Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése
1182 Mindezek előtt szeretném elmondani, hogy érdekes politikai helyzet van, hiszen a rendszerváltozás óta másodjára fordul az elő, hogy ugyanaz a kormány lényegében tudja folytatni a munkáját, legalábbis ugyanaz a kétharmados többség van a parlamentben. (13.50) Ha visszaemlékszünk, a szocialistáknál 2006ban először - emlékez zünk vissza - a kampányban nagy ígéretek, miután pedig megnyerték a választást, teljesen ellenkezőjét hajtották végre, mint amit a kampányban ígértek. Szó volt már róla, hogy adócsökkentés helyett például adóemelést végeztek. (Lukács Zoltán: Ez az előző pa pír. - Derültség az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.) A Fideszkormány megkapta a történelmi lehetőséget, és az első olyan kormány lesz, aki folytathatja, aki azt fogja tenni, amit ígért az embereknek. (Gőgös Zoltán: Nem ígért semmit. - Derültség az MSZP soraiban.) Azt ígérte az embereknek, hogy folytatja a megkezdett munkát. Folytatja az adózás terén, folytatja a jövedelmek adójának a csökkentését, és ezáltal is az embereknek több jövedelmet fog biztosítani. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Földmutyi, traf ikmutyi.) Ez a 2015. évi adótörvényben, illetve költségvetési törvényben is teljes egészében megjelenik. Nagyon fontos dolog, hogy a rezsicsökkentés is tovább folytatódik (Dr. Schiffer András közbeszól.) , hiszen hiába mondják bizonyos elemzők, ellenzéki po litikusok, hogy a rezsicsökkentés hatása most már kimúlik, ez nem igaz. Hiszen az emberek 2015ben is annyi kedvezményhez jutnak, mint 2014ben, vagy többhöz, mert ha, mondjuk, a szocialisták kormányoznának, akkor a rezsidíjak emelkedése helyett most lénye gében stagnáló rezsidíjakkal találkozunk. Tehát amit 2014ben egy család megtakarított, azt 2015ben sem fogja majd kiadni rezsiköltségekre. A harmadik - amit Rogán frakcióvezető úr is hangsúlyozott - a devizahitelesek kérdése, ahol mintegy ezermilliárd fo rint fog visszajutni rövidebb, hosszabb távon az emberekhez. Úgy gondolom, ha összeadjuk a kormány családpolitikáját, a kormány adózási politikáját és ezt a két történelmi fontosságú intézkedést, a rezsicsökkentést és a devizahitelesek kérdését, akkor úgy gondoljuk, hogy megalapozzuk a családok hosszú távú jólétét, a hosszabb távú gyarapodását és gazdagodását. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2015. évi költségvetés vitája nyilván ezt követően fog elkezdődni. A 2015. évi költségvetés azon túl, hogy biztosítja a családok jobb létét, a gazdaság területére is nagyon fontos injekciót fog jelenteni. Hiszen az európai uniós források megjelenése és az európai uniós források több mint 60 százalékának a gazdaságba való pumpálása azt fogja jelenteni, hogy munkahelyek fogna k megmaradni, munkahelyek fognak létrejönni, és a foglalkoztatás tovább fog bővülni, a gazdasági növekedés a terveink szerint 2,5 százalék vagy attól magasabb is lesz, ami azt fogja jelenteni, hogy a növekedésből nemcsak a gazdálkodók, a munkáltatók fognak részesülni, hanem a munkavállalók is. Ez párosul alacsony személyi jövedelemadókulccsal, mert terveink szerint egykulcsos lesz majd a személyi jövedelemadó és egy növekvő családtámogatási rendszerrel, akkor teljesen egyértelműen az egymásra épülő és kö vetkezetes gazdaságpolitika eredménye az lesz, hogy a családok élete napról napra jobb lesz, és több fog jutni a gyarapodásukra, az életfeltételeik javítására. Tisztelt Országgyűlés! A jövő évi adótörvény és a jövő évi költségvetés ezt fogja biztosítani Ma gyarország, a magyar társadalom számára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Napir enden kívüli felszólalók bejelentése