie valamilyen formában azokat a közvetlen tulajdonosokat, akiket a vezeték érint. Vagy érintie ez egyáltalán a bányafektetési jogokat, úgy gondolom, hogy nem, és ez nagyon fontos; vagy vajon érintie a biztonságukat ezeknek - szintén nem. Következésképpen ennek a törvénynek azok az adottságai, amelyek most előttünk vann ak, egyetlen célt szolgálnak, ezt kell egyértelműsíteni, és ez az egyszerűbb és gyorsabb gázellátási feltételek megteremtése. Én azt gondolom, hogy ha lenne más irány, ha lennének olyan - hát már annyit tárgyaltunk erről! - helyek, ahonnan más irányból leh etne a gázellátásunkat garantálni, akkor nyilvánvalóan a kormány ebben az irányban tájékozódna. Eddig még csak azt sikerült elérni, hogy olyan vezetéktervek készültek, amibe minden bizonnyal nem kerül gáz. Én azt gondolom, hogy akkor, amikor a kormány a bi ztonságos energiaellátást igyekszik szolgálni, meggyőződésem szerint ez nem egy ellenzéki és nem egy kormányzati kérdés, ez az országnak egy nemzeti kérdése, ezt garantálni kell, és ezt a nemzeti kérdést meggyőződésem szerint