Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. július 4. péntek (13. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP):
571 Volt egy Fidesz, amely kormányra került és azt mondta, hogy itt egymillió munkahelyet fog teremteni. Ez egy jó javaslat volt, hiszen ebben a z országban most már jó pár évtizede hiányzik az az egymillió új munkahely. Most észrevétlenül szinte ugyanez a kormány a teljes foglalkoztatás ígéretével kezdett kampányolni, méghozzá Lázár János önjelölt foglalkoztatáspolitikus segítségével, csakhogy azt nem teszi hozzá, hogy ezek az új munkahelyek leginkább a közmunkában fognak létrejönni, amit megint az adófizetők fognak megfizetni. A Lehet Más a Politika számára Magyarország nem ilyen tendenciát kell hogy megéljen, mi a magyar embereknek más jövőt szán unk. Mi a „Megújuló Magyarország” programjával kerültünk be az Országgyűlésbe, mi azt mondjuk, hogy ebben az országban a belső tőkeképző képesség megerősítésével válságálló munkahelyek százezreit lehet létrehozni, méghozzá a zöldgazdaságban. Mi kijelöltük azokat a területeket, ahol ezek a munkahelyek ott vannak, csak el kellene kezdeni használni őket. Mi azt mondtuk, hogy kizsákmányolt, kizsigerelt munkavállalókra nem lehet egy erős Magyarországot építeni, és mi azt mondjuk, hogy ebben az országban akkor le sznek családok biztonságban, akkor jönnek a gyerekek, ha a nők helyzetét megerősítjük, és ha a munkavállalók mellett kiállunk. Én kérdezem a tisztelt kormánytól azt, hogy mikor néznek végre szembe azzal a felelősséggel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , amit ezek a tendenciák jelentenek, és mikor kezdenek el végre munkahelyeket teremteni ebben az országban. (Taps az LMP, a Jobbik és az MSZP soraiban.) (18.30) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány képviselője je lezte, hogy írásban kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ikotity István, az LMPképviselőcsoport részéről: „Hollywood?” címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszö nöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A 2010es választások után Orbán Viktor miniszterelnök Andrew Vajna magyar származású amerikai filmproducert nevezte ki a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztosnak. Azt a feladatot kapta, hogy gondolja át és refor málja meg a magyar filmszakma struktúráját és támogatási rendszerét. Azt várták tőle, hogy szüntesse meg a terület működési anomáliáit, valamint alakítsa ki a kiegyensúlyozott filmgyártás és terjesztés feltételeit. A kormánybiztos tevékenysége nem látszik , arról pedig, hogy a színfalak mögött valójában mit csinál a kormánybiztos, a nyilvánosság nem tud semmit, de sajnos az eredmények nagyon lesújtóak. Egykét valódi sikert leszámítva a magyar filmek piaci részesedése óriásit zuhant az elmúlt négy évben. A hazai alkotások piaci aránya ma már csak 12 százalék körül alakul, miközben az amerikai filmek részesedése folyamatosan nő; tavaly már 80 százalékot ért el ez az Európai Audiovizuális Obszervatórium adatai alapján. Megújulás helyett elsorvad a magyar nemz eti filmipar. A filmkészítésért felelős Magyar Nemzeti Filmalap tevékenysége teljesen átláthatatlan. Vannak filmek, amelyek állítólag elkészültek, de nem tudjuk, hogy hol vannak. A Filmalap évi 6 milliárdos költségvetéssel gazdálkodik, de nem tudjuk, hogy pontosan mire költik ezeket a forrásokat. Ha ez nem lenne elég, egyre több a hazai filmforgatás körüli furcsaság. A napokban derült ki, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tavaly közel 5 milliárd forinttal támogatta a Filmalapot, amely támogatási összeg soksz orosa a korábbiaknak. Nem tudni, hogy ki és miért döntött arról, mint ahogy azt sem, milyen ellentételezés jár ezért a támogatásért. A Paksi Atomerőmű hirtelen nagy barátja lett a filmkészítésnek. De így vannak ezzel mások is? Vajon az Andrew Vajnával kapc solatban álló kaszinóipar mekkora összeggel támogatja a magyar filmipart?