Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1172 szerint - tehát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jelentése szerint - Magyarországon a hozzáférés mediánára 54 euró, ami a hatodik legmagasabb az Uni óban, a régi nyugati tagállamok mediánárának több mint kétszerese. Sőt, ha a jövedelmi viszonyokat is tekintjük, akkor még durvább a helyzet. Például Dániában, az ottani jövedelmi viszonyokhoz képest több mint 2200 százalékkal drágább az itthoni internetha sználati díj. Bizony! A rezsicsökkentés folytatása lehetne normális esetben az internethasználati díjak csökkentése, és ezzel párhuzamosan az ingyenes alapszintű internet bevezetése, azonban rendkívül félrevezető az a kormányzati bejelentés, hogy 2018ra m indenhol lesz szélessávú internet. A közszolgálati médiumokból ez a hír ömlik a nyakunkba, azt már nem teszik hozzá, hogy lényegében csak ott lesz mindenhol szélessávú internet, ahol meg tudják fizetni. De ilyen internetárak mellett hiába technikailag bár elérhető, de valójában nem megfizethető a magyar emberek számára. Amúgy épp az NMHH előbb említett jelentése szerint az Európai Unióban Magyarországon a harmadik legalacsonyabb a szélessávú mobilnetet rendszeresen, tehát legalább havonta használók aránya. Tehát valóban van feladat e téren bőven, de nemcsak technikai fejlesztésre, hanem díjcsökkentésre is szükség volna. A reklámadó bevételéből, ebből az évi 810 milliárd forintból bőven megvalósítható volna az ingyenes alapszintű internet, és reális is, hogy a kormány elsajátítsa ezt a felvetésünket, hiszen a főként multicégeket sújtó reklámadó is a Jobbik ötlete volt 2010ben, bár itt még leszavazták a plenáris ülésen, azonban később ezt elfogadták. Most már csak azt kéne elsajátítaniuk, amit továbbra is kér ünk, hogy ennek bevételéből az ingyennetet valósítsák meg. Ez irányú módosító javaslatunk egyébként az adótörvények módosítása kapcsán az Országgyűlés előtt van most is. Látjuk azonban, hogy félnek önök. A kormánypártok félnek az internettől, mert nem tudj ák azt bedarálni, nem tudják úgy korlátozni, mint ahogy a gumiparagrafusokból álló médiatörvénnyel a média többi szegmensét. Nem tudják megvalósítani jelenlegi állás szerint a kínai típusú internetcenzúrát sem, ezért próbálják ellehetetleníteni az internet et. Azonban engedjék meg, hogy felhívjam néhány előnyére a figyelmet, csak címszavakban. Az ingyeninternet fellendítené a távmunkát, a távügyintézést. Ezzel csökkenthetnénk az autóforgalmat is például, így nem kellene például, hogy a dugódíj napirendre ker üljön itt az Országgyűlésben néhány hónapon belül, hanem egészen más eszközökkel is lehetne csökkenteni az autós forgalmat. Bizony! Az ingyennet országos bevezetésével szeretnénk egy jó példával is szolgálni. Ezért a jobbikos önkormányzatok elindították az internetbarát települések mozgalmát. Ingyen wifielérést biztosítanak településük főterén, ami egyszeri néhány százezer forintból tulajdonképpen kiépíthető. Élettel tölti meg a településeket, és ezért a települések bevezető útjain (Mirkóczki Ádám Novák Elő dnek odanyújt egy táblát. A táblát Novák Előd maga elé tartja, rajta a felirat: „Internetbarát település - Ingyen wifi”. - Moraj a kormánypártok soraiban. - Lázár János közbeszól.) , a településnévtáblák mellett ki is helyezzük ezt a pozitív üzenetet, a kö zútkezelővel egyeztetett szabványos formában, így indítva útjára az internetbarát települések mozgalmát. Arra kérjük önöket, hogy vegyék észre, hogy a világ az ingyenes internet irányába halad, ezért kérjük, hogy csatlakozzanak az ingyenes wifielérést bizt osító jobbikos települési önkormányzatok mozgalmához, csatlakozzanak az internetbarát települések mozgalmához. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, a kormány nevében ki kíván vá laszolni. (Jelzésre:) Igen, a kormány nevében Fónagy János államtitkár úr kíván válaszolni. Megadom a szót, államtitkár úr. DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! El őször talán, ha megengedi, az időrendről.